Se Veled Se Nélküled - (Dominic - Ellie) Részlet/Első 6 fejezet

1. fejezet / Dominic

Dominic

Reggel van? Szól az ébresztő basszus, miért nem tud végre elhallgatni? Megfogtam a párnám és leütöttem az éjjeliszekrényről azt az idegesítő, csipogó vacakot. Mikor földet ért, rögtön elhallgatott, azt gyanítottam, hogy összetört és ha igen, akkor az ebben a hónapban a kilencedik lesz.

- Dom, kelj fel. Iskolába kell mennünk. – szólongatott a kis srác, akivel egy kisszobán osztoztam. A neve James volt és még alig múlt hét éves. Izgatottnak tűnt, én viszont nem, rühelltem az egészet, kezdve a korán keléssel, egészen át a tanulásig.

- Még öt perc pajti. – szóltam rá és átfordultam a másik oldalamra. Pár perccel később éreztem, hogy felmászik az ágyamra és gyakorlatilag rám lép.

- Fel kell kelned. – szólt rám újra, mire megfordultam és elkaptam a kis gazfickót. Csikizésbe kezdtem, ő meg hanyatt vágta magát és hangosan kacagott – Ne...elég...kérlek. – még a szeme is könnyes lett, közben meg próbált letaszítani az ágyról, ami nem sikerült neki.

- Jól van. – adtam be a derekam - Menjünk pajti. – éppen ekkor kopogtattak és a felügyelő jött be hozzánk, most éppen Bob vigyázott ránk.

- Jó reggelt gyerekek, készüljetek és gyertek enni. Dom segítesz Jamesnek? – nézett rám.

- Persze. – feleltem, mire ő elhagyta a szobát. Jamesszel öltözködni kezdtünk, hamar elkészültem, segítettem neki a pulcsival, majd a folyosón sorban igénybe vettük a fürdőszobát is. A hátizsákjainkat még fent hagytuk, aztán robogtunk le a lépcsőn reggelizni. A konyhában már meg volt terítve nyolc személyre, ugyanis ennyien laktunk a házban. Mi ketten, meg még hat másik fiú, én bizonyultam a legidősebbnek összesük közül. Legnagyobb bánatomra csak fiúkkal laktam együtt, de hát ez még mindig jobb helynek bizonyult, mint egy igazi otthonban lakni. Bár valahol ez is az volt, ugyanis mi mind árvák voltunk és bekerültünk egy programba, mivel problémásabbaknak bizonyultunk, mint a többi árva gyerek, vagy éppen komoly lelki trauma ért bennünket. James, ő például öt éves koráig nem beszélt, én meg egy bajkeverő voltam, sokszor keveredtem zűrbe, verekedni is szoktam, nem tagadom. Öt éve laktam ebben a házban, egy hónapja múltam tizenhét, ami azt jelentette, hogy már nem kellett sokáig itt maradnom. James felmászott egy székre, én meg mellé ültem és szendvicseket kezdtünk enni. Lassan megérkeztek a többiek is, Bob és Elizabeth kíséretében, mivel reggel általában ketten készítettek fel minket a napra. Bob és Elizabeth is már régóta dolgoztak itt, mindketten elmúltak negyven évesek és imádták a gyerekeket, mi is szerettük őket valamilyen szinten.

- Mi újság Dominic? – nézett rám Bob érdeklődve – Megy a foci? – adott nekem is kávét.

- Igen, szuperül. – feleltem neki. Már második éve játszottam irányítót a gimis csapatunkban, a csapattársaim mind jó arcok voltak, akik mindig próbáltak vissza fogni, ha marhaságot készültem elkövetni, ugyanis, ha azt iskolán belül tettem, akkor nem játszhattam a következő meccsen és számomra az egy kisebb érvágással ért fel. Jaj és nem csak számomra, de nekik is, ugyanis minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy átkozottul jól játszottam.

- Hallottam megnézett egy junior ligás edző és azt mondta Hall, hogy jövő héten, egy egyetemi torna tanár jön megfigyelni téged. – ja igen, Hall a gimis csapatot edzette.

- Nem megyek egyetemre. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve – A junior liga, na az éppen megfelelne, de még rengeteg idő van, szóval csak reménykedhetem a legjobbakban.

- Viszont az egyetemen ösztöndíjat szerezhetnél, szakmát tanulhatnál és amellett focizhatnál is. – érvelt Bob.

- Nem érdekel a tanulás, tudod, hogy szarok a jegyeim.