Just friends, or not?

27.

Az elmúlt napokban semmi sem történt. Alex továbbra is Colinéknál lakik, amiről Dottie még nem tud. A fiú tervei szerint nem is fogja megtudni. Bár, ezt elég nehéz lesz eltitkolni, ha sokáig ez a helyzet marad. Haza még nem képes menni, amég a bátyja ott van. Colinék is csak ideglegesen fogadták be. El van ő a kocsijában is, de akkor sem jó megoldás, és a lány hamar rá fog jönni.

Az unalmas napokban nagyjából mindent letudtak. A lány már előre hozott érettségivel letudta régen a vizsgát, amit Alexnek a következő hét keddi napján kell megtennie. Igazából akkor volt ideje a tanulása, mikor Dottie-val haragban voltak. Vagy nem voltak, igazából sehogy sem voltak. De ez az ügy akárhogy is, hasznára vált. Még ha kettesre is, de eddig mindenből levizsgázott. 

Az utolsó vizsgája még odébb van, addig még sok minden hátra van. Például Dottie születésnapjának megünneplése. Ez pedig épp most fog megtörténni. A pénteki tanítási időnek már vége, az óta eltelt pár óra, és öt óra felé közeledve Alex autóba ült, és elment Dottie-ék háza felé, ahonnan nem messze le is parkolt. A lányra várt, aki épp a szökésén ügyködik.

Dottie nehezen rázta le szüleit, akik épp most döntöttek úgy, hogy mindenképp át kell beszélniük a jegyeit. Türelmesen végig hallgatta őket, hogy semmi furcsát ne vegyenek észre rajta. Ha mégis, képesek ott maradni vele hajnalig is. Erre szerencsére nem került sor. Kimentek, a lány pedig egy tíz percig várt, mielőtt bármit is intézkedett volna, nehogy mégis visszajöjjenek. Mikor úgy gondolta, elérkezett az idő, bekulcsolta az ajtót, felöltözött valami normálisba, és eltervezte, hogy kimászik az ablakon. Nem nagy durranás, alacsonyan van az ablaka. De még sosem szökött meg, nem volt rá indoka. Kinyitotta az ablakot, ami be volt szorulva - nem a szellőztetés híve - , így tíz perc szenvedés után nagy hanggal nyílt ki. Erre az anyja felkiabált, ami a zárt ajtón épphogy hallatszott. Dottie visszakiáltotta, hogy megromlott a szendvicse, és fura szagot áraszt, ezért ablakot kellett nyitnia. A szomorú,  hogy részben igaz, de inkább becsúsztatta a táskája mélyére, azt pedig az ágy alatt lévő szörnyeknek ajándékozta, ahogy minden mást is, amit nem tud, vagy nem akar elpakolni. 

A viselt ruhadarabokon egyetlen egy zseb sem volt, mert túl ésszerű lenne. Valamibe viszont pakolnia kellett. Egy fekete-fehér mini hátizsákot vett magához, beledobta a tárcáját, telefonját, egy doboz cigarettát, rágót, hordozható töltőt, és fülhallgatót. Ez utóbbit arra az esetre, ha be kéne vágnia a durcit, és magába fordulva zenét kéne bömböltetnie, kizárva a zavaró tényezőket, s ezzel éreztetni velük;  elmehetnek melegebb tájakra, nincs neki ehhez életereje.  Szóval felpakolt, hátára vette hátizsákját, és kiugrott az ablakon. Nem tagadta, eléggé izgult. Mégis csak elszökik otthonról, és halálra rémiszti a szüleit, már ha azoknak feltűnik a hiánya. 

 Legszívesebben szíven döfte volna magát, mert az egyre hangosodó szívdobogástól még a gondolatait sem hallotta. Az egész dallamából egy új sláger lehetne. Elvégre a mai fülsüketítő "zenék" sem állnak többől. Tuc tuc tuc tuc. Kész is a kasszasiker, amit minden rádióban napi százezerszer leadnak, mert a zenei ízlések már csak legendák, és ezt igénylik az emberek. 

 Dottie lovagló ülésben elhelyezkedett az ablakpárkányon, majd egyik lábát letette a fűre. Valamiért kirázta a hideg. Várt egy kicsit, majd átemelte másik lábát is, és leugrott. Most már kint volt a házból. Körbenézett, majd vissza az elhagyott házra. Végül vett egy mély levegőt, és rohanni kezdett. Minél távolabb volt, egyre jobban eluralkodott rajta valami különös érzés. A szabadság érzete. Meg sem állt a kocsiig, és lihegve bepattant az anyósülésre, a táskáját meg ledobta a földre. Senki nem szólt semmit. Egy ideig még fogta a mellkasát, és mély lélegzeteket vett, maga elé meredve. Aztán mosolyogva oldalra fordult, majd hátra nézett. Meglepődött, mert Alexen kívül Colin és Johnnie is ott volt. Mindenki kidülledt szemekkel bámult a lányra, és láthatóan keresték a szavakat. Na, nem azért, mert lélegzet elállítóan szép volt - bár végül is, az volt, mint mindig.