Összetört Lelkek ( Cameron Dallas)

A Padlón

Clara;

Másnap reggel nagyon fárdtan ébredtem.
Nem aludtam valami sokat.
Egész éjjel Cameron szavai jártak a fejembe, hogy meg akar ismerni.
Az a baj, hogy nem tudok neki hinni, ismerem az ilyen fiúkat.
Mindnek csak a szája jár, és nem tesznek semmit.
Cameron is majd próbálkozik egy darabig de aztán úgy is feladja ha rájönn, hogy nem vagyok kapható.

Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és ma már eljutottam addig, hogy nem egy bő pulcsit vettem fel hanem egy csinos fehér felsőt.

Beültem a kocsiba és elindultam a kávézóba a napi adagomért.
Útközbe iszonyatosan el kezdett fájni a fejem, annyira szúrt az egész homlokom, hogy lekellett húzódnom az útról.
Megkerestem a piruláimat, majd be is vettem kettőt belőle.

Ahogy megkaptam a kávémat egyből meg ittam az egészet.
Egy fél óram múlva a kávé és a gyógyszer meg tették a hatásukat.
Beértem az első órámra, de nem nagyon találtam meg az ajtót. Mindenből 3-mat láttam.
Nem tőrödtem vele legalább a fejfájásom már elmúlt.

Egész Magyar órán próbáltam tényleg próbáltam oda figyelni, de a gyógyszerek annyira elnyomták az agyam, hogy képtelen voltam bármire is.

Elérkezett az ebédszünet, emlékeztem valamire, hogy valakinek megígértem valamit de ezzel sem foglalkoztam.
Leültem egy szabad asztalhoz, majd próbáltam elfogyasztani az ebédemet ami egy ásványvíz volt.
Annyira gyenge voltam, hogy egy tíz perces szenvedésbe telett még kinyitottam a vizemet.
Egyszer csak leült valaki velem szembe.

- szia Clara.
Próbáltam be azonosítani a hangot de sajnos nem sikerült.
Nagy nehezen felemeltem a fejem és megláttam Alexet aki mellett ült még valaki.
Várjunk csak miért van itt két Alex? Nem értem.
Beszélt állandóan, csak járt a szája, de nem ment az oda figyelés.
Hallottam, hogy csengetnek így próbáltam felállni, hogy elinduljak a következő órámra.
- Clara, jól vagy olyan mintha nem állnál a saját lábaidon.
Nem foglalkoztam ilyen értelmezlen kérdésekkel, inkább próbálkoztam tovább a felállásal.

Amikor felálltam úgy éreztem, hogy nincsenek lábaim.
Megpróbáltam egyiket a másik útán tenni, de nagyon nehezen ment.
Nagy nehezen elindultam és már csak arra lettem figyelmes, hogy valaki sikít és, hogy vészesen közeledik a padló.

Mikor felébredtem nagyon bántotta a szememet az erős fény.
Nem tudtam hol vagyok.
Egy kicsit.meg is ijjedtem.
Aztán meghallottam egy hangot.
- na végre felébredtél.- szólt valaki.
Ismerős volt a hang de nem tudtam ki lehet az.
Elfordítottam a fejem és egy Cameron-nal találtam szembe magamat.
- hát te? - kérdeztem rá.
- a gyengélkedőn vagyunk, elájultál.
- mi?
- igen összeestél a menzán, és én hoztalak be.
Bejött a a sulidoki is aki mosolyogva nézett ránk.
- na felébredt a mi kis betegünk is. Hogy érzed magad?
- köszönöm jól.
- nos Clara, miért ájultál el?
- nem tudom.
- hát az biztos, hogy nem a cukrod miatt az rendben van. Valami más?
- tényleg nem tudom lehet az volt a baj, hogy nem aludtam sokat és még ma nem is ettem.
- igen lehet, hogy az. Valami gyógyszer amit állandóan szedsz?
-nincs ilyen, nem szedek semmit.
- hát akkor jól van. Jó lenne ha az elkövetkezendő időkben több folyadékot innál és oda figyelnél az étkezéskre. Rendben van?
- igen, máskor mindig szoktam reggelizni ilyen még nem fordult elő.
- azt ajánlom, hogy a nap hátralevő részét tölsd otthon. Van aki érted jöjjön, hogy ne legyél otthon?
- nem...
- majd én haza viszem és otthon is maradok vele addig míg az anyukája nem jön meg.- szólalt meg Cameron.
- oké nekem rendben van ha neked is Clara.
- ömm nem hiszem, hogy...
- Clara ne ellenkezz majd én elviszlek.
- oké.- suttogtam.
- akkor fiatalok további szép napot és vigyázzatok magatokra. Olyan jó ilyen fiatalon szerelmeseket látni.- mosolygott ránk a doktornő.
- de mi nem...- kezdtem volna bele ha valaki meg nem szakít.
- igen mi a kicsi szívecskémmel nagyon szeretjük egymást. Igaz bogaram?
- persze cuki fiú, hát hogyne.
- na akkor menjetek az igazolást majd én intézem. Szép napot nektek.
- köszönünk mindent. További szép napot és viszlát.- köszöntünk el Cameron-nal.