Felemás szempár

Mire feleszmélsz

Szexeltünk.

Úgy mozgott rajtam, mintha már ezer éve ismerne. Minden mozdulatával újabb és újabb fokozatot rajzolt az örömskálára, míg végül...

Amikor felébredtem hason feküdtem, mindenemet átizzadva. Az ágynemű is nedves volt az izzadtságtól. Az álom valószerűsége teljesen összezavart. Először még reflexszerűen kerestem is a kezemmel az ágy másik oldalán a lányt, aztán rájöttem, hogy nincs ott, és nem is lehetne ott. Ismét felrémlett bennem az a hátrapillantás, meg az, ahogy szinte kinevet a tekintetével.

Már-már zavaróan mélyen belém vésődött az alakja.

Felültem, aztán megdörgöltem a szemem, és morogtam egyet. Nagyon elszúrtam az estét, így reggel a hideg konyhán kívül semmi más nem fogadott. Kivánszorogtam, és álmatagon benyomtam a kávéfőzőt, aztán feldobtam a serpenyőt a villanytűzhelyre, és beleütöttem egy tojást.

Titkárnő Bébike éttermi nagyjelenetének gondolatától megint ideges lettem. Az egy dolog, hogy már eleve mit képzelt magáról, amikor hazáig, majd onnan az étteremig követett. Nem lehetett egyébként egyszerű, lévén motorral úgy szlalomoztam az autók között, ahogy csak a csövön kifért. De talán hallotta, hova megyünk, és akkor ezzel nem is kellett fáradnia.

- Te szemét! - visította teli torokból, én pedig azon gondolkodtam, hogy most azonnal fel kellene állni, és otthagyni az egészet, mielőtt belemelegedik.

- Bébike - emelkedtem fel nyugtatólag, mire Szőke Bébike is felkapta a fejét.

- Hogy mi?

Na két magas hangnál már azért tényleg olyan, mintha zongoráznának az idegeiden. Már itt tudtam, hogy elrontottam a dolgot, bár talán ha Caroline-nak szólítom Bébike helyett, azzal is csak néhány percet nyertem volna a nagy sírásig.

- Miért hívtad Bébikének? - kérdezte Bébike követelőző hangon, tekintetét ide-oda kapkodva - Ki ez a ribi?

- Ribi? - kapta fel a szót rögtön Caroline - Hozzám beszélsz, te kis...

És itt elszabadult a pokol.

Pedig szerettem a Simonie-t, kellemes hely, nagyon finom a steakjük, és mindig olyan kedves volt a pincérlány...

Tányérra tettem a tükörtojást, öntöttem mellé kávét, és a pultra támaszkodva bekapcsoltam a tévét. Evés közben végig az álom járt az eszemben. Napindítónak mindenesetre kiváló volt. A háttérben duruzsoló tévéből egy név valahogy mégis értelmet nyert, és erre felkaptam a fejem.

- Sarah Peterson Oscar-díjas színésznőt tegnap este kórházba kellett szállítani, mivel A vadak szárnyán forgatásán az egyik jelenet felvételekor a pirotechnikusok hibájából...

Nem hallottam a mondat végét, mert a hálószoba becsapódó ajtaja elvágta a tévé hangját. Félig a nadrágomat húztam, félig pedig a Google-ben kerestem, hogy melyik kórházba is vitték be.

- Hívd, Ryan - szóltam oda a telefonomnak.

- Cső, láttad?

- Bemegyek.

- Majd hívj, hogy hogy van.

- Oké.

Felkaptam a kulcsaimat és a sisakot, és már rohantam is kifelé.

***

Már látogathatták nem családtagok is, úgyhogy gond nélkül felengedtek hozzá.

Vagy két percet ácsorogtam a kórházi szoba ajtaja előtt. Próbáltam magamban megfogalmazni, hogy mit is mondjak neki. Öt év hosszú idő, és attól tartottam, hogy nem értené, és nem örülne a látogatásomnak. A kórház előtti virágosnál vett csokrot morzsolgattam a kezemben.

Végül aztán vettem egy mély levegőt, és beléptem hozzá.

Sápadt volt, tele karcolásokkal, horzsolásokkal, kék-zöld foltokkal, de egyébként úgy tűnt, hogy rendben van. A tabletjével volt elfoglalva, talán Facebookozott, vagy más egyebet nézegetett. Nem vette észre az érkezésem.

- Szia – köszöntem sután, mire felnézett, aztán meglepett, de örömteli mosoly szökött ajkaira.

- Josh! Szia – lezárta a tabletet, aztán félretette a kis éjjeliszekrényre az ágya mellé – Nem számítottam rád. Hogy vagy?

- Te hogy vagy? – ültem le az ágy mellé egy székre, és éreztem, ahogy lassacskán feloldódok a társaságában. Elmesélte, hogy igazából nagy szerencséje volt, és nem lett semmi baja a balesetben, viszont a rendező megijedt, és ragaszkodott hozzá, hogy behozzák kivizsgálni. Amikor megtudtam, hogy egy túl nagyot szóló robbanószer felborította a kocsit, amiben épp száguldottak az „üldözőik" elől, egyet kellett értenem a rendezővel.

Egész délelőtt bent voltam, és amikor felhozták neki az ebédet, csak akkor eszméltem rá az időre.

- Vissza kell mennem dolgozni – mondtam egy bocsánatkérő pillantással, mire kedvesen rám mosolygott.

- Nem akartalak feltartani.

- Jó volt beszélgetni veled – feleltem rögtön, és ő is bólogatni kezdett.

- Igen.

Zavart csend állt be.

- Akkor... Megyek.

- Rendben.

Felálltam, és magamhoz vettem a bukósisakot.

- Vigyázz magadra.

Meglepő módon ez nem az én számból hangzott el.

- Én? – vigyorogtam rá magabiztosan – Inkább te. Nem engem borogatnak fel forgatás közben.

Csak mindentudón rám mosolygott, aztán odahajoltam hozzá, és adtam egy puszit az arcára. Ahogy magamba szívtam az illatát, előtolakodtak az emlékek, de rutinosan győztem le a feltörő érzéseket. Öt év hosszú idő, és arra is épp elég, hogy ezt az ember megtanulja.

Amint kiléptem az ajtón, már újra a lány járt az eszemben, és az, ahogy visszanéz rám. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből.

***

Egész délután csörgött vagy pittyegett a telefonom. A Bébikék teljesen megőrültek attól, amit az online szennylapok lehoztak rólam és Sarah-ról. Többek között ilyen címlapokat hozott fel a kereső: Josarah újra együtt? vagy: A baleset újra összehozta a hollywoodi szerelmespárt? – és ezeknek a verziói. Számítanom kellett volna rá, mert fotósok és riporterek csoportba verődve álldogáltak a kórháznál, hogy minél előbb szerezzenek valami szaftos információt a közkedvelt színésznőről. Mentségemre szóljon, hogy nagyon másfelé jártak a gondolataim.

Délután már szándékosan úgy várakoztam a letámasztott motor mellett, hogy nekidőlve rajta ültem, és zsebre dugott kézzel vártam a lányt. Ebben a helyzetben egyszerűen nem mehetett el mellettem szó nélkül. Kicsit aggódtam amiatt, hogy Szőke Bébike kiront a boltból, és lepofoz a tegnap este után, de vagy nem vett észre, vagy úgy döntött, hogy nem méltat ilyesfajta akciókra. Hosszú ideje ültem már ott, amikor felmerült bennem, hogy talán aznap nem számíthatok a lány felbukkanására. Talán lekéstem, vagy más dolga akadt...?

Nem akartam hülyét csinálni magamból, ezért már azt fontolgattam, hogy felmegyek a lakásomra, és felhívom Vörös Bébikét. Őbenne azt szerettem, hogy egy percig sem játszottuk meg magunkat egymás előtt. Én ugyanúgy a dugós haverja voltam, ahogy ő nekem. Ennél tovább sose ment a kapcsolatunk. Viszont ő nem főzött nekem reggel se kávét, se semmi mást, ezért jobb szerettem tartalékban tartani.

A kezembe vettem a bukósisakot, és elsétáltam az ajtóhoz. Beütöttem a kódot, majd elindultam befelé, amikor is meghallottam végre a hangját.

- Szia!

Hátrakaptam a pillantásom, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezt direkt csinálta.

Úgy suhant el mellettem, mintha ott se lennék. Hátra sem nézett.

Nem bírtam tovább.

- Várj!