A szobámban találtam magam. Körbe néztem, és egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Az ágyhoz sétáltam azzal az elképzeléssel, hogy lepihenek. Aztán megláttam.
A vér úgy csurgott csuklójából, mintha egy patak volna. Ujjaim számhoz emeltem, és megízleltem vérét. Elfintorodtam, és éreztem, amint egy könnycsepp végig fut arcomon.
Soha nem képzeltem volna, hogy ilyen lesz utána. Hogy még mindig élni fogok.
Ugyanis az a lány én voltam.
Dörömbölnek a szobaajtón.
-Rose, drágám, engedj be! - Meredith hangja kétségbeesett - Rosie, kérlek!
A testemre pillantok. A huzatot, lepedőt, és az egész ágyneműmet vörösre festette a vér. Úgy gondoltam, hogy nem lenne szabad látnia, hogy mit tettem. Így hát nem moccantam.
-Rose, azonnal engedj be! Ez nem vicces! Kérlek drágám, mond el mi a baj! Segítek! - amikor meghallottam, hogy zokog, lehajtottam a fejem. Az is kész csoda volt, hogy örökbe fogattak... és most kést döftem a szívükbe.
Hirtelen nyílik az ajtó.
Meredith szája elé emeli tenyerét, és eszeveszett zokogásba tör ki. Nem akartam látni, ahogy átöleli élettelen testem. Inkább elfordultam.
-Mit tettél, Rosie?- Meredith fehér pólóját átázott a vértől - John, John hívd a mentőket!
Bár tudhatta volna, hogy már nincs semmi értelme.
Az egésznek nem volt értelme.
És a legfőbb kérdés, hogy miért vagyok még mindig itt?
Miért nem távozott a testemmel a lelkem is?
Miért nem haltam meg?
ESTÁS LEYENDO
Heavenly Salvation
Fantasía'' Az élet néha úgy fáj, hogy legszívesebben addig üvöltenék, amíg már a torkom is bele nem sajogna. Vágytam rá. A közelsége csak úgy hívogat. De nem mindenkinek adatik meg, hogy felismerje a helyes utat minden egyes alkalommal, amikor választania k...
