Díj <3

191 10 9
                                    

Először is szeretném megköszönni a díjat ElisabethHoran1993nak.

Szabályzat:
•Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad a díjat
•Tedd ki a szabályzatot
•Írj 10 dolgot magadról
•Tegyél fel 10 kérdést
•Jelölj még 10 embert a díjra

Szóval, elolvastam a Maybe someday-t. Az alapötlet nagyon tetszik, ilyennel még nem találkoztam itt, kíváncsi vagyok mi lesz belőle. A kidolgozottságon még kell dolgozni egy kicsit, de látszik a fejlődés az elejéhez képest. Mindenképp kitartást ajánlok és sok-sok időt hozzá.

10 dolog magamról:
Lómániás vagyok, hetente legalább három órát töltök el a lovardában.
Imádok olvasni, bár pontosan nem tudnám felsorolni miket olvastam eddig, az biztos, hogy lassan már a kétezredik könyvön is túl vagyok.
Mehetnék koliba is, mivel 30 km-re lakok a sulitól, de nincs kedvem hozzá, ha már végre teljesen berendeztem a szobámat.
Jó vagyok az ilyen logikai dolgokból, emiatt megyek szeptemberben mat-fiz faktra.
Szeretek mások hajából alkotni, mondták már, hogy menjek fodrásznak, de ez csak hobbi. Mindenesetre múltkor a barátnőm haját befontam úgy, ahogy Leia viseli a SW 6-ban az Endoron. A sajátomból is csinálok időnként bonyolultabb frizurákat, de azok még nem annyira szuperek.
Nagy fantasy és scifirajongó vagyok, a különböző elméletekből majdnem az összeset fel tudom sorolni, világokra lebontva.
Most lapockáig érő hajam van, addig nem akarok komolyabban vágatni belőle, amíg combközépig nem ér.
Nyolc éve tanulok fuvolázni, előtte három évig még furulyáztam is.
Pénteken a terepgyakorlaton fogócskáztam a tavalyi kémiatanárommal.
Szeretek horgolni, csináltam már sapkát, sálat, de játékbábut, játékbaba ruhát is sikerült már.

Kérdések:
•Mikor és miért kezdtél el írni?
Az első firkálmányomat még elsőben hoztam össze, de kisebb, hasonlóan se eleje se vége történeteket már találtam ki előtte is. Az első rendes irományom magyarórára volt, vagy ötödikben, vagy hetedikben. Egyébként ezeket a régebbi novelláimat most elkezdtem rendberakni és kirakni, szóval lehet majd rajtam röhögni.
•Mit tartasz a legjobb környezetnek az íráshoz?
Elméletben egy nyugodt ablakpárkányt, vagy fotelt, esetleg kiskuckót a kandalló előtt... Valójában a vonaton hazafelé szoktam írni, mert akkor van egy óra szünetem, de az idegesítő nyanyák miatt elég nehéz figyelnem.
•Kinek mutatod meg először a történeteidet?
Ami ide jön azt csak én szoktam átolvasni és már jön is ki, ha valamit valakinek írok, akkor persze értelemszerűen neki. Amúgy meg annak aki épp a közelben van.
•Élnél a saját blogodban?
Attól függ melyikben. Ebben igen, mert itt nagy az esélye, hogy boldogan élek amíg meg nem halok és ez nem holnap következne be.
•Vannak olyan karakterek a történetedben, akik a te életedben is megtalálhatóak (akik inspirálnak téged)?
Kyra valamennyire hasonlít rám (természetesen), de pl Daniel a bátyám és az egyik legjobb haverja, Dani összegyúrásából készült. Alice karakterét az a barátnőm találta ki, akiről mintáztam, úgyhogy őt inkább csak "elkértem" fontos mellékszereplőnek. Csillag a valóságban nem létezik, pár lovas könyvből és a képzeletemből született meg. A Black-gyerekek (akiket még mindig csak emlegetek, de még várnotok kell rájuk, bocsi) elég kevés valóságalappal rendelkeznek, cserébe majdnem tökéletesek. A többi karakter csak úgy jön, kb ahogy kinéz az utca másik oldalán valaki, arról mintázom.
•Blogokon kívül könyveket is szeretsz olvasni? Ha igen, van kedvenc íród?
Mint már feljebb említettem, nagyon sokat olvasok, általában az a kedvencem akitől éppen olvasok, de örök kedvenc Richelle Mead, Kerstin Gier, Katja Millay, Katie Mosley, Böszörményi Gyula, Anne Eliott, Marni Bates, Gail Carriger, Gayle Forman, J. K. Rowling...
•A wattpados olvasóidon kívül másoknak is meg szoktad mutatni amiket írsz?
A barátaim egy része már fennt van, így automatikusan látják mit követtem el már megint. A többieknek általában inkább csak a befejezett dolgokat szoktam mutogatni, azt is szigorúan korosztály szerint (értsd: a 18-as valójában azt jelenti, hogy felnőttnek nem adom oda).
•Vannak olyan ötleteid, amiket még senkinek sem mutattál meg?
Van egy pár elszórt foszlány, ebből egyet-kettőt már megemlítettem a barátaimnak, de kiforrott dolog nincs igazán.
•Gondolkoztál azon, hogy esetleg komolyabban foglalkozz az írással?
Igen, nyolcadikban volt egy olyan rohamunk a baráti körömben, amikor mindenki nekiállt könyvet írni. Ebből persze semmi nem lett, de egyikük azóta egy trilógiát írt, azonban kiadatásról egyenlőre még nála sincs semmi infó.
•Számítógéppel vagy kézzel írsz szívesebben?
Ha szómenésem van, mert megszállt az ihlet, akkor inkább papírra, mert telefonon lassabb vagyok. A gép általában nem nálam van, szóval az kiesik.

Kérdéseim:
•Mi volt az első történeted, amit megmutattál a valakinek?
•Neked mit jelent az írás?
•Édes vagy sós?
•Mit csinálnál, ha mostantól az írás lenne az új fizetőeszköz?
•Hány könyvet olvastál el eddig?
•Mi az a hangulat, amikor nem tudsz írni?
•Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
•Hány évesen raktad el a plüssállataidat és babáidat?
•Ha újra be kéne rendezned a szobádat, mit csinálnál máshogy?
•Mi a kedvenc állatod és miért?

Díjazottaim:
BarthyBori The Bright Side
Ez volt az egyik első könyv amit itt olvastam, bár akkor még Whiener lopott változatában. Szerencsére még mindig jönnek ki a Dylan special részek, tudom mire csorgatni a nyálam
BarthyBori Red Riding Hood- An Untold Story
Piroska sztoriját mindig is bírtam, a piros a kedvenc színem, szeretem a fantasyt, nem hiszem, hogy tudnál ennél jobban nekem valót írni
SkylerD1 A lencse mögött
Én is inkább a gép mögött érzem biztonságban magam, de ha egy ilyen szexi pasival kéne nekem is lennem, kibírnám a rivaldafényt
Naonomi I'm Gonna Miss You, Daddy
Szeretem az ilyen "elszállt" fanfictionokat, elvégre az ember olyat olvas szívesen, amiben otthon érzi magát
NiSzixx Ismeretlen Világsztár
Amikor van a hirtelen váltás a történetben (rendes leszek és nem spoilerezem le) azt hittem kirúgom a falat. Bár elismerem, így legalább van még hova tartania a sztorinak
csengealexandra Örökké nem létezik
Én, mint kivételezett tovább olvastam, úgyhogy biztosan tudom mennyi jó rész vár még ránk. De rakd ki a részeket a díj előtt, elvégre arra az egészre adtam
Hollosy Hádész szerelme
Szeretem a görög mitológiát, úgyhogy mikor említették a sztorid nagyon kíváncsi voltam rá, de szerencsére minden vágyamat kielégítette
Evelinnee Sorstalanok
Várom a végét, hogy mi történik, de az biztos, hogy ez új téma, nem unalomig ismert csillámvámpírok
TymeFightfield Toldy és a farkasa
Igazából az AoFre adnám a díjat, de ha már nem rakod ki... Legalább vmi APH szintűt azért megoszthatnál
RkcskaKuciLrincz Jég ló
Nagyon érdekel a téma, eredetinek tűnik a sztori, de idén még egy részt se tettél föl :(

Halál helyettTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang