Se Veled Se Nélküled - (Dominic - Ellie) Részlet/Első 6 fejezet

4. fejezet / Ellie

Ellie

Utána akartam szólni, azt akartam neki mondani, hogy számítani fog, de lehet neki volt igazi. A rendszer segített tizennyolc éves koráig, de utána, mi lesz? Hiába lesz gyakorlatilag felnőtt, pont abba a korba lép majd, amiben az embernek szüksége van családra, otthonra. Arra, hogy tudja, ha rosszul dönt van hova haza mennie, míg talpra áll, de neki nem volt ilyen és ebben igaza volt. Lekászálódtam a székről és még is utána mentem. Dominic lehet, hogy már majdnem felnőtt, mint viselkedésileg, mint fizikailag, de még is meg volt még benne a gyermeki naivitás. Emellett nem tetszett, hogy ennyi szomorúságot árasztott és délután azt is láttam, hogy sírt. Hiába vágott dolgokat a fejemhez, el kellett ismernem, hogy részben igazat beszélt. Nekem voltak szüleim, ha veszekedtek, akkor is számíthattam rájuk, mindig.

- Ha egyetemre mennél, kapnál támogatást. – beszéltem a hátához, mikor utolértem a folyosón.

- Nem megyek egyetemre. Ha szerencsém van, bekerülök valamelyik csapatba és akkor saját otthonom lehet. Ez az én nagy esélyem.

- És ha nem? – kérdeztem rá.

- Ha nem, akkor meg keresek valami állást. Talán az egyik haverom segít nekem, nem mindenki seggfej az iskolában.

- Rám számíthatsz. – csúszott ki a számon, mire rögtön megfordult – Komolyan, számíthatsz rám.

- Nem is ismersz. – nézett rám értetlenkedve.

- De meg foglak ismerni, hiszen még gimis vagy, itt fogsz lakni és az iskolaév pár hete kezdődött.

- Ez igaz, ezért sem aggódok a jövő miatt. – elment a szobájába, ahova nem követtem tovább. Sajnáltam őt, de azt is tudtam, hogyha ezt látja rajtam, akkor bezárkózik és mérges lesz. Dominic büszke volt, ami nem feltétlenül vált előnyére. Később mikor már mindenki lefeküdt én is elindultam a plusz szobába. Elvettem egy vánkost és egy plédet, majd leheveredtem aludni. Gyereksírásra ébredtem fel, a hang Ezráék szobájából jött.

- Csak rémálma volt. – mondta a szobatársa, aki már az ágy mellett térdelt és nyugtatgatta a kisfiút – Semmi baj Ezra. Itt vagyok, vigyázok rád. – mondta neki. Ekkor jöttem rá, hogy ők mind testvérek, mind egymásra vannak utalva és mind egymást segítik.

- Nyugodtan aludj tovább Sean, majd én megnyugtatom. – bólintott és visszamászott az ágyába. Leültem a kicsi Ezra ágya szélére és simogatni kezdtem a fejét – Jól van, semmi baj. Mit szólnál egy meséhez? – kérdeztem tőle – Szereted a meséket, igaz? Hát akkor elmesélem a pirosak és a farkas történetét. Sean, te szereted a meséket?

- Jó lesz. – válaszolta a fiú, én meg belekezdtem a történetbe. Ezra közben áthelyezte a fejét az ölembe és a kezembe kapaszkodott meg. A mese közepén már egyenletesen lélegzett, én pedig óvatosan visszahelyeztem a fejét a párnára. Vártam pár percet, de nem ébredt fel, így csendben kiosontam. Reggel hatkor szólt az ébresztő és mivel nem készítettem este szendvicseket, ezért gyors arcmosás után rántottát sütöttem a srácoknak. Félhétre elkészült, mindenki szobájába benéztem. James, Dominicot püfölte egy vánkossal.

- Fel kell kelned. – mondta neki a kisfiú.

- Még öt perc. – jött az álmos hang.

- Mindig ezt mondod.

- Bizisten megcsikizlek, ha nem hagyod abba. – és már fordult is. Egy pillanatra megijedtem, hogy James lefordul az ágyról, de Dom utána nyúlt, elkapta és csikizni kezdte.

- Ne. – visított fel a kisfiú. Dom felnézett és észrevett.

- Gyertek enni. – mondtam.

- Oké. – felelték. Magukra hagytam őket és a többiekhez indultam. Ezrának segítettem, már teljesen nyugodt volt szerencsére. Szinte mindenki egyszerre érkezett le. Kakaót és narancslevet töltöttem nekik, Dominic körbe nézett aztán a kávéfőzőhöz lépett.