Only One

Harmadik rész

Kis idő után megérkezünk egy étterembe. Elegánsnak tűnik,a színek csak úgy egybeolvadnak,a fal fából van és a parkett is. Gyönyörű. Mi egy kétszemélyes asztalhoz ülünk,a pincér is hamar megérkezik,

"Én ráksalátát kérek,te mit kérsz Faith?" Nem tudom,mit kérjek,nem vagyok válogatós,

"Ugyanazt" a ráksaláta finom,apának a kedvence. Régebb is nagyon sokszor ettünk az étteremben,minden héten eljöttünk egyszer,én,apa és anya. Lehet,már csak ez maradt meg a régi szokásainkból.

"Bort hozhatok?"

"Nem! Vezetek." szól apa a pincérnek,aki aztán el is megy az asztaltól, "Várod a sulit? Jó lesz,ugye?"

"Remélem," őszintén nem tudom,hogy érezzek az új iskola iránt. Nem zavar,hogy iskolát kellett váltanom,úgyis ez lesz az utolsó évem,aztán csak az egyetem jön. Talán csak az zavar,hogy nem ismerek senkit,de,ahogy látom előre,csak tanulni fogok, "és igen,várom az iskolát."

"Az jó!" A beszélgetést egyből nagy csend veszi át,amit a pincér tör meg,amikor hozza az ételt. Aztán apa mesél az alkoholról,az iskoláról és a fiúkról. Ezeket a történeteket már ezerszer hallottam,de tudom,csakis azért meséli el ezeket ennyiszer,mert félt engem.

Mikor befejezzük az ételt,apa fizet és indulunk haza.

"Ülj be az autóba,mindjárt megyek én is" úgy teszek,ahogy mondja. Beülök a kocsiba és várok az édesapámra,aki körülbelül öt perc után megérkezik, "el kellett intéznem valamit."

Az út az új házunkhoz vissza nagyon nyugtató. Hátradőlve nézek ki az ablakon, az utcai lámpák és a kocsik gyönyörűen megvilágítanak mindent, egyszerűen beleszerettem ebbe a városba. Most mivel ez egy eléggé forgalmas város, várnunk kell. Sóhajjal dőlök vissza és folytatom a nézelődést,de a figyelmemet egy csapat rabolja el. Tinédzserek,nem néznek ki idősebbeknek,mint én. Bőrüket tetoválás borítja,néhánynak piercingje is van. Mindegyik annyira jól érzi magát,de mégis van ott egy fiú mögöttük,aki nem néz ki annyira izgatottnak. Magas,a haja göndör és a szokásosnál hosszabb. Ő le van maradva a csapattól,unottnak néz ki,mintha már tudná pontosan,hogy mi fog történni. Annyira más,mint a többi. Egyből azon kapom magam,hogy őt nézem és ő is engem. Elfordulok gyorsan és a tincset az arcomból a fülem mögé teszem,

"Látod ezeket a 'tiniket'?" Zavarja el a gondolataimat az apám, "Nem az zavar engem,hogy ilyenkor kint vannak vagy,hogy zajt csinálnak. Az sem zavar,hogy isznak,drogoznak," rám néz,aztán folytatja "hanem az,hogy nevetséges,amit tesznek. Nem gondolnak senki másra,csak magukra. Szégyentelenek! Ismertem ilyeneket,semmi sem lesz belőllük,most a lányok élvezik a figyelmet,de biztos vagyok senki sem maradna velük,méghogy megházasodjanak valaha." nem válaszolok semmit,csak lenézek, "Az ilyenek sosem fognak megváltozni" Igaza van. Meg se fordulna a fejemben ilyenekkel barátkozni. Az italt magát undorítónak találom, a cigiről nem is beszélve. "De miért is tömöm ezzel a te fejedet?" Rám mosolyog és a kezét a vállamra teszi,aztán a kormányra vissza és az autó lassan elindul.

Még utoljára visszanézek a 'csapatra',amikor meglátom,hogy a fiú,akit néztem még mindig engem figyel. Gyorsan visszafordultam és az útra szegeztem megint a tekintetem.