-Elizabeth! Azonnal indulj meg lefele! Ne szóljak mégegyszer. -kiált anya dühösen.
-Mindjárt megyek,egy perc... -elegem van,hogy állandóan csesztet!!!
Még egy pillantás a tükörbe. Jó lesz ez. Akinek nem tetszik nem nézi! Ez az én jelmondatom. Fekete rövidnadrágomba beletűrtem a fehér atlétám. Barna, hullámos, hosszú hajamat lengedve hagytam. Felkapom a táskám és célirányosan elindulok lefele.
-Legalább csinálj úgy mintha érdekelne az, hogy mindjárt elkések! -mondja a muter mostmár pirosló fejjel.
-Jól van már!
-Mi lenne ha nem így beszélnél velem?!
-Oké, inkább induljunk! -zárom rövidre,mert sose lesz vége ennek a beszélgetésnek.
Felhúztam elnyűtt, szürke tornacsukámat,s bepattantam a kocsiba. Elindultunk (végre). Az út tök csendesen telt. Fülemben ordított a zene. Talán jobb is így. Leállt a jármű amint a suli elé értünk és én azonnal pattantam volna ki,de anya megfogta a karom.
-Jövök érted fél ötre. Úgyis beszélnem kell az osztályfőnököddel.
-Oké -egyeztem bele.
-Szeretlek.
-Jah...én is -nyögtem oda,s már ott sem voltam.
A reggeli rutinom szerint az udvar vége felé vettem az irányt. A sok kilencedikes közt egyből kiszúrtam az én emberemet.
-Jashon! -üvöltöttem el magam lejobb haverom láttán. (Egy pár dolog Jashonről: ő az a tipikus "cuki" fiú. Tudjátok,aki után bomlanak a csajok. Ezzel csak az az egyetlen egy probléma van, hogy meleg. Bizony! Meglepő mi?! De nem tehet erről és ezért nem is ítélem el.)
-Mona. No még korán bent vagy! Tán anyád hozott be? -mondta csábos mosollyal az arcán. (Egyébként csak ő hívott így. Valahogy a Monalizáról vette.)
-Jaja! De látom megint a kisebbek társaságában lógsz.
_Tudom, hogy nem birod őket,de a lányok...
-Oké oké,ne is folytasd! -vágtam rá enyhe mosollyal az arcomon, mert minden alkalommal elmondja: csak a látszat miatt hagyja, hogy rányomuljanak. De ez pesze csak részben igaz. Azt is tudom,hogy szeret a középpontban lenni. -Mindig itt menősködnek a cigivel, és közben meg majdnem megfulladnak tőle. Blah.. Gusztustalan!!! -mutattam ujjammal egy lány csorda felé.
- Mindegy. Kérsz? -nyújtja felém Jashon a tequilás üveget.
-Még szép! -elvettem tőle a felkínált terméket, majd jól meghúztam. Éreztem amint az alkohol átjárja a testem. Az égető érzés a torkomban majd a gyomromban nagyon király érzés.
Becsengettek. A kisebbek tétováztak egy pöppet,hogy menjenek vagy maradjanak. De végül mentek (még szerencse). Amint feloszlanak, csak ketten maradtunk. Leültünk a fal tövébe és nyugodtan iszogattunk tovább. Egyszer csak egy kis fiatalabb csaj rohant oda hozzánk.
-Elizabeth Hardy? -(mivel a második nevetemet szinte senki sem tudta) kérdezte lihegve.
-Igen?!
-Hivat az igazgató. -s sietett is vissza a nyag épületbe.
Nagy nehezen feltápászkodtam. A piát és Jashont hátrahagyva léptem be az igazgatói iroda előtti kis szobába. Helyet foglaltam egy széken, majd körbenéztem. Rajtam kívül az a lány volt ott,aki lejött szólni. Arra lettem figyelmes, hogy nyílik a "nagy fönök" ajtaja, s behívattak. Az osztályfőnököm ott ült az igazgatónő mellett. Én meg nyugisan lehuppantam egy fotelbe velük szembe.
-Nos kisasszony. Ugye tudja, hogy miért van itt? -kérdezte a csendet megtörve a dili, akit mi csak Uszkárnak hívtunk a diákok között. Hogy miért?! Azért, mert mindig olyan alakura vágatta a haját,mint egy uszkár kutyának szokták!
-Nem, de ha elmagyarázná a dolgokat, akkor én szivesen meghallgatnám. -és elővettem a legszebb mosolyomat.
-Szerintem nem kéne pimaszkodnod! -szólt rám összehúzott szemekkel az ofőm. Én meg aprót bólintottam,hogy megértettem.
ESTÁS LEYENDO
Kiből lesz a jó kislány?
FanficSziasztok! Hope Elizabeth Hardy vagyok, 17 éves gimnazista. (Mindjárt nagykorú.) Az élet nem mindig úgy alakul,mint ahogy szeretnénk. Követünk el hibákat, de meg kell próbáljuk helyrehozni őket. Nem szabad az élet egyetlen percét sem megbánni. Az én...