A Szüzek Köre

Tizenkettedik

A V E R Y
____________________

- Ha engem kérdezel, ez a bál az eddigi legelviselhetőbb abból a háromból, amin részt vettem - sóhajtott Andrew és belekortyolt a kólájába. Mivel ma este ő volt a sofőröm, úgy döntött, inkább nem próbálja ki a Jim és Peter által felturbózott puncsot.

- Szerintem nem is volt rossz - és ezt teljesen komolyan is gondoltam. Sam szinte az egész estét velem töltötte; táncoltunk és apró dolgokról csevegtünk, élveztük a másik társaságát. Mert igen, élveztem azt az időt, amit vele töltöttem. Most pedig itt hagyott, hogy lerendezze Naidát, remélhetőleg most már utoljára.

Andrew felém sandított a lelátón uralkodó félhomályban, aztán lehúzta a maradék szénsavas üdítőjét is.

- Lassan mehetnénk. Kezdem unni. Mrs. Beaux és Mr. Holland tánca már legalább öt perce nem vicces - sóhajtott. A két tanár a kelleténél jóval többet ivott a puncsból, az alkohol által elbódított tudatuk pedig azt sugallta nekik, hogy csodás táncukkal kápráztassák el a fél Washington Gimit. Nem láttatok még a harmincas éveiben járó tanárt így mozogni, az biztos! Ha ez holnapra nem lesz fent a neten, akkor soha.

Apropó internet. A mai este folyamán, még a bál időtartama alatt már legalább háromszor pittyegett a telefonom, jelezve, hogy a Szüzek Köre nevezetű borzalom még mindig létezik és sajnos még mindig pontos.

Nagy sóhajjal vettem elő mégegyszer a mobilom, immáron negyedjére, hogy levegyem róla a hangot. Ha ez az este így folytatódik, egész éjjel az értesítések csilingelő hangjelzését fogom hallgatni.

- Akkor nyomás - pattantam fel és lesimítottam a ruhámat. Andrew beletúrt göndör fürtjeibe, megigazította a szemüvegét és zsebre vágta a kezeit.

A hideg csípte a bőrömet, mikor kiléptünk az iskolából. A parkolóban megannyi autón csillant meg az utcalámpák fehér fénye és a tornateremből kiszűrődő színes villogás. Csak egy kocsi hiányzott közülük: Sam sötétkék Range Rovere, amiben nekem már bérelt helyem volt az anyósülésre.

Elcikáztunk megannyi jármű mellett, mikor végre Andrew megnyomta a slusszkulcsát és egy fekete BMW lámpái villantak fel előttünk, jelezve, hogy kinyíltak az ajtók. Andrew átkocogott a másik oldalra, én pedig bepattantam előre, összehúzva magamon a kabátomat. Az autóban sem volt melegebb, mint odakint.

Az utunk csendben telt, csak néha szóltunk egymáshoz. Akaratlanul is elkalandoztak a gondolataim Samuel felé. Mi van, ha már éppen Naidával van? Mi van, ha éppen őt csókolja? Ha a lány a puha, selymes haját tépi és a telt ajkait kóstolgatja? Mi van, ha éppen…

- Hahó! Föld hívja Averyt! - lengette meg a kezét előttem Andrew.

- Ó, bocsi, elbambultam - sóhajtottam.

- Azt látom - mosolyodott el a fiú. - Egyébként itt vagyunk - mutatott az előttünk magasodó házra, ami éppenséggel a saját tulajdon otthonom volt.

- Nagyon szépen köszönöm a fuvart! - mosolyogtam rá, mikor végre kikászálódtam a járműből.

- Szívesen, máskor is! - intett, aztán lassan legurult a fekete BMW-vel az utcán.

Összefogtam magamon a kabátom amennyire csak bírtam, mert a hűvös szél igyekezett megfagyasztani; majd gyorsan felkocogtam a lépcsőn, be a sötét házunkba, ahol végre körbeölelt a meleg.

○ ○ ○

Másnap nagyjából háromnegyed egy lehetett, mikor végre kimásztam az ágyból, csak annyira, hogy valami ehetőt vegyek magamhoz, aztán már vissza is vackoltam magam a takarók közé egy nagy szendviccsel. Megkerestem a telefonomat, amit éjszaka csak sietősen ledobtam az éjjeli szekrényemre, majd végigtekertem az értesítések tömkelegén.