Felemás szempár

Szunnyadó tudatod

Itt van.

Kipattant a szemem, és kellett néhány pislogásnyi idő, mire a tudatom is követte az ébredést. Az oldalamon feküdtem valami kitekert pózban, félig földre dobott takaróval, magam alá gyűrt párnával. Dermedten hallgatóztam, de semmi nesz nem utalt arra, hogy bárki a szobában lenne rajtam kívül. Mégis éreztem. Tudtam.

Lassan megfordultam, és az ajtó felé néztem. Először csak a sziluettjét láttam, és meglepve vontam le, hogy egy férfi áll ott. Aztán lassan ráismertem Ryan-re. Ahogy pedig egyre több részletet ismertem fel, már azt is észrevettem, hogy... Egy kést tart a torkához.

Azonnal felültem.

- Ryan! - kiáltottam rá - Ryan, haver!

Felpattantam, hogy közelebb rohanjak hozzá, de akkor egy édeskés, kedves hang szólalt meg valahonnan.

- Meg se próbáld.

Ryan közelebb tolta a kést a torkához. Kiserkent a vére. Egyáltalán nem tűnt nyugtalannak, sőt. Az arcán éteri boldogság ült. Hányingerem támadt a gondolattól, hogy talán vele is hált az éneklő ribanc. Nem magam miatt, hanem azért, mert tudtam, hogy még ha a felesége meg is bocsátaná neki valaha, ő soha nem tudná saját magának. Bármi is rá a magyarázat... Az pedig, hogy én hoztam ilyen helyzetbe a legjobb barátomat, elborzasztott. Meg se fordult a fejemben, hogy Adena ide is követne - bár eszembe kellett volna, hogy jusson. Az egész helyzet borzalmasan kifacsart volt.

- Hol vagy? - néztem körbe kutatón, de nem a szobában volt. Előlépett a folyosón Ryan mögé.

- Szia - köszönt ismét csak ugyanazzal a hangsúllyal, amivel a motoromnak is.

- Mit akarsz tőle? Én nem vagyok elég?

Kacagott.

- Dehogynem...

- Meg akarod ölni?... - súgtam elfúló hangon.

- Nem. Még nem.

- Még?

- Még.

A hangja kimért volt és jéghideg. Nem ehhez szoktam, eddig mindig bájolgott velem. Most inkább volt oktató. Szétáradt bennem a tehetetlen düh. Összehúzott szemekkel méregettem, és közben belülről feszített az indulat. Adena ekkor Ryanra pillantott, aki végighúzta a kést a bőrén. Nem mélyen, épp csak annyira, hogy elkezdjen vérezni. Már ettől is közelebb léptem egyet. Alig tudtam uralkodni magamon, hogy ne próbáljam meg lefogni, és elvenni tőle.

- Fejezd be a dühöngést - utasított fagyosan Adena, aztán felvetette a fejét - Tudom. Érzem. És másról is tudok.

Ettől megzavarodtam.

- Miről beszélsz?

- Összekötöttelek magammal - intett felém, majd maga felé - Akkor olvasok bele a gondolataidba, amikor kedvem támad hozzá.

Hidegzuhanyként csorgott végig rajtam a felismerés.

- Akkor...?

- Igen. Mindent. Tudom, hogy beszéltél neki rólunk. Azt is, hogy hívni akarod a rendőröket. Ha én te lennék... átgondolnám... Josh.

- Ryan! - kiáltottam rá ekkor kétségbeesetten - Ébredj! Próbálj meg ellenállni neki!

Semmi reakció. Éteri mosollyal várta az újabb utasításokat, amiket ki tudja, honnan és hogyan kapott.

- Miért nem tudod le annyival, hogy engem szórakoztatsz valamivel? Minek kevered bele őt is?

- Nincs nekem ahhoz kedvem, hogy 24 órában felügyelgesselek, Joshie-Bébi. Mi lenne akkor a többiekkel, ha?