Felemás szempár

Keresetlen szavak

- Szia! - köszönt olyan nemes egyszerűséggel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csakhogy nem nekem, és nem is egy másik emberi lénynek - hanem a motoromnak. Valószínűleg nem vett észre... Vagy nem zavarta, hogy ott állok másfél méterre. Önkéntelenül is elmosolyodtam, és csak úgy megszokásból végigfuttattam a pillantásom könnyű, vékony alakján. Tetszett a látvány. Végigkövettem tekintetemmel útját a házsoron, egészen az ajtóig, ahol néhány pittyegés kíséretében megadta a kódot, aztán belépett az ajtón. Szóval szomszéd.

- Szia, Cukikám - üdvözölt hirtelen egy magas, elnyújtott női hang, ami azonnal kizökkentett. Rávigyorogtam, és lágy csókkal üdvözöltem a rám tekeredő lányt.

- Helló, Bébike - búgtam neki direkt elmélyített hangon, mert tudtam, hogy imádja, ha ezt csinálom.

- Joshieee - bújt hozzám még jobban kényeskedve, miközben nagy, őzike szemekkel nézett rám. A hideg kirázott tőle, de vannak helyzetek, amikor félre kell tenni az ilyesmit. Például ha egy nagyon dögös csaj csinálja ezt, akivel terveid vannak estére.

- Igen, Bébike?

Szabályosan megborzongott a hangomra. 

- Hát az vaaan... - ujjával tekergetni kezdte platinaszőke tincseit, ez már nem jelzett jót előre - Hogy mit szólnál, ha mégsem a Simonie-ba mennénk kajcsizni, hanem a Bartolienbe?

A legszívdöglesztőbb mosolyomat vettem elő.

- Bébike, már várnak minket a Simonie-ban.

- De Joshieee...

Jaj, komolyan...

-...azt mondta a BFF-em, hogy fincsike a vegakajcsija a Bartoliennek, és tudod, hogy nekem fontos, hogy ne egyek húst...

- Mióta? - pislogtam rá őszinte meglepetéssel, mire lazán megvonta a vállát.

- Mindig óta! - vágta rá gondolkodás nélkül.

- De Bébike, múlthéten együtt pizzáztunk nálad.

- Na igen, de azon csak hal volt ám! A Cosmoban írták, hogy az nem hús.

- Hát ha a Cosmoban írták... - hagytam rá, és erőlködve lenyeltem egy vigyort. Ha meglátja, hogy nem veszem komolyan, még a végén kiselőadást tart nekem arról, hogy nem tisztelem, meg a többi. Ez volt az utolsó dolog, amire vágytam ma estére. Sőt jobban belegondolva, ez igazság szerint nem volt rajta a listán.

Felé nyújtottam a bukósisakot, aztán segítettem neki becsatolni. Kicsit nagy volt a fejére. Amennyi utasom volt forgóban, mindenféle fejméretre gondolnom kellett, univerzális méret pedig nincs. Ami az egyiknek nagy, a másiknak pont jó. Jó volt ez így. Az se számított, hogy a miniszoknyájában és a dekoltázsát kiemelő felsőben nem épp motorozáshoz volt öltözve. Nem mentünk messzire.

Beröffentettem a Suzukit, aztán felültem rá, és megvártam, amíg Bébike is felhuppan mögém. Az igazi nevére már jó rég nem emlékeztem, de szerencsére nem is kellett. A még jobb jó az egészben az volt, hogy majdnem mindegyiküket Bébikének hívtam. Ebbe belejátszott az is, hogy időnként félelmetesen egyformák voltak, és nehezen különböztettem meg őket. Mondjuk hajszín alapján. Ő például Szőke Bébike volt. Volt még két szőke Bébike, de az egyik Szolis volt, a másik meg Szemüveges. Pofonegyszerű.

Ahogy körém fonta a karjait, nekem feszültek a mellei, amitől egy percig nehezemre esett koncentrálni, de szerencsére ezt az útszakaszt már betéve tudtam. Egyes, gáz, és már indultunk is. Direkt nekihúztam kicsit, hogy szorosabban kapaszkodjon belém. Szerettem érezni ezt az erőt, ami a vadonatúj 650-es 76 lovában dübörgött. A friss, 2016-os SV-nek mindenét imádtam már akkor is, amikor még csak a monitort nézve merengtem arról, hogy milyen faszán fog kinézni az ezres Kawasaki és a Monster mellett. Nem tévedtem.

Ahogy befordultunk a Bartolien elé, azonnal megértettem, miért ide akart jönni Bébike. Nem igazán szerettem, amikor valamelyik csajom ilyen húzással élt, de már nem volt visszaút. Sarah azonnal kiszúrt minket, és az őt fotózó paparazzik rögtön felénk fordultak, rácuppanva a botrányszagra, mint kopók a friss vérnyomra.

Felhajtottam az étterem elé, és egy kicsit odébb gurulva leállítottam a motort. Bébike gazella módjára szökkent le, és ahogy levette a sisakot, máris dobálni kezdte a haját, hófehér fogsorát villogtatva pózolt a fotósoknak. Sarah hosszan nézett rám, azzal a fürkésző, mindentudó pillantásával, amit annak idején annyira szerettem benne - aztán eleresztett egy leereszkedő, fensőbbséges mosolyt. Tudtam, mire gondol. Mindig is nevetett az ilyen lányokon, mint Bébike. A tip-top kinézetükön, a tökéletes sminkjükön, a mindent mutató ruhácskáikon.

Levettem a sisakot, feltettem a tükörre, aztán elvettem a másikat Bébikétől, és a másik tükörre tettem, végül megfogtam a kezét. Együtt sétáltunk Sarah felé a pletykára éhes közönség tekintetétől kísérve.

- Szia, Josh - köszönt kiismerhetetlen pillantással. Nem véletlenül kapott Oscar díjat 16 évesen.

- Szia - köszöntem, és erőszakkal elszakítottam tőle a pillantásom. Bébike úgy riszálta magát, mint még soha. Pózolt, integetett, élvezte a rivaldafényt, ami nem is neki szólt, de még csak nem is nekem.

Befelé egy percig még azon járt az agyam, hol is rontottam el Sarah-val. Aztán úgy döntöttem, hogy ha öt év alatt erre nem jöttem rá, akkor ezt az estét inkább mégis meghagyom Bébikének.

***

Reggel korán keltem, hogy letudjam a reggeli edzést még evés előtt. Két lakásom volt, és csak az egyikhez volt külön konditermem - amelyik nem ez volt. Ide jobban szerettem csajokat felhozni, mert könnyebb volt kipakolni őket reggel. Messze volt a belvárostól, korán el kellett indulniuk, ha be akartak érni dolgozni, a fodrászhoz, a kozmetikushoz, vagy más egyébhez. Ha pedig ők nem is, nekem akkor is be kellett mennem dolgozni, és arról aztán szó sem lehetett, hogy a lakásban lófráljanak, amikor nem vagyok itt. A Bébikék egy része egyébként már tudta ezt, így igazán nem volt sok konfliktus ebből. Egy-kettő időnként.

Mire visszaértem, már kész volt a reggeli tükörtojásom, kicsit megsózva, pont ahogy szerettem. Bébike félmeztelenül a pulton üldögélve lepett meg egy szexinek szánt kifacsart pózban, aminek viszont már kevésbé örültem.

- Napsugaram - szólaltam meg enyhe megrovással a hangomban - Tudod, hogy mennem kell dolgozni.

Igyekeztem teljesen más dolgokra koncentrálni, de persze tudta ő is, hogy a figyelmemet egyértelműen megnyerte magának a kis fogadóműsorával. Felkaptam egy inget a földről és ráadtam, miközben ő csókolgatni kezdte a nyakam. Nagyon erősen azon voltam, hogy ne tudjon kizökkenteni. Leszedtem magamról, és kicsit odébb raktam.

- Bébike. Kicsi Cukorborsó - utóbbit már a fülébe súgtam - Este folytatjuk, jó?

Csábítón rám pillogott, aztán megrebegtette a pilláit.

- Rendibendi.

Lezuhanyoztam, aztán felöltöztem. Bébike még bőven sminkelt, bár tisztában voltam vele, hogy már akkor is ki volt sminkelve, amikor nemrég beléptem az ajtón. Hagytam, hadd higgye, hogy erre nem jöttem rá.

Ahogy az ablakhoz léptem, elgondolkodva kifelé bámultam, és közben megkötöttem a nyakkendőmet. Pont elcsíptem, ahogy odalent a tegnapi lány elsiet a motorom mellett. Felé fordult, és tudtam, hogy ezzel együtt épp köszön neki.