Új Élet A Civilizáción Túl [SZÜNET]

4. rész - Vajon ki lehet ez? 1/2

Hihetetlen. Azt hittem rosszul hallok. Nekem van még családtagom? Az hogyan lehetséges? És miért pont Ő? Mi ez az egész? Valaki mondja már meg mi folyik itt!
Tehetetlenségemben mást nem tudtam tenni, csak tovább füleltem, hátha megtudok még valamit, ami számomra valami magyarázattal szolgálhat, mégis féltem. Féltem a csalódástól, féltem attól, hogy talán ez az egész nem is igaz, talán csak egy mellébeszélés lehetett. Egy ártatlan nyelvbotlás, amit teljes mértékben félre lehet érteni. A félelmem beigazolódott, ugyanis...:
   - Az egyik családtagom? - kérdezett vissza meglepetten Harry.
- Mi? Jaj, bocsánat, nem a te családtagod, hanem az enyém. Az én unokahúgom - felelte Susan néni, és a hangjából ítélve, szinte magam elé képzeltem, ahogy szívmelengetően rámosolyog a fiúra.
   - Akkor az előbb miért mondtad, hogy az én családtagom? - kíváncsiskodott tovább. Már most előre látom, hogyha egyszer ismeri Susan-t, ezer százalék, hogy még látni fogjuk erre fele... meg fog gyűlni a bajom ezzel a fiúval. Előtte aztán majd nem lehetnek titkaim.
    Kíváncsian vártam a folytatást, azonban ahogy hallgatóztam volna tovább, egy autó fordult be a földútra. Nemtudtam mi tévő legyek. A pulzusom az egekben volt a lebukás gondolatától, és az még tetézte az egészet, hogy kínomban azt sem tudtam mire gondoljak, vagy merre forduljak. Ha elfutok, akkor az ablakból meglátnak, és a hirtelen cselekedetem az autóst is meglepné, és furcsállná az egészet. Ha Susan nénihez jött, már pedig szerintem hozzá jött, hova máshova jönne? Akkor biztos beszámolna neki, hogy egy lány a konyhaajtó alatt ücsörgött, majd amikor megérkezett, elfutott. Túl hülyén jönne ki, ráadásul hallgatózásért kapnék is a fejemre, mikor már számtalanszor elmondta, hogy a hallgatózás nem jó dolog. Nem volt kiút. Hirtelen minden tényezőt feleslegesnek ítéltem meg, nemtudtam hagyatkozni a józan paraszti eszemre sem. Tudat alatt sem cselekedhettem.
   Az ismeretlen autóból egy kopasz, negyvenes éveiben járó férfi szállt ki, pont akkor, mikor a motor búgása is abba maradt. Határozott, kimért léptekkel indult meg a ház fele, miközben a ruháját igazította. Barna cowboy kalapot viselt, kockás ingén meglátszott az idő múlása, míg farmerján megannyi folt volt, hogy még magam sem tudom milyen színű lehetett. Susan néni és Harry beszélgetését már nem hallottam, figyelni sem nagyon tudtam rá, csak meredtem a távolba, mint egy szobor.
    A férfi már a bejárati ajtóban állt mikor észre vett. Gyorsan becsuktam a szemem, és úgy tettem, mintha aludnék, hátha akkor nem foglalkozik velem, és tovább megy. A szívem még az eddiginél is hevesebben vert, azt sem tudtam mit csináljak, mikor az istálló felől nyerítést hallottam. Hirtelen nem érdekelt semmi, szemeim kipattantak, felálltam, és eszeveszetten rohantam a rozoga fa építmény felé úgy, hogy a férfit majd' hogy nem fellöktem a rohanásomban.
    Az istállóban minden ló megvadulva ugrándozott, Csillag még majdnem ki is rúgta a box ajtaját. Valahonnan a helység végéből fa repedését, majd hangos törését lehetett hallani. Valaki megpróbál menekülni... na de melyik ló akarhatna menekülni? És mégis mi elől? Egy fekete fríz szépség rontott ki a box-ból, majd vágtatni kezdett felém. Rémületemben sikítani, ordítani, toporzékolni tudtam volna, de ezek helyett csak megkövülten álltam, és meredtem a ló-ra, aki hatalmas sebességgel közeledett felém, dühösen fújtatva.
    Kiabálások, figyelmeztetések tompa zajait hallottam, de szinte semmit nem értettem tisztán a fülemben dübörgő vértől. A szívem kétszázas sebességgel vert a mellkasomban, a pulzusom iszonyat erővel lüktetett a bőröm alatt. A semmiből egy ismeretlen kéz ragadta meg a csípőmet, és vágódott el velem együtt a földre. A hatalmas állat száguldva, fújtatva haladt el mellettünk, ki a kétszárnyú ajtón. A valaki aki az egy másodperccel ezelőtt mögöttem feküdt, most előttem állt, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Homályos látásom azonnal kitisztult, ahogy magamhoz tértem a sokk hatásától. Harry állt előttem, azokkal a göndör fürtjeivel, smaragd szemeivel, pont az az ember, akit nem nagyon akartam most látni. Ha be mer furakodni Susan néni és az Én kapcsolatomba, ha bármibe bele mer pofázni esküszöm nem tudom majd megállni, hogy az arcába ne köpjek, és ordítsak rá azzal, hogy menjen a pokolba oda, ahonnan jött. Haragosan kitéptem a kezem az övéből, és saját magamnak segítettem felállni. Elképedve nézte végig a mozdulatsorom, és figyelte minden rezdülésem. Összevont szemöldökkel pillantottam fel rá. Az én magasságom eltörpült az Övé mellett, elég durván, de nem vesztettem el az önbizalmam, határozottan álltam a tekintetét. Mi a franc ennyire érdekes rajtam? Mi van, bogár van a hajamba, lenyeltem egy sípot, megakadt a torkomon, és látszik? Mi a baja? Minek néz?
   - Mit bámulsz? Inkább húzzál arrébb, útban vagy - löktem oldalra, és az egyik szürke, kedvenc lovamhoz siettem, Stars-hoz, hogy felnyergeljem. A fríz után  kellett mennem. Ha messzire bolyong el a farmtól, bajba sodorhatja magát. Innen nem messze van egy autó pálya. Még előtte oda kell érnem, vagy legalább utolérnem, mielőtt baj lenne.
Sietősen kötöttem ki, majd rohantam vissza a nyeregért.