I Will Be Good// The 100 [Murphy]

{4}

Moyna és a fiú néhány percig szemkontaktust tartott, habár Murphy újra nem értette mit tud nézni rajta a lány. Sohasem voltam a lányok kedvence, gondolta keserűen.  Moyna tekintete most hagyta a fiú élettelen kék szemét és inkább a vöröst és a sötétet kereste a bőrén: friss és gyógyuló félben lévő sebek tarkitották az arcát, a bal arcán egy hosszú vágás ékeskedett. Ahogyan egyre sötétebb lett, úgy egyre nehezebb volt észrevenni a fiú arcán lévő sebeket. Attól, hogy  senki sem látja, még ott vannak, gondolta Moyna és keresztbe fonta a karját, Attól még elevenek és lüktetnek. Mint ez a fiú maga. A tekintete a fiú arcáról a teste többi részére vándorolt, nem látott több sebet csak szakadást a ruházatán, de Moyna sejtette ez csak azért van igy, mert rosszak a fényviszonyok. Ahogyan nekidől a fának, ahogyan mozog vagy csak ahogyan veszi a levegőt mind arra utal, hogy fájdalmai vannak és itt most nem csak lelkiekről van szó.

Murphy követte a tekintetét és értetlenül állt a lány viselkedéséhez, Moyna, ez a tudatlan Grounder lány újra és újra meglepi, összezavarja, eléri, hogy olyasmiken gondolkodjon, érezzen, amiket eddig nem tapasztalt. És ezt mind a puszta jelenlétével, hiszen nem váltottak hosszú eszmecseréket, inkább néhány lélekbe látónak tűnő pillantást vetett rá és Murphy máris lelki katarzisba esik. Hogy valamennyire visszanyerje önbecsülését, immár sokadszorra, a lánnyal szemben újra negativ dolgokat kezdett sorolni róla. De nem igazán működött. Murphy tűkön ülve állta a lány tekintetét, nem igazán tudva mit kezdjen Moyna kutakodó pillantásával és főleg az idegességgel, amit érezni kezdett. Csak nem fog megenni, hiszen kijelentette, biztatta magát. Ez már nem is igazán félelem volt, hanem várakozás valamire.  

-Meg vagy sérülve? - kérdezte lágyabb hangsúllyal Moyna

-Beleestem a csapdába, azt te is tudhatnád ha bajom van, a tiéd a csapda. - felelt fürgén Murphy, a nyelve élesebb volt, mint amire ő maga számitott, nem igazán gondolta, hogy ilyen gyorsan fog replikázni a lány furcsán törődő szavaira

Moyna húzta a száját és nem igazán értékelte a fiú humor-szándékát. Úgy emlékezett semmi éles nem volt a csapdában, amiben a fiú ilyen vágásokat tudott szerezni. Tehát a sebeket más adta neki, gondolta és az ajkába harapott, Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tehetnek az Égi Emberek. Murphy felhúzta a szemöldökét a lány megenyhült arcát látva. Azon kezdett gondolkodni mi járhat a lány fejében. Moyna lekapta a hátáról a zsákját és máris rendezkedni kezdett.   

-Miközben sül a nyúl megnézem a sebeid.

Ez nem kérdés, ez sziklaszilárd kijelentés, állapitotta meg Murphy és valamiért úgy érezte jobbnak nem ellenkezni, hiszen tudta, nem sokat érne vele. Bosszantóan akaratos ez a lány, forrongott magában. Miért akar egyáltalán segiteni? A nevét sem tudom. Eddig a pillanatig nem is összpontosult benne, hogy ez a lány mennyire érdeklődik iránta, még a sebeit is hajlandó ellátni, de még azt sem tudja hogy hivják. Muphy összevonta a szemöldökét és rázta a fejét, egyszerűen nem fért a fejébe miért tenne bárki is ilyen bolondságot, főleg ha azt is figyelembe veszi, hogy a lány Grounder származású. Akármennyire is volt kegyelmes, törődő, a tény, hogy Grounderek között nevelkedett, egy olyan pecsét, felkiáltójel volt a fiú számára, amit nem tudott egy pillanatra sem elfelejteni. Hogyan felejthetném? A sebeim felét nekik köszönhetem. , a fájdalmas emléktől önkéntelenül behúnyta a szemét, És most egy másik Grounder fogja begyógyitani őket. Ó, az irónia.

-Nagyon fáj?

Moyna a meggyúló félben lévő tűz mellett ült és Murphy-t nézte. A törődő, együttérző arctól a fiúnak bizsergés ment végig a testén. Megharapta belül a száját, hogy inkább a fájdalomra figyeljen és ne a meleg érzésekre. Olyan szokatlan és idegen ez az érzés, ez a szétárasztó melegség a belsőjében, ahol eddig a sötétség és negativ érzések uralkodtak. A jég lassan de biztosan olvadni kezdett és Murphy nem tudta hova tenni az érzéseit.  

-Miért csinálod ezt? 

Moyna nem válaszolt. Felállt a helyéről és pontosan a fiú elé ült le a földre. Murphy fészkelődött egy kicsit, de már nem tudott arrébb menni a háta igy is a fának préselődött. Mikor rájött nem tud hová tovább menni, belül beletörődött helyzetébe és abba, hogy a lány úgy is meg fogja tenni, amit akar, ha tetszik a fiúnak, ha nem.  Egy része nem kezdte bánni, hogy ilyen közvetlen, amikor a lány meleg tekintete végigsiklott rajta. Nem kérdezett semmit, Moyna a fiú bokáját kezdte vizsgálni. Felhúzta a bokáján a nadrágot és Murphy felszisszent. Behúnyta a szemét és a szája belsejét harapdálta. A fájdalom tűszúrásként kinozta. Moyna óvatosan távolitotta el a szövetdarabot a sebből, amibe a vérnek köszönhetően néhol odaragadt. Sohasem volt szivbajos, mégis, a seb elég csúnya volt még Moynának is. A hátizsákja után nyúlt és  kivett belőle egy kulacs vizet. Egy darab rongyot vizezett be és elkezdte kitisztitani a sebet. Alvadt vér csorgott le a lábán és Murphy folyton az ajkát harapta, hogy csendben maradjon. A seb pokolian fájt, mégis, egy szót sem akart szólni a lánynak, még maga is meglepődött azon, hogy milyen vakon bizik a lány gyógyitó tehetségében. Leeresztette a fejét és várta mig Moyna abbahagyta a 'kinozását'. Harmadjára csavarta ki a rongyot mikor felfigyelt a túl nagy csendre, hogy a fiú nem szisszen már. Felnézett és megfagyott a látványtól. Murphy arca sápadt fehér volt, sötét hajtincsek csúsztak a homlokára, a szemébe és úgy harapta az ajkát, mintha az élete függne rajta. Nem tudom finomabban csinálni, ráncolta a homlokát bűntudatosan.  A rongy kiesett a kezéből és közelebb csúszott a fiúhoz. Murphy észre sem vette, hogy a fájdalomnak vége, csak arra figyelt fel, hogy egy lágy érintést érez az arcán. Először visszakozott az érintéstől, reflex-szerűen megrémülve. Aztán a rémültség csodálkozásba olvadt. Moyna hideg ujjakkal kiseperte a sötét tincseket a szeméből, a homlokáról. Nyugtató gesztus volt, Murphy azon kapta magát, hogy be akarja húnyni a szemét és élvezni a lágy érintést. De aztán eszébe jutott, hogy nem kellene igy éreznie, semmiképpen sem kellene kötődést éreznie a Grounder lány iránt.  Kinyitotta a szemét és Moyna sötét barna szemébe nézett. Tudja, hogy öltem, mégis ilyen velem.        

-Miért lepődsz folyton meg? Akármit teszek... - szólalt meg a lány, elgondolkodva

Moyna tartotta a szemkontaktust, igy látta a habozást, valami sötétet átsuhanni Murphy tekintetén. Még maga sem tudta miért viselkedik igy a lány közelében, miért van ez a furcsa bizsergés ami egyszerűen megőrjiti, mert nem tudja mit kezdjen vele. A lányt nézte miközben a válaszon törte a fejét, ahogyan Moyna ujjai a homlokát simogatja és a keze a vállán van. Talán a Groundereknél szokásos dolog az ilyen, gondolta.

-Eddig még senkit sem érdekelt mi van velem- mondta halkan, már-már suttogva, habár még maga sem értette miért ilyen bizonytalan - Senki sem akart hozzám érni.

A lány nem mondott semmit, Murphy pedig éppen ezért ijedt meg újra. Ha eddig nem ölt meg a múltad miatt, akkor most sem fog.  Moyna ujjai végigrajzolták Murphy profilját, a fiú becsukta a  szemét és gyönyörködni kezdett a tiltott mozdulatban. Nem szabadna engednem, hogy bármit is érezzek iránta, lehet holnap reggel itthagyom úgy is.  Murphy hirtelen kinyitotta a szemét.

-Figyelj...

Moynát hirtelen érte a fiú megszólalása, a mutatóujja megcsúszott és Murphy ajkára esett. A fiú megfagyott, Moyna pedig elvörösödött. Murphy levegőt sem mert venni. Még kérdezi, hogy miért lepődöm meg 'folyton'? Moyna észbe kapott és a kezét leválasztotta a fiúról görcsösen maga mellé helyezve.    

-Nincs elég vizem, hogy kipucoljam a sebeid. - jelentette ki Moyna- De holnap elviszlek patakhoz.

És az volt az utolsó mondat amit azon az estén szólt. Szótlanul, égő arccal ült a tűz mellett és csakis akkor pillantott Murphyre mikor az nem figyelt. A fiú pedig úgy érezte, ahhoz a fához van szögezve, nem mert mozdulni, csak azt a pontot érezte folyton bizseregni, ahol a lány hozzáért. 

Author's note: úgy néz ki mintha Stockholm-szindrómában szenvedne, mármint mikor beleszeretsz a fogva tartódba :)) naaa, annak ezért mégis több idő kell, nem?