Süvít a labda a hálóba varrva (Nagy Ádám ff)

1 rész

Sziasztok! Megérkeztem az első résszel, remélem tetszik.  :) (Következő rész hétfőn érkezik. :) ) C.C.

1.

Reggel a nyári nap sugaraira ébredtem, ahogy azok az arcomba világítanak. Automatikusan az órámra néztem, amely 10:25-öt mutatott; átbaktattam a konyhámba és elkészítettem egy cappucinot. Leültem a kanapéra, majd elővettem a laptopom, elkezdtem böngészni a híreket, de semmi érdekfeszítőt nem találtam. Bekapcsoltam a TV-t, a tegnapi meccs ismétlése ment. Csak az esetre gondoltam, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy maga Nagy Ádám adta oda a pólóját... Rájöttem, hogy ma még nem ettem semmit, ezért gyorsan felkaptam magamra egy fekete shortot és egy „I love myself"-es feliratú pólót, majd megfogtam telefonomat, zsebembe helyeztem és elindultam a pékségbe.

- Kincső! - rohant hozzám Anna, a legjobb barátnőm, egy szatyorral a kezében.

- Szia Ancsusz. - elmosolyodtam. - Miután te tegnap elmentél, hihetetlen dolog történt... - nevettem fel. Ő értetlenül nézett, ezzel arra kényszerítve engem, hogy fejtsem ki mi történt. - Na, szóval tegnap mentem volna a metróhoz, de egy srác belém jött a vállával. Sapka volt rajta, így először nem láttam ki az; és hát elszóltam magam, hogy Nagy Ádámon filózok... Erre a srác levette a sapiját és Nagy Ádi volt a rejtelmes sapka alatt. - mosolyogtam. - Aztán mondtam, hogy mérges vagyok rájuk, mert nem kaptam pólót, erre ő odaadta a pólóját, mármint a bemelegítő pólót. - nevettem.

- Komolyan? - nézett rám Ancsa, teljesen meglepődve.

- Ahha. - nevettem.

- Mázlista. - mosolygott kedvesen, majd elkísért a pékségbe és feljött hozzám.

- Amúgy sose fogok vele találkozni, megint... - sóhajtottam egy aprót, majd elkezdtem reggelizni, amelyhez Anna is csatlakozott.

- Kincső, biztos találkoztok még. - mosolygott biztatóan. Valamiért ő mindig meg tud nyugtatni.

- Lehet. - nevettem fel, majd elpakoltam a dolgokat, amelyeket az evésre használtunk. Lehuppantam a kanapéra, a barátosném mellé, majd elkezdtünk beszélgetni.

- Viszont nekem lassan mennem kell. - állt fel az ülőalkalmatosságról sóhajtva. Én is felpattantam, majd kikísértem az ajtóhoz. Búcsúzásként megölelt, majd kisétált. Én tovább folytathattam az unalmas szombatomat. Úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy elkezdjek romantikus filmeket nézni és szétbőgött fejjel folytatni, helyette elmegyek futni. Felvettem a sportcuccaimat és a sportcipőmet, majd elindultam. Lebaktattam a negyedik emeletről és kimentem, vagyis kifutottam az Orczy-kertbe. Elkezdtem futni a köröket, amikor is egy kicsit eldugottabb részre érkeztem (újra). Egy fiú belém jött testével, ugyanis ő is futott, csak ő felém; amikor nekem jött kaptam egy kis löketet, így hátrapuffantam. Felnéztem a fiúra, aki kezét felém tartotta; én megfogtam azt és ezáltal a földről felrántott. Egy ideig csak a szemeit néztem, majd megszólaltam.

- Örülök, hogy újra találkozunk. - mosolyodtam el.

- Én is, kifejezetten boldog vagyok szöszi. - vette elő újra a becenevemet. Nem tudom még most se elhinni, hogy Nagy Ádám becézget. Az környékünkön senki nem volt, a futó emberek a közelünkben sem voltak, így ketten álltunk ott, a naplementében, a fák alatt. Körülbelül 10 másodpercig csak fürkésztem szememmel arcát, amikor hirtelen megszólaltam.

- Hogy-hogy nincsenek körülötted fotósok? - mosolyodtam el, majd körülnéztem, ég a bokrok mögé is benéztem, de paparazzikat sehol sem láttam.

- Kivételesen nem érdeklem őket. - nevetett fel, mire én megforgattam a szemem. - Amúgy lenne kedved eljönni velem kávézni, vagy valami? - mosolyodott el.

- Hát p-persze. - dadogtam, teljesen elvörösödve. - Amúgy a nevemet még nem tudod... - sóhajtottam egy picit.

- Nyugi Kincső! Én mindent tudok. - kacsintott rám, amitől bőröm ismét pír lett. Elfutott mellettünk egy harminc év körüli férfi, kétszer visszanézett Ádira, aki intett neki egyet, de a hapsi nem jött vissza.

- Honnan tudod a nevem? - néztem a szemeibe.

- Aki érdekel, vagy ami, annak utána nézek. - kacsintott én pedig menten elpirultam. - És te érdekelsz. - mosolyodott el.

- Oké. - nevettem fel. - Ijesztő vagy. - nevettem még mindig, majd ő is felnevetett és beletúrt a hajába.

- Akkor, mondjuk, hazakísérlek és utána én is haza megyek, aztán visszamegyek hozzád és mehetünk. - mosolygott aranyosan és elindult kifelé a parkból.

- Nekem megfelel. - ért fülig a szám. Koslattam mögötte és közben csöndben néztem a hátát.

- Mehetnél te elől, mert én nem tudom, hol laksz. - nevetett halkan. Elé mentem, de éreztem, hogy tekintete a hátamat szúrja, ezért hátrafordultam. Nem tévedtem, végig engem nézett.

- Amúgy te hol laksz? - néztem felé mosolyogva.

- Errefelé. - mondotta sejtelmes hangnemben. A panelház elé értünk, amelyben lakok; kivűl sárga színű, belül pedig mályva. Beütöttem a kódot.

- Akkor majd csöngess, 21-es a kapucsengő. - néztem rá.

- Rendben, akkor kb. fél óra múlva?! - mosolygott.

- Igen, az megfelel. - nevettem, ő elindult, én pedig felmentem a negyedikre és lefürödtem. Feldobtam magamra egy minimális sminket (szempillaspirált) és felöltöztem. Választásom egy fekete rövid ujjúra esett, amelyen egy felirat volt: „I am happy girl". Felvettem egy fekete shortot, amelynek sebén fehér csipke volt. Ezzel letudtam a készülődésemet. Csöngettek, én felkaptam a táskámat és lementem a kapuhoz, majd kinyitottam azt. Ádám ott ált, keze a háta mögött volt, éreztem, hogy szívem a torkomban van; odasiettem hozzá.

- Szia. - nevettem fel, ő pedig elmosolyodott és keze megindult maga elé.