Az Eső

1.3K 89 6
                                    

Cameron:

Lassan meg érkeztem a könyvtárhoz és még mindig az álmom járt a fejemben.
Nem akartam azokat a pillanatokat újra élni.

Azt mondják, hogy egy gyerek nem tudja mi a szerelem. Én ezt simán meg tudom cáfolni.
10 éves voltam mikor Sofia elment, és szerintem az összes bolygón lehetett hallani azt, hogy a szívem összetört.
És igen szerettem, szerettem szerelemmel, szerettem barátsággal és szerettem minden féle képpen úgy ahogy egy 10 éves gyerek tud szeretni.
Majd jött egy pillanat és minden megváltozott a szívem kemény lett mint egy szikla és nem éreztem soha semmit.
Még a saját anyámat se tudtam úgy szeretni mint régen.
Na de mind1 nem akarok ezekre az emlékekre gondolni.

Felsétáltam az emeletre a könyvtárba, Clara már ott volt. A haj szét terült körülötte ahogy az asztalon pihentette a fejét.
- héé túndérkém jó reggelt!
- umm bocs csak egy kicsit fáradt vagyok.
- nem baj csak csináljuk gyorsan ezt a szart és menjünk haza.
- oké akkor kezdhetjük is.

Körülbelül fél órája lehettem ott, mikor csörgött a telefonom. Láttam, hogy Ashley keres, gondolkodtam rajta, hogy fel vegyem e mert az bunkóság lett volna, aztán rájtöttem, hogy én egy bunkó gyerek vagyok és amugy is szívesebben tölteném az időm Ashely-vel az ágyban mint ebben a szaros könyvtárvan.
- mondd- szóltam bele a telefonba.
- na Cami cica jössz játszani?
- Ashley tudod, hogy a könyvtárban vagyok matekozni.
- azzal a kis kurvával vagy?
- nem Ashley Clara a neve és nem kurva.
- ajj cica gyere már el hozzám, úgy szeretnélek érezni és amugy is a piros csipkés bugyi van rajtam.
- csak bugyi?- kérdeztem mosolyogva.
- csak bugyi.
- adj 10 percet és ott vagyok.
- rendben, de siess.

Letettem a telefont majd ránéztem Clarara aki ugyan úgy ült ott mint előtte és csinálta a matekot.
- figyelj Clara el kell mennem és nem hiszem, hogy már vissza jövök.
- jól van én majd ezt megcsinálom és holnap reggel majd oda adom.
- oké köszi és még egyszer bocs, akkor csá bogaram.
Nem köszönt csak bolintott egyett.

Elindultam Ashley-hez, egy kicsit bántott ez a dolog de aztán rájöttem, hogy én vagyok Cameron Dallas és nekem le kell szarnom az ilyen dolgokat.
Szóval így is tettem.
Ashley-vel nagyon jót szórakoztam, de valami hiányzott viszont nem tudtam rájönni, hogy mi is lehet az.
Ahogy elindultam elkezdett szakadni az eső és eszembe jutott Clara, vajon mivel mehet haza nem hiszem, hogy valaki jönne érte.
- a francba miért kell nekem ilyenekre gondolnom?
Hirtelen megfordultam a könyvtár irányába és elindtam érte.
Be se kelett mennem mert láttam, hogy egy szál pulcsiban gyalogol a szakadó esőben. Mellé álltam és letekertem az ablakot.
- Clara, gyere szállj be. Rám nézett, és csak annyit mondott, hogy kösz nem és ment tovább.
- szállj már be az Istenit.
Nem szólt semmit csak ment, mint akinek az lenne a célja, hogy minél jobban elázzon.
Megálltam a kocsival gyorsan elé szaladtam majd megfogtam a kezét.
- bazd meg Clara, szállj be abba az istenverte kocsiba csurom víz vagy, hideg van! Még a végèn tüdőgyulladást kapsz.
- mondom, hogy nem. Mit nem lehet ezen érteni?
Kirántotta a csuklóját a kezeim közül majd ment is tovább.
Makacs egy lány az már biztos.
Utánna szaladtam meg fogtam újra a kezét és a vállamra dobtam. Kiabált, hogy tegyem le. Csapkodta a hátamat ami valljuk be nem volt valami kellemes.
De már csak azt vette észre, hogy a kocsimban ül.
- bassza meg, tiszta víz lettem.
- nem én kértem, hogy gyere értem ugyhogy ezt csak magadnak köszönheted.
- nem tényleg nem te kérted, csak van bennem annyi emberség, hogy nem hagyom azt, hogy szakadó esőben gyalogolj.
- de annyi emberség nem volt benned, hogy a könyvtárban ne hagyj egyedül igaz?
- mi van? Egy; azt mondtad nem baj. Kettő; csak nem vagy féltékeny?
- mire lennék?
- hát Ashley-re!
Nem szólt semmit csak nevetve legyintett.
Imádom a nevetését. Gyönyörű!
- na akkor azt mondd, hogy merre menjek.
- a következő utca jobbra, majd lesz egy barack színű nagy ház a bal oldalon.
Sikeresen megérkeztünk.
- kössz a fuvart. Jó ejt szia.
- nagyon szívesen neked is.
Az anyukája kint állt az ajtóban majd ki kiabált.
- szívem hívd csak be nyugodtan a barátodat biztos szeretne meg
Inni egy jó meleg teát ebben a hideg időben.
- anya nem hiszem, hogy kéne amúgy is Cameronnak már mennie kell.
- nem nem kell mennem szóltam ki, és igen ha nem baj akkor szívesen elfogadom azt a teát.
- na akkor gyertek gyorsan mert még jobban el fogtok ázni.
Gyorsan beszaladtunk a házba mert egyre jobban esni kezdett.
- jó estét a nevem Cameron Dallas. Köszönöm a meghívást.
- szia Cameron az én nevem Vivian, és nagyon szívesen.
- gyerekek ti tiszta vizesek vagytok!
- Clara menjetek fel és adj Cameronnak egy száraz pólót, addig én meg csinálom a teát.

Clara elindult előttem a szobájába.
Ahogy be léptem el tátottam a számat.
Minden fekete volt, de komolyan minden tiszta fekete még az ablakon a redőny is az volt.
- jézusom ez borzasztó.- kiabáltam el magamat.
- mi a borzasztó? - kérdezte.
- az, hogy itt minden fekete.
- jah szerintem nem, nekem tetszik.
- igen annak biztos jó aki meg akar halni vagy emós.
- miért csak azoknak lehet mindenük fekete? - nem gondolod, hogy tetszik úgy ahogy van?
- de biztos de még egy lányt se ismertem akinek mindenne fekete lett volna.
- azt meghiszem, hogy nem.
- ezt most, hogy érted?
- sehogy
- oké, de figyelj már te megakarsz halni vagy mi? - nevettem rá.
- nem akarok, már nem.- nézett rám szomorúan.
- mi van??
- elmegyek megtörlöm a hajam meg hozok neked egy tiszta felsőt.- addig foglald el magad.
- oké

Clara be ment a fürdőszobába, majd nem soká pittyegett a laptopja.
Nem akartam, de tényleg nem akartam megnézni de sajnos megnéztem.
Egy Molly nevű lány írt neki.

" héé Clara, igen már megint én vagyok tudom, hogy ezt az üzeneted sem fogod olvasni sem pedig vissza írni, de azért megpróbálom.
Na szóval, tudom hogy szarul vagy és utálsz mindenkit, de már lassan fél éve nem beszéltünk, és nekem kurvára hiányzol.
Nem tudhatom, hogy mit érezhetsz, el sem akarom képzelni, hogy min mentél keresztűl, de sajnos sose hagytad, hogy segítsünk.
Ez egy kicsit csúnyán fog hangzani, de mindent azért teszek mert szeretlek.
Scott elment, végleg elment nem fog többe vissza jönni, de ha egyszer vissza jönne az tuti biztos, hogy jól seggbe rugna azért amiért nem állsz szóba senkivel és nem vagy hajlandó élni az életed.
Kérlek Clara, írj vissza és beszéljünk, beszéljünk meg mindent amit csak lehet.
Kérlek!

Ui: sose felejsd el mennyire szeretlek.
És azt sem, hogy Scott is azt szeretné, hogy boldog légy.
Vigyázz magadra és várom a leveled.
Barátnőd Molly 😘 "

Ez meg mi a franc volt? Ki az a Scott, és hova ment?
Ahogy ki léptem a gépből láttam, hogy 537 olvasatlan levele van.
Ezt nem értem miért nem olvassa el őket?
Ennyi olvasatlan levelet még nem láttam. Hihetetlen!

Kijött Clara a fürdőből és rám nézett.
- te meg mit csinálsz a gépemmel?
- ki az a Scott?
Azt a szomorúságot amit a szemében láttam még senkinél sem láttam soha sem.
- menj el!- szólt rám.
- Clara, ki az a Scott?
- azt mondtam tünj el Cameron!
Nem mozdultam csak néztem a szomorú szemeibe.
- most!! - ordított rám.

Elindultam ki a szobából és a lépcsőn találkoztam az anyukájával.
- már is mész? - hisz még a teát sem ittad meg.
- köszönöm, de sajnos muszáj mennem.
- Clara küldött el igaz?
- igen, ő mondta, hogy menjek bár inkább kiabált mint beszélt.
- ajj már megint! Mit mondtál neki?
- elolvastam egy levelét, amiben a barátnője Molly említett egy Scott nevű srácot. Csak meg kérdeztem, hogy ki az a Scott?
- áhh igen akkor már értem.
- miért ki az a Scott?
- bocsánat Cameron ezt nem az én dolgom elmondani, ha Clara akarja úgy is elfogja mondani.
- igen biztos. - morogtam.
- adj egy kis időt neki, ha majd megtudod rá jössz, hogy nem is egyszerű ez az egész.
- jól van és köszönöm, de most nekem mennem kell.- köszönöm a vendéglátást és jóéjszakát Vivian.
- neked is Cameron szia.

Beszálltam a kocsiba és elindultam haza felé.
Út közben azon gondolkodtam, hogy ki lehet az a Scott.
Talán a pasija, vagy talán valaki aki bántotta?
Nem tudom ki lehet de zavar a gondolat, hogy talán a szerelme.

A kurva életbe miért törődöm vele, ez nem az én dolgom. És kurvára le kéne szarnom ki is az a Scott.
Haza értem és bedőltem az ágyba. Gyorsan elaludtam.
Álmomban Clarát láttam egy fiúval, aki nem én voltam és zavart.

Kibaszottul zavart!!!

Sziasztok! Ez eddig a leghosszabb rész ☺
Boldog vagyok☺
Remélem nektek is tetszeni fog.
Nyugodtan lehet szavazni és írni jót és rosszat.
Puszi mindenkinek ☺😍😚😙😘😚😘😙😚

Összetört Lelkek ( Cameron Dallas)Onde histórias criam vida. Descubra agora