Süvít a labda a hálóba varrva (Nagy Ádám ff)

2. fejezet

Sziasztok! Itt a második rész. :) Bocsi, hogy késtem vele, csak táborban voltam. :)
Ádám szemszögét egy vendégíró lány írta, Nina, aki lehet még visszatér. :)
Remélem tetszik. :)2.Kincső szemszöge:

- Ezt neked hoztam. - tartott elém egy rózsát, amitől persze menten vörös lettem. Ő szemével arcomat pásztázta, én pedig szemébe néztem és akkor ő sem pásztázott tovább arcom gödröcskéin, hanem egyenesen a szemembe nézett.

- Köszönöm. - mosolyogtam és végre sikerült kiböki a csőrömön ezt az egyetlen szavacskát. Még álltunk ott egy pár percig, szótlanul, de egymás szemébe nézve.

- Akkor menjünk. - nevetett, majd óvatosan karját ráhelyezte derekamra és elindultunk a kávézóba.

- Amúgy nincsen ma edzésed? - néztem rá keservesen, mert féltem, hogy miattam kihagyja azt.

- Lett volna, de elmaradt. - mosolygott kedvesen, hangja még mindig lágy volt és meleg. A kávéházhoz értünk, fejem felett díszelgett a „Costa Coffee" feliratú tábla. Beléptünk és rögtön megcsapott a koffeinbombák illata; melyeket néhány süti aromája is keresztezett. Ő elindult egy asztalhoz és lecsücsült a székre, amely a pulthoz tartozott, én mellé huppantam.

- Olyan finom bukéja van az édességnek és a kávéknak. - nevettem, kivételesen kulturáltan.

- Oh, még bukéja, hmm, fejlett vagy eléggé, de egy póló miatt sír a szád. - utalt nevetve a múltra, majd csöndben nézett. Egy kis idő után megszólaltam.

- Mi az? - mosolyogtam, majd kicsit oldalra döntöttem a fejem.

- Tetszik az arcod, olyan szép. - kacagott egy huncut mosoly kíséretében. Elvörösödtem, mint egy rossz rák, aki ráadásul melegben van.

- Nem vagyok szép. - nevettem fel keserűen, majd az arcát néztem, egy kis ideig, aztán tekintetemet az itallapra szegeztem.

- Ki mondta? Ki az az idióta? - húzta fel bal szemöldökét, majd leengedte azt.

- Az exem. - sóhajtottam. - Hú, várj, ezt vedd, úgy hogy nem mondtam... Hisz egy randin nem kéne az exekről beszélni. - ecseteltem, amikor rájöttem mit is mondtam. Égő vörös képemre kezemmel rácsaptam. - Mármint... - folytattam volna, de Ádi mutatóujját ajkaimra helyezte.

- Annak nevezed ezt, aminek akarod. - mosolygott kedvesen, ezzel mentve a helyzetemet. - De akkor én is randinak nevezem. - nevetett, majd megsimította hüvelykujjával az arcom vonalát.

- Oké. - vigyorogtam, de nem olyan szélesen, mint egy kutya, amikor vicsorog, hanem halványan. - Milyen lehet ez a jeges latte? - nevettem fel és közben belenéztem szemeibe.

- Nem tudom, de kérek neked egyet. - mosolygott, majd kezével eltakarta az arcát és halkan megszólalt. - Engem néznek azok a lányok.

- Persze, mert helyes és híres vagy számukra. - fordultam meg a lányok felé, alig észrevehetően. - Ők nem ismerik még az igazi énedet. - simítottam meg kézfejét, amelyet az asztalon pihentetett.

- Utálom, hogy csak néznek, de nem képesek idejönni. - beszélt még mindig halkan a tenyere mögül.- Félnek. - nevettem halkan. Az emberek egyre többen csatlakoztak a nézőkhöz, amikor is egy férfi, akinek gyermeke a nyakában volt odajött az asztalunkhoz.

- Öhm... Nagy rajongóid vagyunk és szeretnénk egy aláírást, lehetséges? - nézett Ádámra a férfi.

- Persze. - vette el tenyerét arcáról Ádi és aláírta a lapot, amit a kisgyermekes elé tartott.- Ő a barátnőd? - nézett rám, majd a focistára.