Kivetettek

3. Találkozás

Miközben Hunk és Meck a falu felé tartottak, addig Paul az igazak álmát aludta. Édesapja halkan lépett be fia szobájába, odasétált a baldachinos ágyhoz, félrehúzta a függönyt, és keltegetni próbálta.

– Paul, kelj fel! – szólongatta az apja.

– Apa, vasárnap van! Hadd aludjak még egy picit! – ellenkezett, majd a másik oldalára fordult.

– Aki késő estig fent marad, annak ez a büntetése.

– Jó, kelek már, csak még egy perc – motyogta a fiú, de ezt már Kor nagyúr nem várta meg, hanem egy lendülettel lerántotta fiáról a takarót.

– Jaj, apa, hideg van! – kapott a takaró után.

– Akkor ideje mozognod egy kicsit! Például felöltözhetnél! De siess, mert beszédem van veled!

Paul kikelt az ágyból, elindult a ruháiért, és felöltözött, majd kiment a szobából, hogy megmosakodjon. Amíg a kisfia öltözködött, addig Kor az ablakhoz sétált, kinézett a kertbe, ahol a kertész épp a nyíló ibolyákkal foglalkozott. Ahogy a fia visszaért, rögtön a tárgyra tért.

– Mi a véleményed arról, hogy Lucy egy keresztet kért a szobájába?

– Vallásos lett? – kérdezett vissza tettetett meglepődöttséggel. Ismerte a nővérét, ezért ezt a lehetőséget kizártnak tartotta, de úgy gondolta, egy próbát megér.

– Paul Eptun, ez nem tréfadolog! Tessék komolyan venni! Szóval, tudsz mondani valamit a tegnap esti kísértetjárásról?

– Tudod apa, az úgy volt... – kezdte volna bűnbánó arccal, de Kor leintette.

– Tudom, tudom. Mindig így kezdődik – sóhajtott lemondóan, majd folytatta.– Szóval, te voltál. Akkor épp itt az ideje, hogy megnyugtasd őket! Fél éjszaka a szobámba voltak, és szinte könyörögtek, hogy hadd költözhessenek el.

– Jó, megmondom nekik. Már megyek is. – Gyorsan elindult az ajtó felé, abban a reményben, hogy apjának nem jut eszébe elkobozni tőle a jelmezt. Mikor elhaladt Kor mellett, az a fejére tette a kezét, úgy fordította magával szembe.

– Nem felejtettél el valamit?

– Nem tudom, mire gondolsz.

– Azt a maskarát kérem! Csak a biztonság kedvéért.

Paul csalódottan odasétált az ágy lábához, lehajolt, és elővett egy fehér lepedőt, amit elől két lyuk díszített. Kor látva fia letörtségét, egy ötlettel állt elő, hátha azzal jobb kedvre deríti.

– Bemegyek az egyik faluba, mert a vezetőjével van egy kis megbeszélnivalóm. Van kedved velem jönni?

– Igen! Mikor megyünk? Én már kész vagyok! – kiáltott fel örömében, és már futott is kifelé.

– Várj egy picit! Megint elfelejtettél valamit.

– Fel vagyok öltözve, megmosakodtam, éhes nem vagyok – vette számba a lehetőségeket.

– Indulás előtt beszélj a nővéreiddel. Nyugtasd meg őket! Addig én előállíttatom a hintót.

– Rendben – mondta, és mosollyal az arcán kiviharzott a szobából. Paul nagyon örült, hogy elhagyhatja a birtokot, hisz' születése óta nem sokszor adódott rá alkalma.

Negyed óra múlva apa és fia a hintó előtt álltak. Míg Paul nagy lendülettel bevágódott az ajtón, addig Kor elegánsan szállt be. A fogat előtt és után két felfegyverzett lovas katona haladt. A bakon ülő hajtó mellett pedig egy fekete köpenyt viselő csuklyás ember ült, aki a hátára egy vékony pengéjű kardot rögzített.