A Szent Johanna Gimi - Cortez szemszöge

Kezdet - Október 10., péntek

Annak az egyetlen korrepetálásnak köszönhetően, amit Reninél töltöttem, múlthéten feleltem, és a kegyes Kardos megajándékozott egy kettessel. Örültem neki, de táncot azért nem lejtettem. Igazából nem érdekel, hogy irodalomból milyen jegyeim vannak, azt viszont nem akartam, hogy Reni eméssze magát, és esetleg azt gondolja, hogy rajta múlott a kettes. Ő becsülettel kínzott csütörtökön, és másnap meg is lett az eredménye. A másik eredménye pedig az, hogy Renit őszintén láttam örülni, amikor megkaptam a kettest. Klassz, hogy ilyen apró dolgok feldobják.
Hétfőre az osztálynak majdnem a fele megbetegedett, köztük Zsolti szenvedett a legjobban. Szegény srác annyira egész nap az ágyban fetrengett. Az már más kérdés, hogy egyet nem köhintett. Szerinte jól megérdemelt szabadságot vett ki. A hülye. Az osztály többi tagja viszont ténylegesen betegek lettek, így történt, hogy Reni hétfő reggel egyedül sétált a suli felé. Ami pedig csak egyet jelenthetett.

- Ha nincs Virág, akkor egyedül leszek kémián. Óriási – ecseteltem angolon a legfőbb problémámat. Komolyan, az a nő egész egyszerűen őrült.

- Jó, hogy mondod – csettintett Ricsi, és megbökte az előttem ülő vállát – Reni, volt kémiából... - kezdte, de be sem tudta fejezni, mert Reni rögtön hátranyújtotta a füzetét – Kösz, rendes vagy.

Kémiaóra után (Ricsi bezsebelte a következő ötösét kémiából) ebédszünetben az udvarra indultunk.

- Milyen óra lesz ezután? – nyújtózkodott Dave, mire Zsolti felmordult.

- Kit érdekel? Húzzunk le az udvarra.

- Matek – válaszoltam a telefonomat nyomkodva.

- Uhh, mindjárt jövök – szaladt el Dave a szekrények felé, és megállt Reni előtt. Váltottak pár szót, aztán Dave a kezében lévő füzetet lóbálva rohant utánunk a lépcsőn – Na ez is megvan.

Kilöktem az udvarra vezető ajtót, aztán beálltunk a megszokott helyünkre, az árkádok alá. Mialatt a srácokkal a matekházit másoltuk egyre több felsőbb évfolyamba járó gyűlt körénk.

- Tess' C. Készen vagyunk – vágta hozzám Ricsi a füzetet.

- És mit csináljak vele? – ráncoltam a szemöldökömet.

- Hát, add vissza Rennek – vonogatta a vállát Ricsi, de láttam rajta, hogy legbelül jól szórakozik rajtam.

- Mi?! Miért én? – nevettem el magam hitetlenül.

- Mert te vagy a legközelebb. Gyerünk C, meg tudod csinálni! – biztatott röhögve Ricsi, én meg unottam kikaptam a kezéből a füzetet. Rájöttem, hogy baromi nagy hülyeségen vitatkozunk – Csak ügyesen! – kiáltott utánam Ricsi, mire a többiek felvihogtak. Válaszul csak unottan bemutattam neki a vállam fölött, mire még hangosabban kezdtek el röhögni.

- Köszi – léptem Reni mellé, aki láthatóan meglepődött, nem is vette észre, hogy ott vagyok. Jellemző.

- Nincs mit – felelte és megeresztett egy egészen szép mosolyt.

Suli után elköszöntem a srácoktól a lépcsőnél, és Ricsivel együtt elindultunk felfelé a dombon.

- Hallod tegnap láttam egy hirdetést – szólalt meg hirtelen Ricsi – deszkás verseny lesz most szombaton a Millenárisban. Amatőr verseny lesz, még lehet jelentkezni. Mit szólsz? – kapta felém a fejét.

- Jelentkezni akarsz? – kérdeztem a rágómmal csattogva. Nem hangzott rosszul a dolog, jó kis megpróbáltatásnak tűnt.

- Jaja, szerintem király lenne. Benne vagy? Mehetnénk mindketten – fürkészett. Látszott rajta, hogy belehalna, ha ki kéne hagynia ezt a versenyt, én meg azért csak nem hagyhattam, így hát belementem.