Kivetettek

7. Az első lecke

A fürdő a háztól ötven méterre állt. Magát az épületet falécekből tákolták össze, és a telek többi részéhez hasonlóan ezen is látszódott, hogy a tulaj elhanyagolta. A helyiség egyetlen berendezését egy fából készült, kőből körberakott kádat az ajtóval szembeni falnál helyezték el. Az építmény oldalán egy lyukat vágtak, ahol a tűzrakó helyet alakították ki, hogy így melegítsék fel a vizet.

Miután a mester valamelyest lehiggadt, a gyerekek után ment. Mikor odaért Hunk és Paul még mindig a lépcsőn álltak.

– Még nincs kész a vizem? – mordult rájuk.

– Ilyet még soha nem láttunk. Hogy működik? – kérdezte Paul.

– Ilyet még nem látattok? – vonta fel a szemöldökét a nő.

A fiúk egyszerre rázták a fejüket.

– Itt kell tűzet rakni, mely felmelegíti a fölötte lévő követ – mutatott rá egy lyukra, majd a kút felé fordult. – Ha azt a kereket körbetekeritek, akkor az a bambuszcsöveken keresztül szállítja a vizet – oktatta ki őket, majd mindhárman beléptek az ajtón.

– Szóval, egyikőtök megtölti a kádat, a másik tűzet rak – adta ki az utasítást. Ezután besietett a házba, hogy magához vegye a fürdéshez való kellékeit.

– Mit tettél abba az italba? – kérdezte Hunk. – Mintha egy kicsit kedvesebb lenne ez a boszorka.

– Én azt hittem, hogy ecetet. De az is lehet, hogy valamilyen bájitalt, amitől ilyen marad – reménykedett Paul.

Mindketten megkönnyebbülten mosolyogtak, hogy talán mégsem lesz olyan szörnyű ez a kiképzés, mint azt eddig gondolták. Nekiálltak a rájuk kimért feladatnak. Mire Koyo visszatért, már langyos volt a víz.

– Ekkora tűz elég lesz, csak arra figyelj, hogy ne hűljön ki, és ne is legyen forró – figyelmeztette Hunkot. – Egy ideig bent leszek. Ne zavarjatok. Ki akarom piheni magam, amúgy is rám fér egy kis kényeztetés – nyújtózott nagyot, és belépett a fürdőbe.

Ahogy múlt az idő, a levegő is kezdett hűlni, ezért a két barát közelebb merészkedett a lyukhoz, és a tűz mellé kuporodott.

– Hozol egy kis fát? Addig én vigyázok a tűzre – szólalt meg Hunk.

– Rendben, de ha kevés lesz, akkor legközelebb te mész – tápászkodott fel Paul.

A fészer melletti farakásból leemelt jó pár rönköt, és a mellkasához szorítva sétált vissza. Útközben a raktár mellett haladt el, amikor valami a hatalmába kerítette. Maga sem tudta, mi az, csak annyit, hogy közelebb kell mennie. Tekintette az ajtóra tapadt, az az érzése támadt, mintha az halk suttogással hívná. Egy picit megijedt, és amilyen gyorsan csak tudott Hunkhoz sietett.

– Gyere, mutatnom kell valamit! – rángatta fel barátját a földről izgatottan.

– Hogy mehetnék el? Ha kialszik, akkor a mester megint mérges lesz – duzzogott Hunk.

Paul fogott egy jó adag fát, és rádobta a tűzre.

– Látod, így nem fog kialudni.

Megfogta Hunk karját, és húzni kezdte maga után. Egyenesen a lezárt raktárhoz vezette.

– Oké, itt vagyunk, mi ennyire fontos? – türelmetlenkedett Hunk.

– Te nem érzed? – kérdezte felcsigázva Paul.

– Amikor először jártunk erre, már akkor is volt benne valami fura – szólalt meg Hunk egy perc hallgatás után.

– Nem arról beszélek, azt én is észrevettem. Most viszont megváltozott... – kereste a megfelelő szavakat –, mintha hívna valami vagy valaki. Tudom, hülyén hangzik, de akkor is ezt érzem.