Holdgyermeke • Twilight ff. / Hun

II. Fejezet

A napok teltek és én egyre jobban megbékéltem a vámpír szaggal. Egyre többen lettünk azt hittem megőrülök a sok vámpírtól de mint annyi mást, ezt is megszoktam. Volt alkalmam megismerni Carlisle-t, Esmét, Rosaliet és Emmettet. Ők Cullenék. Hihetetlen, hogy megtud változni az ember élete. Rájövök, hogy vérfarkas vagyok. A családom megölik. Rájövök, hogy félig Quileute vagyok. És most itt vagyok. Vámpírokat próbálok megmenteni mert ez az egyetlen esélyem, hogy ha netán harcra kerülne sor akkor elintézhessem Caiust.

- A bosszú nem mindig megoldás. - felelte Edward a gondolataimba kutakodva.

- A többiek is ezt akarnák. - feleltem.

- Nem hiszem Liz. - rázta meg a fejét – Én sem azt akarnám, hogy a gyermekem bosszulja meg a családom halálát. Azt akarnám, hogy boldogan éljen és keressen olyanokat akik úgy szeretik Őt ahogy mi. - hosszan elrágódtam a szavain és bár igazat kellett, hogy adjak neki mégsem tudtam szabadulni az érzéstől. Kötelességemnek éreztem minden vágyam, hogy úgy halljam ordítani mint ahogy a családom többi tagja tette, azt akartam, hogy szenvedjen!

- Idő kell, és majd megérted. - mondta tömören Edward. Ahogy közeledett az érkezésük napja a többiek is egyre idegesebbek lettek, mindenki izgult. A farkasok egymást féltették míg a lenyomatok a szerelmüket. Bele sem mertem gondolni a helyzetükbe, elengedni úgy a párjukat, hogy nem biztos, hogy vissza jönnek. Megtalálják életük értelmét és el kell hagyniuk Őket, hogy az ellenségüknek segítsenek. Ráadásul ez már nem az első eset. Nem is értem, hogy még hogy hívhatják egymást ellenségeknek. Hiszen amit a farkasok gondolataiban láttam olyan jól együtt tudtak dolgozni, nem ölniük kellene egymást hanem segíteni.

- És a farkasoknak ezért mindig hálásak leszünk. - mondta Edward hálával a hangjában. Jacob felénk kapta a fejét de hamar vissza tért Nessiehez. Furcsa érzés kerített hatalmába Őket és a többieket látva. Ez egészen más volt mint holmi szövetség vámpírok és klánok között. A Cullenék félre téve a vámpírokra jellemző életmódot állati véren éltek és szerették egymást nem csak a túl élés érdekében. Sokat hallottam a vámpírokról de sosem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat.

- Mi sem úgy ismertük meg a vérfarkasokat mint a legösszetartóbb család...

- Nem tudsz kiszállni a fejemből? - kérdeztem – Úgy látszik mindegyik faj félreismerte a másikat. Vagy legalábbis mindegyiknél vannak kivételek.

- Amun, ha menni akarsz, senki sem tart vissza erőszakkal. - mondta Carlisle higgadtan és halkan mégis mindenki felfigyelt erre.

- Elloptad a fél csapatomat, Carlisle! - kiabálta Amun, ujjával Benjamin felé bökött. - Ezért hívtál engem ide? Hogy lopj tőlem?

- Igen, Carlisle kiprovokált egy harcot a Volturi-val, veszélyeztetve egész családját, hogy idecsábítson engem, hogy meghaljak. - Mondta Benjamin gúnyosan. - Légy ésszerű, Amun. Azért vagyok itt, hogy a helyes dolgot tegyem. Nem csatlakozok más csapathoz. Te azt csinálsz természetesen, amit akarsz, mint ahogy arra már Carlisle is rámutatott.

- Ennek nem lesz jó vége. - Morogta Amun. - Alistair volt itt az egyetlen épelméjű. Mindenkinek el kellene menekülnie.

- Gondold meg kit nevezel épelméjűnek. - Morogta az egyik vérszívó, azt hiszem Tia.

- Mindannyiunkat le fognak mészárolni!

- Nem lesz semmilyen csata.- Mondta Carlisle határozottan.

- Ezt mondod te! - sziszegte Amun.

- Ha mégis, képes vagy oldalt váltani, Amun. Biztos vagyok benne, hogy a Volturi értékelni segítségedet.