Némán sétáltunk végig az utcákon. Minden csendes volt. Pont a hangulathoz illet. Odaértünk az épülethez, és Shawn kinyitotta előttem a NewLive ajtaját.
- Köszi. - motyogtam, és bementem. Kevesen voltak nagyon. Shawnal már 100-szor voltunk ezen a helyen. Mindig a bal oldali sarokba ülünk. Most is odatartottam, és kényelembe helyeztem magam.
- Mit kérsz? - nézett mélyen a szemembe. Jajj Shawn kérlek ne csináld ezt. Ne, mert sírni fogok.
- Egy limonádét. - vettem le róla a tekintetem, hogy még véletlenül se olvadjak szét a szemeiben. Shawn felkelt, és a pulthoz sétált. Imádom a járását. Ő maga a tökély. Két pohár limonádéval tért vissza.
- Tessék. - lökte hozzám az egyiket. Bevettem a számba a zöld szívószálat, és inni kezdtem az üdítőm. Közben éreztem magamon Shawn tekintetét. Felnéztem, és engem nézett egy halvány mosollyal az arcán. Én is elmosolyodtam.
- Mi az? - teljesen megbabonázott a mosolya.
- Semmi. Csak... - nézett oldalra, majd vissza rám.
- Van rajtam valami?
- Egy gyönyörű mosoly. - mondta halál komolyan. A szívem hevesen zakatolt. Ezt egy bóknak vettem. Vagy nem kellett volna? Elpirulva néztem bele az italomba.
- Van egy ötletem. - csillantak fel a szemeim - Telefon betyárkodjunk.
- Oké. - csillantak fel Shawn szemei is. Igazi Eistennek éreztem magam.
- A te telefonodon. - mondtam egyszerűen.
- Szó sincs róla! A tiéden. Én ilyenekre nem pazarlom a pénzem! - háborodott fel.
- Hát én sem! - dőltem hátra ölbe tett kézzel. Szikrákat szórva egymás szemeibe figyeltük egymást.
- Bernadett. A te telefonodon!
- Nem!
- Akkor nem telefon betyárkodunk.
- Shawn. Légyszíves. Ez az utolsó együtt töltött időnk. - ezt rohadt szar volt kimondani.
- Miért lenne az utolsó?
- Mert... - nem bírtam befejezni, mert jött egy csapat sikoltozó lány.
- SHAWN!!! - visították - Adsz egy autogramot? Egy képre! - tisztára ellepték. Na jó. Én inkább megyek. Felkeltem mindent ott hagyva. Az italom, a büszkeségem, és legfőképpen Shawnt.
Hogy lehet ilyen? Miért nem küldte el őket? Azt hittem most talán majd összejöhetünk újból. Mindegy. Ez már sosem valósul meg.
Zsebre tett kézzel kullogtam az utcánkban. Hihetetlen, hogy még mindig nem szaladt utánam. A házunk elé érve megfordultam, reménykedve, hogy megpillantom, de semmi. Becsaptam magam után az ajtót, és sóhajtva mentem fel a szobámba.
- Milyen volt a forgatás? - kérdezte anyu, valami zöld trutymóval az arcán. Azt hiszi ettől szebb lesz az arca.
- Rossz. - vágtam be magam után a szobaajtóm. Ledőltem az ágyamra, és bámultam magam elé. Nem, nem sírtam. Most nem. Magam sem tudom miért, de egy könny sem jött ki a szememből.
