-Mondtak valamit az orvosok? -lépett mellém JB két műanyagpoharat tartva a kezében.
-Kómában van....túl nagy ütés érte a fejét. A jobb vállcsontja megrepedt. - soroltam sorban a korábban hallottakat. Jaebum eközben a kezembe nyomta az egyik kávéval tele poharat.
- Jackson.....én nem tudom, hogy mondjam el. Értem, hogy nehezebb neked mint nekünk, de nem hagyhagytjuk ki a mai Inkigayo fellépést. Muszáj elmennünk Mark nélkül. -mondta szinte suttogva. Hogy elmenni? Mark nélkül? Nincs szívük ezeknek. Az egyik tagunk balesetet szenvedett, kómában van és én menjek el vigyorogni az őrült fangirl-öknek? Nem tehetik ezt velem. A recepció felől hangos robaj csapta meg a fülem. Üvöltözés, veszekedés, zokogás.
-Bambam! Hála az égnek, hogy itt vagy!- kiáltotta Youngjae. Thai barátunk most érkezett vissza a családjától. Youngjae ismertette a helyzetet. Eközben Yugyeom, a maknae JR karjában zokogott. Az idősebb csak a hátát simogatta és azt hajtogatta „Minden rendben lesz". Persze nem csak mi tartózkodtunk a késői órákban a kórházban. Egy agresszív nő követelte, hogy engedjék be a fiához, de a recepciós csak rázta fejét. A kávé keserű ízt hagyott a számban. Összenyomtam az üres műanyagpoharat és a kukába hajítottam. Jaebum minden mozdulatomat figyelte. Egy fehér ruhát viselő nő lépett hozzánk és finoman szólva kitessékelt minket, mondjuk meg is értem így hajnali négykor. Bár nehezemre esett Mark-ot egyedül hagyni, nyugtatott a tudat, hogy hatkor bemehetek hozzá. A többiekkel együtt arra a döntésre jutottunk, hogy beülünk kajálni és visszamegyünk a dormba. A közeli KFC-t rögtön meg is támadtuk.
-Jackson, te nem eszel?- kérdezte aggódva Junior.
-Nem, nincs étvágyam. Megyek kiszellőztetem a fejem.- tudtam le ennyivel, majd kisétáltam a kajáldából.
Fél hetet ütött az óra. A kórházban nem voltak sokan. Mark még mindig kómában van. A fellépésünk csak ötkor lesz, addig csak egy fotózáson kéne részt vennünk tizenegytől.
-Enned kéne. -ült le mellém Youngjae egy doboz csirkeszárnnyal.
-De csak mert úgysem hagytok addig amíg nem eszem.- morogtam és magamba erőltettem pár falatot.
-Youngjae!- szóltam a melletem ülőhöz.
-Igen?- nézett rám kérdőn.
-Mi lesz ha nem kel fel? Mi lesz ha csak GOT6 leszünk?- kérdeztem a földet bámulva a könnyeimmel küszködve.
-Yah! Ne is mondj ilyeneket! Mark fel fog szépen ébredni és te elmondod neki, hogy mennyire szereted. Ő természetesen ugyanígy érez ezért összejöttök. Ezek után ti boldogan éltek amíg meg nem haltok az örökbefogadott gyerekeitekkel.- nézett rám mérgesen a vokalista.
-Azért ennyire ne szaladjunk előre! Még az sem biztos, hogy kölcsönösek az érzéseim. - mosolyodtam el keserűen.
-Mondd el neki mit érzel!
-Mégis mikor?
-Most.- felelte egyértelműen. Végül is, nem hallja amit mondok és legalább megkönnyebbülök. Nem is rossz ötlet. Pár kisebb beszélgetés után az orvosok úgy döntöttek, hogy bemehetek hozzá. Halkan nyitottam ki az ajtót és lábujjhegyen tipegtem el az ágyig. Leültem annak a szélére és csapattársam tökéletes arcát figyeltem. A halántékát csúnya folt díszítette.
-Mark....én nem tudom, hogy kezdjek bele.- mondtam már szinte suttogva.
- Az igazság az, hogy amióta csak ismerlek többet érzek irántad szimpla barátságnál. Az első pillanattól kezdve más voltál. A mosolyod, a pillantásod, a magabiztos viselkedésed....- csuklott el a hangom.
- Nem tudom mi lenne velem nélküled. Te teszed széppé a napjaimat. Nélküled nincs értelme semminek. Mark, én szeretlek.- fejeztem be a monológomat és az időközben tenyerembe vett hideg kezét simogattam finoman. Percek telhettek el, amikor halk mozgolódást hallottam. Ijedten felkaptam a fejem és egy félig éber Mark-kal találtam magam szemben. Ajkai kissé kiszáradtak, arcáról lerítt, hogy fájdalom éri. Legnagyobb meglepetésemre a szemembe nézett és csak ennyit mondott:
-Jackson....én..én is szeretlek.-majd minden erejét összeszedve gyengén megszorította a kezemet. Hirtelen boldogság fogott el. Forró könnycseppek folytak végig az arcomon a megkönnyebbüléstől. Talán tényleg úgy lesz minden ahogy Youngjae megjósolta.
