Depresszió és Szerelem /Luke Hemmings/

10. Rész

-Anya... Kérlek. Ne sírj.
Léptem hozzá aggódva. Anya a kanapén ült és sírt. Aggódást és félelmet láttam a szemébe. De mikor meglátta hogy bejöttem megkönnyebbült.
-Kicsim. Úristen hát jól vagy?
Ölelt át boldogan.
-Igen anya semmi bajom. Nézd. Jól vagyok. Látod? Ne aggódj. Nem kellett volna elmennem sajnálom.
-Nem. Én sajnálom Emily. El kellett volna engednem téged. Nem zárhatlak négy fal közé. Csak annyira félek hogy összetörik a szívedet. Féltelek.
Mondta halkan és szomorúan. Luke halvány mosollyal hallgatott minket. Ő türelmesen megállt az ajtóba és vegignézte ezt az egészet. De most közelebb jött és megszólalt.
-Hölgyem. Soha nem lennék képes szándékosan bántani a lányát.
Mondta anyának szomorúan. Anya akkor kezdte felfogni hogy Luke is itt van. Halványan felé mosolyodott majd megkérdezte tőlem hogy került ide. Én elmondtam neki hogy elmentem hozzá aztán elmentünk sétálni. És elmondtam hogy miután Luke megtudta hogy elszöktem azt mondta menjek haza. És ő is hazakísért.
-Ó Luke. Köszönöm. Köszönöm hogy vigyáztál rá.
-Rosszul ítéltem meg. Azt hittem olyan mint a többi fiú. Lehív magához meg ilyenek. De már rájöttem hogy ő tényleg más. Ne haragudj Emily.
Mondta anya zokogva.
-Anya nem haragszom. De a lehetetlentől ne akarj megvédeni. Egyszer úgyis összetörik a szívemet. Ezt nem lehet kikerülni. De megbirkózok majd vele.
Mosolyogtam anyára. Tudta hogy igazam van.
-Mivel tudnám ezt neked meghálálni?
Kérdezte anya Lukehoz fordulva.
-Csak engedje meg hogy a lányával legyek.
Mondta mosolyogva.
-Rendben. Menjetek is beszélgessetek. Én addig összeszedem magam.

Lukeval megint felmentünk az Eiffel-toronyra. Leültünk szorosan egymás mellé és beszélgettünk. Aztán egyre közelebb hajolt és megcsókolt. Édes lágy csók volt. De elég hosszú. Imádtam. Imádtam hogy már most ennyi mindent megtett értem.
-Emy ugye mi most akkor együtt vagyunk?
Kérdezte némi aggodalommal a hangjába.
-Persze hogy együtt vagyunk.
Mondtam mosolyogva.
-Imádom ha mosolyogsz. Gyere menjünk vissza.