A V E R Y
____________________- Gyere hercegnőm - markolta meg Sam a kezemet és az enyémek közé fűzte az ujjait.
El sem tudjátok képzelni milyen pillantásokat kaptunk az emberektől, amikor ez a kijelentés elhagyta Sam ajkait, a keze pedig összekapcsolódott az enyémmel. A folyosón megállt még a szél is. Az emberek megfagytak; mintha egy szoborparkra pillantottam volna. A szemük kigúvadt, az álluk leesett, az agyuk elborult - legalábbis én ezt tudtam leszűrni az arckifejezésükből.
Csodálat - azok együttérző öröme, akiknek tetszett, hogy egy ismeretlen lány bimbózó kapcsolatot alakított ki magával a kosárcsapat-kapitánnyal.
Irigység - a talán leggyakrabban tapasztalt érzelem ebben az iskolában. Az irigy pillantás, amikor a suli legjobb pasiját egy ismeretlen kapta meg, és a lányok rájöttek, hogy aznap reggel tök feleslegesen öltöztek fel szexin.
Harag - az irigység egy magasabb fokozata, amikor már azt gondolják rólad, hogy téged csak utálni lehet. Haragszanak, mert jobb vagy náluk. Haragszanak, mert benned van valami, ami bennük nincs. Haragszanak, mert te megkaptad azt, amit ők nem.
Utálat - ez az előbbiek keveréke. Először elcsodálkoznak a tényen, majd irigykednek és végül annyira megharagudnak rád - de igazából titokban magukra -, hogy a hátad mögött azt terjesztik, hogy csak arra kellesz a pasinak, hogy megfektessen.
Sajnálat - azok pillantásai, akik már nagyjából egy éjszakáig tartó “kapcsolatban” voltak az említett sráccal. Akik már tudják, milyen, amikor kihasználnak és eldobnak. Akik benned is csak az újabb áldozatot látják.
Viszont ezek csak elpazarolt pillantások voltak.
A színjátékunk első napja, hétfő.
- Miért néz mindenki minket? - suttogtam a fiú felé fordulva, olyan halkan, hogy csak ő hallhassa.
- Mert ez nagy dolog. Nem akárki kezét fogod, Aves - mosolyodott el és felemelte az összekulcsolt ujjainkat, hogy egy lágy csókot hintsen a kézfejem hátuljára. Ember, jó színész a srác, az biztos!
A hosszú folyosón ismét elhalkult a beszélgetés és hatalmas sóhajok hangzottak fel. Elmosolyodtam és a lehető legjobb hamis-szerelmes pillantást lövelltem Sam felé, mire ő is elvigyorodott. Naida baráti körétől megkaptuk a hitetlenkedő és szúrós tekinteteket is, ahogy tovább lépdeltünk a szekrényünk felé. Mikor odaértem, elengedtem Sam izzadó tenyerét, aztán lazán kinyitottam a zárat, a fiú pedig nekidőlt a másik szekrénynek az enyém mellett.
Mindent gondosan átbeszéltünk a suliba tartó kemény tíz perc autóút alatt. Samnek volt annyi kitartása ahhoz, hogy amíg körülöttem lézengett és nyomatta a hülyeségeit, végül megkedveljem. Nem is volt rossz srác. Szóval sokkal könnyebben vitt bele abba is, hogy eljátszam a barátnője szerepét, addig a kemény egy-másfél hétig, amíg lerendezi a dolgokat közte és Naida Winters között.
Próbáltam magamba folytani a nevetésemet, amikor az említett plázacica vágtatott végig a folyosón magassarkú bakancsában és feszülő pólójában. Idegesen hátradobta a haját és a sleppjéhez tipegett, hogy gondolom alaposan kivesézzék a hétfő reggel első tíz percét.
- Gáz lenne, ha sírva fakadnék a nevetéstől? - törölte meg a szemét a fiú, ahogy elmosolyodott.
- Nem - vigyorogtam. - Persze csak azért, mert annyira örülsz a gyönyörű és csodálatos barátnődnek, hogy már csak sírni tudsz.
- Igen-igen. Egyértelmű. Véletlenül sem azért, mert Naida vörösebb, mint mikor leégett a szoliban, igaz?
- Hú, az nagyon durva volt! - csaptam össze a tenyeremet és felkacagtam. - A csaj úgy nézett ki, mint egy rák!
![](https://img.wattpad.com/cover/64229546-288-k863660.jpg)
YOU ARE READING
A Szüzek Köre
Teen FictionAvery Blue egy teljesen átlagos, tizenhét éves gimnazista, aki iskolába jár, néha lekési a buszt, leejti az ebédjét a menzán és szenved a tanórákon. Az ő neve még szerepel azon a bizonyos listán, amit egy ismeretlen ember szerekeszt az interneten. ...