Süvít a labda a hálóba varrva (Nagy Ádám ff)

Part 3

Sziasztok! Ez a rész nagyon rövid lett, amiért haragszom is magamra... De edzéseim vannak és nincs sok időm írni. :( De ígérem, hogy a következő rész sokkal hosszabb lesz. :)

3.

Kincső szemszög:

- És ezért mész el az exedhez? - sipítottam még mindig megalázva, megsértve és főképp darabokra törve. Az emberek az utcán mind megnéztek minket, de ez most végképp nem érdekelt.

- Nem én csak... - sóhajtott fel.

- Te csak? - vettem halkabbra a hangomat.

- Tisztázni akartam vele a dolgokat. - vett mély levegőt.

- Persze, valószínű amiatt akartad megcsókolni... - nevettem fel a csalódás mámorával, majd elindultam.

- Én nem akartam, ő akart engem... Mindegy menj, csak sértődj meg, amikor nem történt semmi. - túrt bele a hajába és ott maradt, ahol volt.

- Tudod, még én csesszem meg... Ha nem számított volna semmit és csak ő akarta volna, akkor nem megilletődve jöttél volna utánam. - fordultam vissza felé könnyekkel az arcomban, majd hazasiettem. A sírás küszöbén voltam, amikor megcsörrent a telefonom, anyáék hívtak, vagyis jelezték, hogy van idejük videóchatelni. Megtöröltem kisírt szemeimet és leültem a laptopom elé, majd elindítottam a videóhívást.

- Szia, Kicsim! - köszöntöttek szüleim egy mosollyal, majd látták rajtam, hogy valami baj van. - Mi történt?

- Sziasztok! - mosolyodtam el, attól, hogy újra láthatom őket és hangjukat is hallhatom. - Semmi, csak... - tudtam jól, hogy nem akarok hazudni nekik, ezért őszinte voltam. - Csak tegnap összefutottam Nagy Ádámmal. Ma is és elmentünk kávézni, aztán rengetegen aláírást kértek tőle és nagyon nézett egy lányt, ezért elmentem. Ő utánam jött tíz szál rózsával, majd elkezdtünk beszélgetni és jött Noel... Akinek Ádi lekevert egy pofont, aztán... Elment, mert mennie kellett; mint az kiderült az exéhez... Akivel a szemem láttán majdnem csókolózott... És ő volt utána még megsértődve. - meséltem az eseménydús napomat.

- Hűha. - képedtek el.

- Amíg mi elmentünk az állatkertbe, La Paz-ba, addig te egy "szakítást" is átéltél. - nézett anya teljesen meglepetten.

- Hát van ilyen... Amúgy milyen volt az állatkert? - mosolyodtam el, mert érdekelt hogy érezték magukat a szüleim.

- Jó volt, nagy volt, érdekes, szép. - mosolygott apukám.

- Ennek örülök. - nevettem fel picit. - Akkor hagylak titeket pihenni. - integettem a kamerába.

- Rendben, te is pihenj, rád fér. - mosolyogtak kedvesen nevelőim, majd befejeztük a videóchatet. Elmentem letusolni, beálltam a forró víz alá, rám jött a sírás. Könnyeim vegyültek a zuhanyrózsából zúduló vízzel. A fürdőszobatükör elé álltam letöröltem, arcomba bámultam. Kék szemek, szőke haj - egészen más arcot látok, mint két évvel ezelőtt. De attól is nagyon különbözik, amit tavaly láttam pont ebben a tükörben. Akárki is vagyok, már nem az a kislány, aki mindentől fél és undorodik. Most már boldogan nézem az üde párokat - már, ha nem tiportak a földbe, szerelem ügyileg - nem undorodok a csókolózó emberektől. Valahol ezekben a szemekben látom még a gyermeki éveket, azokat, melyek biciklis, motoros és egyébfajta játékokkal, való pofáraeséssel töltöttem. Néha azon töprengek, mit szólna ehhez a szőke, fejlett lányhoz. Büszke lenne? Meg lenne döbbenve? El lenne bűvölve? A kérdésektől letargikus leszek és már is fáradt vagyok, pedig még csak 20:30. Ilyenkor még a laptopomat böngészem és rendezem a programjaimat a következő napra. De most... Most állok a tükör előtt és nézem magam, pedig jól tudom, hogy változtam. Felesleges néznem a mostani énem, hisz ez is változni fog; sosem marad ugyanolyan. Elmélkedésemet a telefonom csengőhangja zavarta meg; titkon reméltem, hogy Ádi hív, de rájöttem, hogy felesleges reménykednem, hisz ő is változik. A telefonomhoz rohantam, ismeretlen szám, de azért felvettem azt.

- Szia! - szólt bele egy ismerős hang, de hirtelen nem tudtam ki az; elmém nem a hangbeazonosításnál járt, hanem a múltamon.

- Helló?! - nevettem fel picit.

- Ádi vagyok. - sóhajtott, ó hát persze, hogy ő. Kincső olyan nyomorék vagy...

- Miért keresel? Nem tévesztetted el a számot? - vettem mély levegőt, majd kifújtam.

- Nem én egy vallomással tartozom... - kezdett bele a mondanivalójába. - Barbi iránt még érzek valamit, de kezdek beléd habarodni... Ő egyszerűen csodálatos, bájos, arca nőies és vonzó.

- Gratulálok. - nevettem fel feszengve és szomorúan.

- Igaz, hogy ő egy tünemény, de... - a szavába vágtam.

- Akkor legyél vele. menj vele kávézni és vele beszélgess telefonon, ne velem. Ja, és még egy utolsó mondat, vagyis tanács.... Ha be akarsz vágódni egy lánynál, akkor ne az exedről álmodozz. - mondtam ki és egyáltalán nem bántam meg. Válaszára nem voltam kíváncsi, ezért letettem. A telefont az ágyam végébe dobtam és elmentem a pizsamámért, amit a fürdőben hagytam. Felvettem, majd visszamentem a hálóba és befeküdtem az ágyamba. Bámultam a türkizkék színű falamat és a faszekrényemet. Behunytam a szememet és könnyekben elaludtam.

***

Reggel a madarak társalgására ébredtem; csak meredtem magam elé, mert nem volt túl sok kedvem semmihez se. Kémleltem a szobámat, de semmi érdekeset nem fedeztem fel, ezért kénytelen voltam - pedig tényleg az égvilágon semmi kedvem nem volt - átöltözni. Választásom egy fehér pólóra esett, amin egy kávéscsésze volt, alulra felvettem egy farmershortot. Kimentem és elkészítettem magamnak egy könnyed reggelit; furcsa délben reggelizni, de hát fárasztó volt a tegnapi napom. Éppen a szokásos capuccinomat ittam - a kék bögrémből, mert mi másból? - amikor csöngettek. A kékség az asztalon landolt én pedig az ajtó előtt; meglepetten kinyitottam és Balázs állt az ajtóban. A fiúról tudniillik, hogy mindig is a legjobb fiú barátom volt, de elköltözött Londonba egy éve. Miután feleszméltem az elmélkedésből, a nyakába ugrottam. Eszméletlenül boldog voltam, hogy láthattam élőben - végre.

- Hiányoztál. - súgtam fülébe, miközben kezeim még mindig a nyakán csüngtek és ezáltal én is.

- Nekem is te. - nevetett fel, majd nyomott egy puszit a hajamba. Ő már, olyan, mintha a bátyám lenne. - Hogy-hogy itt vagy? - mosolyogtam a srácra és közben elengedtem a nyakát.

- Hazajöttem Londonból és hát most nincs hol laknom, de mivel mindig is terveztük, hogy majd együtt lakunk, ezért jöttem hozzád. - mosolygott.