New Chance (hungarian)

8.rész

A kávézó ajtaján belépve először az alkohol szaga csapja meg az orrom. Nem úgy volt, hogy kicsi alkohol? Hiszen ez egy kávézó, nem valami bár. Elfintorodom, mire szöszi el neveti magát. Elmosolyodom, és magammal húzva, megkeresem Lola-t. Egy asztalnál ül... Részegen!! Azonnal odasietek hozzá.
  - Lola - rivalok rá. Felnéz a bambulásból; mellette Peter áll.
  - Hagytad berúgni? - hitetlenkedem. Peter felemelt kézzel próbálja menteni magát:
  - Csak vécére mentem ki, és erre jövök vissza - mutat Lola-ra, aki értetlenül bámul ránk, majd a szája elé tartja a kezét...
És abban a pillanatban Lola ráhány Peterre. Peter felkiált, Lola bocsánatkérően pillant barátjára, én aggódva nézem a barátnőmet, szöszi viszont próbálja elfojtani a nevetését. Sikertelenül. Mert, amikor nem bírja már tovább, akkor belőlem is kitör a röhögés. Azután Peterből és Lola-ból is. És ott röhögcsélünk, mint valami idióták. Azután eszembe jut, hogy Lola berúgott, ezért mérgesnek kell lennem, mivel megegyeztünk, hogy nem iszunk túl sokat. Viszont igaza van, a fenébe is! Az egész hónapot végig dolgoztuk egy húzamban, kijár egy kis szórakozás, mégha azzal is jár, hogy leigyuk magunkat, hogy aztán semmire ne emlélezzünk. Megértem Lola-t, teljes mértékben. De én azért sem fogok inni. Egy kortyot sem.
  - Peter, ha letakarítottad magadról a... - kezdek bele, de Lola újabb adagot ad ki magából, most viszont ügyelve arra, hogy ne a barátjára. Ezért balra fordul. Kérdőn nézek Peterre.
  - Ennyit meg ivott volna?
  Csak vállvonogatást kapok.
  - Mondom, hogy klotyón voltam.
  - Vidd el táncolni - javaslom. - Szerintem már kiadott magából mindent.
  Sóhajtva nézek a padlóra. Szegények... Majd ha holnap be kell jönniük hajnalban azoknak, akik a héten nem dolgoztak; mit kell majd feltakarítaniuk!
  Lola egy zsebkendővel megtörölve a száját, Peterrel a táncparketre indul, vigyázva, hogy ne igyon többet, amit Pet-nek is mondok, hogy figyeljen a barátnőmre.
  Meghallok egy feldolgozást, és nekem is hirtelen táncolni van kedvem. Rápillantok a páromra, aki mosolyogva nyújtja a kezét, én pedig megfogom. Magával húz a pult elé, ahol már egy csomóan táncikálnak. Szöszi a dallamra elkezd a kezével csettinteni, hogy érezze a ritmust. Én is produkálok valamit, amin csak nevetni tudok, de szöszinek mintha tetszene. Azt veszem észre, hogy ennek baromira örülök, ezért le kell foglalnom magam valamivel. Vagyis jobban bele kell merülnöm a táncba. A csípőmet kezdem el ringatni, aztán csak mozogni a zenére. Egészen belejövök már, mikor a DJ úgy dönt, hogy egy kicsivel lassúbb számot rak be. Karokat érzek a csípőmön, amik finoman megfordítanak, hogy a gazdájával szemben legyek. Szöszi mosolyog, de nem kárörvendően, vagy vigyorogva, inkább kedvesen. Majd közelebb hajol hozzám, én pedig azt hiszem, hogy meg akar csókolni, de nem. A fülemhez hajol.
  - Ma még nem is mondtam, mennyire jól áll ez a ruha.
  Nekem pedig a szívem újra hevesebben kezd dobogni. Bravó!
  - Köszönöm - hajolok én is a füléhez, ő pedig szorosabban fog. - De te sem panaszkodhatsz - teszem hozzá. És komolyan is gondolom.
  - Wáó! - neveti el magát. Én pedig nem értem, miért. Esetleg ráléptem a lábára? Vagy túlságosan szorosan fogom?
  - Az első dícséreted nekem - magyarázza még mindig nevetve. Elmosolyodom.
  - Talán az utolsó...
  - Remélem, hogy nem - mondja kacéran. Csak megforgatom a szemem.
  A DJ-nek megint változik a hangulata, mert egy újabb pörgős számot rak be.
  Én ezt az egészet nem bírom józan fejjel, úgyhogy a bárpulthoz lépek. Dan vigyorogva kérdi, mit kérek.
  - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy milyenek vannak - utalok az alkoholra, és vállat vonok. - Adj valamit, ami kiüt.
  Dan továbbra is vigyorogva, bár furcsálva, de levesz egy átlátszó színű valamit, majd egy poharat is elővesz, és a negyedéig megtölti.
  - Na neee!
  - Mi az? - hökken meg Dan.
  - A háromnegyedéig kérem - utasítom, mire vonakodva, de tovább tölti. Megint karokat érzek a csípőmön, megfordulok. Szöszi. Rámosolygok.
  - Minden oké.
  Megfogom a poharat, majd mikor már le is menne a torkomon, szöszi megállítja a mozdulatot. Danhez fordul.
  - Sokszor csinál ilyet? - kérdezi. Dan erősen rázza a fejét. Áruló.
  - Amióta csak ismerem, soha nem iszik.
  - Ittam, csak nem mostanában - tiltakozom.
  - Akkor nem ihatsz - mondja határozottan szöszi.
  - Mi? Dehogynem! Figyeld!
  Kikapom a kezéből a poharat, és fenékig hajtom. Köhögő roham jön rám, és érzem a torkomon az égető érzést, majd a borzasztó ízt is. Ez valami förtelmes volt! De már is jobban érzem magam. Dannek mutatom, hogy még egyet. Szaporán tölti is.
  - Tele - szólok. Szöszi elképedve bámul rám, én viszont nem foglalkozva vele, felhajtom ezt is. Majd még egyet, és még egyet. A nem tudom, hányadiknál már szöszi közbeavatkozik, és elhúz a táncolókhoz. Érzem, hogy szorosan fog, ami annyira jól esik, és elesni sem akarok. Érzem, hogy a lábam túl könnyű. A fejem a vállára csuklik, és nevetésben török ki. Szöszi rosszallóan néz rám. Gondolom, nem tetszik neki, hogy ennyit ittam. Hjaj, de nehéz az élet!
  Felemelem a fejem (már nem nevetve), és a szöszi nyakára kulcsolom a karom. Belenézek barna szemeibe, milyen szépek! Aztán a haját vizsgálom meg alaposabban. Tiszta tej! A szemeiben vannak pöttyök, az is milyen szép már! Aztán a szájára téved a tekintetem, de még részegen is megálljt parancsolok magamnak. Helyette inkább kérdezek tőle valamit.
  - Még a nevedet sem tudom - mondom elgondolkozva azon, hogy hallottam-e, de nem jut eszembe. Látom, hogy a szája mozog, viszont nem hallom, mert a fejem megint elcsuklik. Ilyen fáradt lennék? Ez nem fair. Lola tovább bírta! Vagy nem.
  A szemem megint a szájára téved, ő pedig észreveszi. Halványan elmosolyodik.
  - Részeg vagy. És nem foglak részegen megcsókolni - mondja. Elgondolkozom.
  - De ha nem lennék részeg, megcsókolnál? - El sem jut a tudatomig a részeg szó jelentése. Csak a válasza érdekel. De mit is kérdeztem? Valamit a csókról.
  - Biztosan! - Boldogságot látok megcsillani a szemében. Aztán a részeg önmagamra néz, és eltűnik. De kár.