-Ráírjak vagy ne? Túlságosan feltűnő lenne? Lassan egy hónapja nem beszéltünk....akkor az normális ha megkérdezem mizu vele. Ugye?- pillantottam az asztalnál foglalatoskodó barátnőmre. Rózsaszín körömlakkjával precízen, koncentrálva festette még csupasz körmeit.
-Luhan...ha beszélni szeretnél vele írj neki, ha nem akkor ne!- skandálta unott hangsúllyal. Az elmúlt húsz percben mást sem csináltam csak azon dilemmáztam, hogy írjak-e Yixing-nek vagy ne. Szegény lánynak már biztos tele volt a hócipője velem, de egyszerűen nem bírtam meghozni egy ilyen jelentéktelen döntést. Victoria ágyán hanyatt feküdtem a telefonommal a kezemben amin Lay chatablaka volt megnyitva.
-Írok neki. -jelentettem ki magabiztosan.
-Na végre.- motyogta Vic az asztalnál.
-Inkább mégsem. -bizonytalanodtam el újból.
-Najó! Ebből elég!- csattant fel legjobb barátnőm majd a telefonjáért nyúlt és sebesen pötyögni kezdett a készüléken.
-Most mi csinálsz?- ültem fel kissé, hogy jobban rálássak a tevékenységre.
-Ha nem írsz Yixing-nek akkor elküldöm neki a teljes igazságot. 10 másodperced van. -mondta ki a számomra súlyos szavakat majd elkezdett visszaszámolni. Riadtan oldottam fel a mobilom majd elküldtem ami legelőször eszembe jutott. Mikor Victoria nyolcnál járt diadalittasan kiáltottam, hogy kézbesítve van az üzenetem.
-Na látod! Megy ez neked!- röhögött fel a lány majd a körmeihez visszatérve hallgatta a további szenvedésemet.
-Mi van ha nem válaszol?
-Biztos, hogy válaszolni fog.
-Mivan ha utál?
-Akkor miért beszélgetett veled?- zárta le ennyivel a témát.
-Egyébként....4 perc múlva megy a buszod amivel hazaérsz időben. -jegyezte meg.
-Ohh baszki!- fortyogtam magamban majd a táskámat felkapva kirohantam Vic szobájából.
-Majd írj, hogy mi volt! -kiabált még utánam.
-Feltétlenül!- mondtam végszóként majd a bejárati ajtót bezárva őrült mód rohanni kezdtem a buszmegállóba. Mit ne mondjak nem értem el a buszomat úgyhogy lihegve ültem le a padka szélére, piros táskámat az aszfaltra dobtam majd értesítettem anyát, hogy nem érek haza időben. A következő busz egy óra múlva jön. Pár perc múlva pittyegett a telefonom. Remegő kézzel oldottam fel a készüléket majd amikor tudatosult bennem, hogy Yixing írt, szélesen elvigyorodtam.
Yixing: Szia! :D Rég beszéltünk. Hát igazából borzalmas. Bár az osztálytársaimmal hamar összehaverkodtam.
Igen...az első kérdésem az volt, hogy „ Milyen a suli?”
Luhan: Az szuper :D
Balfasz! Ennyi? Az szuper?
Yixing: Csak úgy érzem nem teljesek a napjaim.
Luhan: Miért mi hiányzik?
Yixing: Te, Luhan.
Luhan: Ohh...hát te is hiányzol nekem.
Yixing: És ha azt mondanám most is veled vagyok?
Luhan: Kiröhögnélek :D
-Hé, Őzike! Itt vagyok. - hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. A telefonom képernyőjéről elszakítva a tekintetem egy pár fehér tornacsukát láttam magam előtt. Ahogy felemeltem a fejem és szembetaláltam magam a tulajdonosával kitört belőlem a röhögés. Zhang Yixing ott állt előttem. Vöröses, enyhén göndör haja homlokába lógótt, hangos kacagása közben a kis gödröcskéje is láthatóvá vált.
-És mit keresel itt? - kérdeztem immár szemben állva vele.
- A buszt ami hazavisz. -kijelentésére mégjobban nevetni kezdtem. Egy percig csak egütt röhögtünk majd hirtelen csönd lett köztünk. Yixing egy lépést tett felém. Majd szóra nyitotta tökéletes ajkait.
-Nem...nem akarsz valamit mondani?
-Nem. -feleltem megszeppenve.
-Te...nem akarsz valamit mondani? -tettem fel a kérdést én is.
-Nem. -válaszolt suttogva majd egyik kezével megsimította az arcom. Nyeltem egy nagyot majd lehunytam a szemeim. Éreztem Yixing forró leheletét, majd erőt vettem magamon és bezártam a kettőnk közt lévő távolságot. Finomat ízlelgettem dús ajkait, aztán nyelveink harcot vívtak mint két kisgyerek az utolsó sütiért. Végül levegő fogytán kénytelenek voltunk elválni egymástól. Lihegve néztem Yixing csillógó szemébe, mire ő ismét feltette a kérdést:
- Még mindig nem szeretnél az ég világon semmit mondani?
-De...megjött a busz. -feleltem újdonsült szerelmem mögé pillantva, ahol ott pöfögött a nagy, kék jármű. Yixing megpördült a tengelye körül és nevetve indult meg az épp nyíló ajtó felé. A táskámat felkapva én is hasonlóképpen tettem, majd követtem az idősebbet egészen a busz leghátuljáig ahol levágódtünk egy duplaülésre. Alighogy elhagytuk a buszmegállót Yixing térdére tettem a kezem.
-Oh egyébként...szeretlek.- mondtam vigyorogva, mire ő csak ismét kacagni kezdett, majd kezét rákulcsolta az enyémre.
-Te nem akarsz valamit mondani?- kérdeztem egy válaszra várva.
-Dehogynem. Rossz buszra szálltunk.
-Komolyan? -néztem körbe kétségbeesetten.
-Nem, csak nem akartam kimondani.
- Mégis mit? - vesztettem el a fonalat teljesen.
-Hogy szeretlek.
Hali bogárkáim!
Igen, tudom ezt inkább nevezném ötpercesnek mint egypercesnek, de annyira belemerültem az írásába, hogy nem tudtam abbahagyni, remélem nem zavar titeket ez a kicsit hosszabb rész ^^
Vegyétek egy különkiadásnak amiért nincs mostanában időm írni.
Nemsokára jelentkezem egy másik egypercessel amin épp dolgozom ;)
Chu ^3^
Ririn~
