Összetört Lelkek ( Cameron Dallas)

A Veszekedés

Clara

Még az nap este felébredtem nagyon fájt a fejem a sok gyogyszertól vagy már lehet azért fáj annyira a mert elég rég óta elfojtom az érzelmeimet.

Azon gondolkodtam, hogy a suliban Cameron megakart e védeni, de aztán rájöttem, hogy ez egy nagy hülyeség.
Ugyan mit láthat bennem egy olyan fiú mint Cameron aki helyes, okos a suli sztárja és mindenki imádja.
Én meg egy senki aki nagy ruhákba jár, tele van lelki problémákkal és az egész lényem ooyan sérült, hogy egy egész korház se tudna rajtam segíteni.

Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, de sajnos a szüleim is otthon voltak már.
- kicsim minden rendben van? Olyan fáradtnak tünsz,- simogatta meg anya a karomat.
- persze anyu csak fáradt vagyok, ìgy egy kicsit lefeküdtem pihenni.
- jól van szívem lassan kész a vacsora és lehet enni.
- áhh inkább felmegyek és lefekszek pihenni, elég fárasztó napom volt ma a suliba.
- tényleg milyen volt a napod a suliban, szereztél barátokat?- kérdezte apa.
- elment, gyorsan eltelt bár elég nehéz vissza szokni a sulihoz, és nem nem szereztem barátokat még van időm barátkozni.

Már éppen megakartam fordulni, hogy elinduljak a szobámba mikor anyám utánnam szólt.

- Clara, enned kell nem birom nézni, hogy ilyen vagy lassan elfogysz.
- anyu ettem ma suli után egy szendvicset ezért nem vagyok éhes.
- figyelj ide kérlek, azért hogy nem eszel és háromszor nagyobb méretű ruhákba jársz Scott nem fog vissza jönni, élned kéne a saját életedet és tovább kéne már lépned.

Ahogy észre vette, hogy mit mondott és meg látta az elképedt arcomat rögtön elindult felém, hogy átöleljen.
- ne kiabáltam rá!
- nem akartam szívem nem úgy gondoltam.
- akkor hogy? Hogy mondhattál ilyet?
- tényleg nem akartam de ha egy kicsit magadba néznél rájönnél, hogy igazam van és tényleg el kéne engedned a multat.
- ne ne ne , nem akarom ezeket hallani!
Még soha nem veszekedtem az anyámmal főleg nem ilyen dolog miatt soha nem gobdoltam volna, hogy emiatt lesz az első veszekedésünk.

Nem bírtam elhinni amiket mondott, egyszerűen nem tudtam elfogadni ezeket a mondatokat az ő szájából.
Pont ő aki mindig mellettem állt aki végig nézte azt, hogy mennyire szerettük egymást, hogy min mentem keresztűl a halála után.
Nem tudtam rá nézni, gyorsan megfordultam felszaladtam a szobámba,gyorsan magamra zártam az ajtót és bezárkóztam a fürdőszobába.

Nem hiszem el, hogy ezeket a szavakat az én anyukám mondta, de nem számít soha nem tudom elfogadni, hogy meghalt már soha nem lehet teljes az életem,már soha nem birok vidám lenni, már soha nem birok senkiben se megbìzni.

Éreztem, hogy folytogatnak a könnyek, gyorsan becsuktam a szemem és csak szorítottam, hogy egy darab könnycsepp se follyon ki.
Éreztem, hogy a fejem majd szét szakad de akkor se engedtem ki őket.
Addig kotorásztam a szekrényben mìg meg nem találtam a gyógyszereimet gyorsan bevettem őket majd lefeküdtem.

Imádkoztam, hogy gyorsan elérjék a hatást és hamar álomba zuhanjak ahol nincsennek halottak, nincsenek szemét suli ribancok csak maga a tudatlanság.

Remélem mire felébredek mindez csak egy rémálom lesz és Scott még mindig velem lesz.
Boldogak leszünk és nagyon szerelmesek.