Üdvözlettel Verdunból (Színdarab) - Befejezett

Negyedik Rész -III.szín

III. szín

(A színpadon két asztal és négy szék a sarokban, a másik sarokban egy ágy féle. Jeanne egy paraván mögött van. A színpad oldalán áll a vendégfiú, úgy tesz, mintha kopogna-, majd hallatszik is.)

Alexandra(9 éves): Kopogtak! Megnézem, ki lehet?

(A lány párlépést tesz az tér oldalához, úgy tesz, mintha ajtót nyitna. Egy fiú áll vele szemben.)

Alexandra: Szia! Te vagy Gottfried ugye? Gyere beljebb!

(A fiú úgy tesz, mintha belépett volna, a lány mögötte bezárja az ajtót.)

Gottfried: Sziasztok! Jeanne-nal el szeretnék menni egy sétára, hogy beszélgethessünk. Remélem, minden rendben van?

(Maria odalép hozzá.)

Maria: Nemsokára jön, csak a szobában rendet rak. Addig ott vannak a fiúk, biztosan van megbeszélni valótok!

Gottfried: Rendben! Odamegyek a többiekhez.

(A fiú pár lépést tesz.)

Gottfried(örömmel): Meséljetek magatokról, hogy vagytok? Jeanne-t mióta ismeritek?

Pierre(örömmel): Tudod Gottfried, én régóta ismerem, mert egy év van közöttünk. Én tizenegy éves vagyok. A fiúk között Edmond a legidősebb, már mindenkit ismer.

Francois: Én annyit mondhatok, hogy jól teszed, amit teszel, mert ha van szabad időd, akkor ellátogathatsz hozzánk. Az a tapasztalatom, ha eljössz, jót teszel mindenkinek, és örülők, ha láthatlak.

Trisztán: Én is ezeket érzem. Ha itt, vagy még ha kis időt is, nekünk örömet hozol. Elfelejtjük, hogy árvaházban élünk. Szerintem Edmond is örül, csak titkolja.

(A fiú Edmond dühös, mert a többiek a vendéggel foglalkoznak. Majd odalép, de már a lányok is figyelnek.)

Edmond(szigorúan): Te fiú! Mondd meg igazán, mit akarsz tőlünk? Szerintem te csak Jeanne-nal akarsz barátkozni! Ezért érdeklődsz felőle. Tudnod kell, mi sokat szenvedtünk (leinti). Nem kell a segítséged!

Gottfried(sértődötten, magyarázva): Edmond! Rosszat gondolsz rólam! Azt hiszed, hogy a lányoknak és nektek rosszat akarok! Nem! Kedvellek titeket! Számomra fontosak vagytok! Értetek bármit megtennék! A faluban vannak barátaim, de nem olyanok, akikre szükségem lenne.

Edmond(szigorúan):Figyelj! Csak a bajt hozod ránk(mutogatva magyaráz a kezével.). Amióta megjelentél! Ott van a tanítónk esete. Segített mindenben, de meghalt. Vagy amikor a fészert takarítottuk. Az ajtó majdnem ráesett Jeanne-ra.

(A vendégfiú elgondolkozik. Csodálkoznak a többiek is, hogy miket mond a vendégre. A háttérben várakozó lány előrébb lép, mintha hallgatózna.)

Gottfried(szomorúan): Edmond, nincs igazad! Én Jeanne-t nem bántanám, és titeket se, hiszen tudom, hogy sokat szenvedtetek, és minden az idősebb lányra hárul. Bevallom nektek, megszerettem Jeanne-t, már amikor először megláttam.

Edmond(féltékenyen, mutogatva): Te! Szerintem, ha Jeanne szerelmes lenne, akkor hozzá hasonlót választana, és nem téged! Mások nem merik bevallani, akkor elmondom én! Jobb, ha elmész! Nem vagy közénk való!

(A háttérben lévő lánynak sok volt, amit hallott, belép a többiekhez, a vendégfiú észreveszi.)

Gottfried: Jeanne! Szeretnék veled beszélni!

Jeanne. Én is veled...szeret...nék..

(A lány a színpad közepére érve, elájul, földre esik, mindenkin a döbbenet.)

(Edmond is elcsodálkozott.)

Gottfried(bosszúsan): Edmond, látod mit tettél? EZ miattad van! Ha hallgattál volna, és beismerted volna a tényt, hogy örülsz, amikor eljövök látogatóba. De te nem! Te makacs vagy bevallani a dolgokat!

Edmond(dühösen): Te csináltad! Te vagy az okozója mindennek! Már mondtam, hogy nem vagy közénk való! Az lenne a jó mindenkinek, ha nem jönnél el soha, és a házat is elkerülnéd!

(A vendég fiú a lányt a karjába veszi, és az ágyhoz lépve ráhelyezi.)

Gottfried: Ó drága Jeanne! Remélem, felépülsz, és remélhetem, hogy amit kell, azt meg tudjuk beszélni! (szomorúan) Lányok! Vigyázzatok rá, hogy ne érje semmi rossz!

(A fiú arrébb lép, hogy a lányok ott legyenek a közelébe Jeannak, odalépve az asztalhoz leül, szembe a közönséggel.)

Gottfried(szomorúan). Vajon mi történhetett vele? Lehet, hogy Edmondnak igaza van. Nem vagyok közéjük való, hiszen ismerik egymást. Olyan személy vagyok, aki jobb, ha nem barátkozik ilyen sorsúakkal.

(A lányok közül az egyik- Emília odalép a vendéghez, megfogja a kezét.)

Emília(5 évesen): Gottfried! Tudd, ha itt vagy köztünk, mi boldogok vagyunk. Gyere továbbra is, lehet, hogy Jeanne is ezt szeretné! Edmondra ne ügyelj, mert tudom, hogy ő is boldog, ha itt vagy.

Gottfried: Drága Emília! Köszönöm, hogy bíztatsz. De Edmond miért nem vallja be azt, hogy örül, ha itt vagyok? Jeanne tetszik nekem! Hogy mondjam meg a többieknek? Vajon mit szólnának hozzá?

Emília: Tudnod kell, hogy nem csak te kedveled Jeannet, hanem Edmond is, hiába én a legkisebb vagyok, de érzem, a többiek mire gondolnak, és mit is éreznek.

Gottfried(elgondolkodva): Nem gondoltam, hogy nem csak nekem tetszik a lány, hanem másnak is. Azt sem vettem figyelembe, hogy Edmondnak is lehetnek érzései. Ha úgy kívánja a helyzet, én lemondok a szerelmemről Edmond javára. Nem szeretnék beleszólni!

(A vendég fiú átölelte a lányt, azután felállva a helyéről, lassan elhagyja a színpadot. A lány odalép a többiekhez. Az idősebb fiú Edmond odalép az ágyhoz, megfogja a fekvő lány kezét, térdepel.)

Edmond(könyörögve): Ébredj, kérlek! Szükségűnk van rád! Szeretlek téged és mindenkit. Nem akartam, hogy ez történjen veled! Bevallom! Én is örülök, ha a vendég fiú meglátogat. Elfelejteti velem, hogy ki vagyok! Könyörgök, ne hagyj itt minket!

(A lány ébredezni kezd, ennek mindenki örül. A fiú átgondolja, hogy most már jót kellene tenni.)