Pizzás Fiú // Stydia AU [ Befejezett]

-2-

Pizzás fiú
-2-

Felvette a telefont, de még ideje sem volt beleszólni, elmondani a szokásos mondókát, a telefonáló máris szó nélkül hagyta:

-Dobd a szokásost.

Stiles nevetni kezdett. Ilyen lágy hanggal eléggé fura volt számára ezt hallani. Igen, mások is gyakran odalökik ezeket a szavakat, mert lusták rendelni és elvárják Stiles-tól, hogy emlékezzen arra, hogy mit rendeltek legutóbb. Stiles nevetségesen ostobának tartja. De a lányt egyáltalán nem. Ha a csilingelő hangú lányról, Lydiáról van szó, akkor az egészet rögtön visszavonná. Lydia nem ilyen, mi 'ismerjük' egymást., tette hozzá gondolatban. Persze, a lány rendelését nem tudom elfelejteni, ahogyan a lányt sem tudom kiverni a fejéből egyhamar.

-Igenis, Lydia. - felelte szinlelt készséggel

Lydia nevetett és Stiles kezdte gyakorlatiasnak érezni magát a lány megnevettetésében.

-Szolgálj ki, Pizzás fiú.

Stiles felhúzta a szemöldökét és morogni kezdett a beceneve hallatán. Azt hitte már átestek az ismerkedésen és nem kell már gúnyneveken hívniuk egymást. Mit nem akarsz még? Elhivni randira? Szólalt meg az agya és kissé visszarántotta a valóságba.

-Mondtam már, hogy Stiles.

-Ah, inkább nem hívlak a neveden. Még meghiszik, hogy ismerlek.

Stiles háta borsózott. Lydia hangja édes volt, de mégis, a szavak olyanok voltak, mint cukorba mártott pengék. Beléd vájnak, közben pedig nem érezed, hogy fáj, mert mámorban úszol.

-Miért? Nem ismersz?

-Csak egy pizzás fiú vagy, akivel jót lehet csevegni telefonon, szóval, nem.

Stiles tenyere izzadni kezdett. Megpróbálta összekuporgatni a maradék önbecsülését és próbálta nem kimutatni a fájdalmát. Játékosan szólt vissza Lydiának.

-Mi az, hogy nem ismersz? - majdnem lebiggyesztette a száját- Na, ezért, most kevesebb pepperonit fogsz kapni a pizzára.

-Hé, ez nem így megy! Te felveszed a rendelést és...

A bosszú édes, gondolta és nevetni kezdett. A nevetés meg mindig kicsit savanyú volt, de határozottan tetszett neki, hogy a lányt is lehet bosszantani valamivel. Megpördült a forgós széken és egyre jobban visszanyerte az önbizalmát, élvezni kezdte a lány játékát.

-Várj, azt hiszem szakadozik a vonal.

-Vicces vagy, nagyon.

Lydia hangja édes nevetés volt, ami felmelegítette a belsejét.

-Része a sármomnak.

-Milyen sárm?

Lydia roppant vicces, gondolta gúnyosan Stiles, de nem semmi az biztos. A lány nevetve kezdte elenyengetni közöttük a nézeteltérést.
-Maradjunk abban, hogy bájos vagy.

Mi ez, talán egy bók? Stiles arca elpirult és színtiszta meglepettség ült ki az arcára.

-Bájos? Mi vagyok én? Egy kiscica?

-Nem, egy pizzás fiú.

És már megént itt vagyunk, gondolta a fiú keserédesen, Még mindig nem tart ott a 'kapcsolatunk' ahol kellene. Taktikát váltott, hátha így a lány bőre alá tud férkőzzön. Elmosolyodott, és a telefonba szólt:

-Oh. Akkor legalább mondd azt, hogy a legbájosabb pizzás fiú vagyok.

Néhány másodpercnyi csend, majd egy halk morgás-szerűség hallatszott. Stiles arca vörös volt, de várta mit fog replikázni a lány. Egy sóhajt hallott a vonal túlsó oldaláról.

-Kapok extra peperonit?

-Bezony.

Stiles és Lydia egyszerre nevettek, a fiú pedig nem érezte még ennyire felszabadultan magát egy rendelés során. A lány csilingelő hangja a fülében, a kellemes bizsergés és a szúrós, de egyben humoros megjegyzések mentették a hatást. Stiles úgy érezte lassan, de biztosan bele kezd szeretni Lydiába.

-Te vagy a legbájosabb pizzás fiú, Stiles.

Ez életem legszebb pillanata, gondolta félig meddig gúnyorosan, Ez nem annyira szomorú, mint amilyennek látszik.

Author's note : az első kommentelőnek dedikálom az következő fejezetet :).