Célkeresztben - 1. Évad

03 - Fejezet

Tíz évvel ezelőtt

Lullaby és a többiek rezzenéstelen arccal csinálták a gyakorlatot, tíz fekvőtámasz, harminc négyütemű majd öt oda-vissza hosszában a teremben, negyven guggolás, majd ugyanezt újra. Veríték gyöngyözött a homlokukon, zihálva vették a levegőt, de már sokkal jobban bírták a strapát, mint fél éve. A legtöbben megerősödtek, van, aki csak kicsivel marad le a többiektől, de őket úgyis a technológiai részlegbe osztják majd be. Valamint vannak azok, akikről nem beszélnek, akik elbuktak a kiképzésen. Csak egy-két gyerek volt, de ha engedték volna, Lu biztosan egyformán megsirat mindenkit. Hiszen mindenki megérdemli az életet, igazságtalanság, hogy nem adtak nekik esélyt az újrakezdésre. Az egyik szeplős, barna szemű fiúcskát ismerte is, kedves, szeretnivaló teremtés volt... Persze minden eset után egyre könnyebb a búcsú, minden egyes fejbelövés, összeesés és megkéselés után egyre könnyebben szedi össze magát és lép túl rajta, de ez megijesztette. Nem akart érzéketlen lenni. Nem akarta, hogy ugyanolyan szenvtelenül lője le az embereket, a barátait, mint ezek a bérgyilkosok...

Lullaby összeszedte magát és újra a feladatra koncentrált, mielőtt eluralkodik rajta a kétségbeesés.

Mikor befejezték az előírtakat, a fekete kapucnis férfi, aki eddig a terem egy homályos sarkába húzódva figyelte őket, előlépett. A csapat vigyázállásban felsorakozott előtte, ő pedig halkan, fenyegető hangon elmorogta az utasításokat, mire a gyerekek futni kezdtek körbe a teremben. Megállt középen és figyelte őket, a lassabbakra néha ráordított, mire azok lihegve gyorsítottak. A férfi hirtelen előhúzott egy pisztolyt a fekete dzsekijéből és találomra az edzők közé lőtt, mire néhányan felsikoltottak, de futottak tovább. Ám az egyik lány ijedtében elesett, és sírva ült a földön, láthatóan nem volt ereje felkelni. Lullaby majdnem felkiáltott, ugyanis Cat, a lány az egyik barátnője volt Selena mellett, hárman szoktak edzeni, tanulni, támogatni egymást. Összeszorult a torka, mikor a férfi odalépett hozzá, a többiek lassítottak és kalapáló szívvel figyelték a jelenetet. Tudták, mi következik.

- Állj fel! - ordított a fekete ruhás, de a lány mintha meg sem hallotta volna, zokogott a földön és kétségbeesetten hívogatta édesanyját. - Nem hallottad?! - szólt rá megint, de válasz ismét nem érkezett. A többiek közben futottak körbe, félve a lányra tekintve és szurkolva, hogy felálljon, de nem tette. A feszültség szinte tapintható volt a teremben, az idő lelassult... A férfi türelmetlenül megemelte pisztolyos kezét és oda sem nézve meghúzta a ravaszt.

Lullabyval fordult egyet a világ, a férfi intésére zúgó fejjel, bambulva gyorsított, oda sem figyelve lépéseire. Tompán érzékelte csak, hogy az edzésnek vége, hogy Selena szólongatja... Előtolultak fél éves emlékei, Cat, ahogy nevetett velük, ahogy rázta vörös fürtjeit, ahogy szórakozott az íjakkal, mindenki arcára mosolyt csalva, amikor az edző nem látja. Cat túl jó lélek volt ide, töprengett el Lu. Képtelenek voltak megrontani az ő tisztaságát, és emiatt vesznie kellett. Lullaby összerezzent, ahogy ebbe nyíltan belegondolt. Kint a legtöbb gyerek nem tudja, milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk, ő pedig sorra búcsúzik el a barátaitól, legalábbis gondolatban, mert az az egyetlen hely, ahová a F.L.Y.S. nem férkőzhet be. Érezte, hogy ha nem acélozza meg a szívét, egy év alatt összeroppan, tennie kell valamit. De hát hogy lehet az érzelmeket kiirtani egy fiatal lányból? Akarva-akaratlanul előjönnek mindig, ez ellen nem tehet semmit, pedig meg kell próbálnia. Ha nem teszi, nem éri meg a felnőttkort, és sosem szabadul ki és jut haza. Erősnek kell lennie, ha mindent véghez akar vinni. Szóval mindent bele fog adni és tökéletesen meg fog felelni a szadista hapsi követeléseinek. Hiszen itt csak az él túl, aki erős.

Lullaby előreszegezte az állát és pajzsot vont a szíve köré, a középpontba egy célt állítva: megerősödni és kijutni.