Holdgyermeke • Twilight ff. / Hun

III. Fejezet

- Ha nem zavar... - bólintott.

- Nem, persze. - mosolyogtam, követtem Őt az emeletre a leghátsó szobába. Úgy nézett ki a helység mint valami kórházi szoba, csak barátságosabb és nem olyan fertőtlenítő szagú.

- Adnál két percet? - kérdeztem az átalakulásra célozva.

- Persze. - bólintott és kiment a szobából becsukva maga után az ajtót. A farkas alakomra kezdtem gondolni, az emlékekre mikor láttam ahogy megölik a családom. A düh egyre jobban szét terjedt bennem. Az izmaim újra fájni kezdtek, újra olyan érzésem volt mintha a csontjaim darabokra törnék. A szám sikítás hagyta el, mindenki elhalkult csak az én halk szenvedésem zavarta meg a csendet. A fájdalom alább hagyott és újra négy lábon jártam. Belenézve egy egész alakos tükörbe kicsit meglepődtem. Volt bennem valami rendellenes de mégsem mondanám, hogy nem illenék be egy farkas falkába. A végtagjaim inkább hasonlítottak egy emberére mintsem egy farkaséra de ez nem volt olyan szembe tűnő. Aranybarna szemeim újra világítottak. A ruháim darabokban hevertek a földön.

- Bemehetek? - kérdezte Carlsile az ajtó mögül. Mivel beszélni nem tudtam csak egy ugatással válaszoltam. Jó „kutya" módjára lecsücsültem a fenekemre és vártam, hogy Carlisle megmondja mit tegyek. Nem szoktam másra hallgatni, főleg nem egy vérszívóra de Carlisle annyira más volt. Talán még emberben sincs még egy ilyen. Pár perc múlva Edward toppant be az ajtón becsukta azt és a falnak dőlve figyelte ahogy a kísérleti nyúl szerepét töltöm be.

- Hallod a többiek gondolatát? Mármint Jacobékét? - kérdezte.

- Igen. - felelte helyettem Edward. Ahh, akkor már értem miért van itt. Csendben tűrtem, hogy a doki vért vegyen tőlem és kérdezgessen na de akkor betelt a pohár mikor Emmett jelent meg az ajtóban kezében egy frizbivel.

- Azt már nem! - mondta Edward a gondolataimat közölve a nagydarab vámpírral miközben én vadul vicsorogtam rá.

- Ugyan már...csak egyszer. - nézett rám kölyök kutya szemekkel a mackó.

Elmehetek futni? - néztem Edwardra bólintására leviharoztam a lépcsőn és kifutottam a friss levegőre. Hallottam Emmett harsány nevetését az emeletről. Barom! Remélem ezt megmondtad neki, Edward.

- Héé! - hallottam újra a vámpír hangját majd elégedetten vetettem bele magam az erdőbe. Jacob gondolatait nem tudtam kizárni a fejemből. Egyfolytában Nessiet csodálta, Nessie így, Nessie úgy. Megértem én, hogy bevésődés meg minden de akkor is! Legalább addig álljon le vele míg más is hallja.

Ne nyafogj Liz! - szólt rám – Inkább gyere.

Beleszagolva a levegőbe követtem az illatukat és meg is találtam Őket egy kis kérten. Kiköpött olyan volt az erdő ez a zuga mint ami otthon volt. Az emlékek újra elárasztották a fejem, egyszerre lettem boldog és nagyon szomorú is. Hiányoznak. A folytonos verekedések, csipkelődések...az, hogy volt hova haza mennem.

Most is van otthonod...

Nincs, Jake! Ennek vége és el kell mennem, másokat keresnem...

Szent meggyőződésed, hogy túl fogjuk élni...

Nem, nekem az a szent meggyőződésem, hogy Caiust kicakkozom.

Utálod.

De még hogy! - akaratlanul is vicsorgásba kezdtem és támadó állásba helyezkedtem. Bella és Nessie értetlenül nézték néma beszélgetésünk, a kislány Jacob után nyúlt majd megmutatta neki azt a képet, hogy milyennek lát. Változtattam viselkedésemen bár belül még mindig tomboltam a dühtől.