Süvít a labda a hálóba varrva (Nagy Ádám ff)

4. fejezet

Visszatértem, igaz rövid résszel, amiért elnézést kérek. Legközelebb hosszabb lesz, csak vissza kell zökkennem a történetbe. :) Remélem tetszeni fog. :)Ja, és valószínűleg ezentúl én írom mind a két szemszöget. :)

Ádám szemszöge:

Amikor reggel felkeltem, csak Kincsőre tudtam gondolni. Nem hittem el, hogy kicsúszott a kezeim közül... Annyira béna vagyok - tuti a pályán se lesz jó a teljesítményem, de mindegy is, hisz a legjobb embert veszítettem el. Ma edzésem van, tehát valamennyire fel kell szívnom magam és nem a lányra gondolnom - de annyira tökéletes. Furcsa érzéseim támadtak és teljesen akaratlanul elkezdtem felöltözni, bocsánatot kell kérnem tőle. Felkaptam egy lenge pólót és a csapatmelegítőt, majd egy sportcipőt. Felkaptam a kocsikulcsomat - meg a foci felszerelésemet - és rohantam a lányhoz - vagyis gurultam hozzá. Amikor a háza elé értem, rögtön csöngettem a kaputelefonnál.

- Kincső, engedj be - szóltam bele, amikor felvette, kissé ideges voltam.

- Menj innen - mondotta, majd lecsapta a kaputelefont. Nem érdekelt, akkor is nyomkodtam a gombot, míg végül eszembe jutott a néni, aki múltkor beengedett. Rögtön megnyomtam a „Erőné" melletti számot. A néni felvette, majd kedvesen beleszólt.

- Igen, tessék?

- Jó napot, beengedne? Csak, mert Kincső nem veszi fel - mondottam a legédesebb hangon, amitől a nénike szíve is meglágyulhatott, mert kattant a zár. Beléptem a lépcsőházba, majd felsiettem a negyedikre és megláttam az ajtóban ölelkezve egy sráccal. A lány meglátott és elengedte a számomra ismeretlen fiút, aki szintén rám nézett.

- Ádám, nem vagyok kíváncsi rád - sóhajtott, majd a fiút behúzva becsukta az ajtót és bezárta azt. Elcsesztem, nagyon, nem hiszem el. Mindegy, most az a fontos, hogy elmenjek edzésre és a legjobb legyen a teljesítményem, bár ez most nehéz lesz. Most készülünk az EB-re, így hát muszáj kizárnom Kincsőt és mindent. Csalódottan lementem a kocsimhoz, beszálltam, majd elindultam az edzésre. Amint odaértem és bementem az öltözőbe Szalai és Böde fogadtak, a többiek valószínűleg még csak most indultak.

- Na, mi van Ádika? - vigyorgott rám a 13-as mezszámú csapattársam.

- Mi lenne? - nevettem fel.

- Nem akarod bemutatni a barátnődet végre? - kérdezte nevetve Szalai, persze, mert már mesélni sem lehet nekik. Kíváncsiskodnak, de mostmár mindegy, elmondom nekik, mert ezzel piszkálnának örökké.

- Először is sose volt a barátnőm és nem is lesz, összevesztünk - sóhajtottam fel, Szalai épp szóra nyitotta volna a száját, amikor zsivaj szűrődött be. Megjöttek a többiek, viszont semmit nem tudnak a lányról, tehát a keresztnévrokonom a száját becsukta, nehogy légy szálljon bele. Ami egyébként elő is fordulat, mert edzés után full izzadtan - és persze büdösen - jövünk be, amire szerintem a légy barátunk simán rászállna. Elkezdtem átöltözni, amikor elkezdett csörögni a telefonom, a neven meglepődtem és húztam is el a felvevés felé a kijelzőt.

Ha tetszett dobj egy jelet nekem, hisz akkor elhiszem, hogy jó lett. :D