Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

20. Hang nélkül

Ink épp az oldalamban lévő sebet köti be ismét mivel megint vérezni kezdet.

- Örülök, hogy jobban vagy. – Mondja mosolyogva én meg „most komolyan!" Fejel, nézek hátra rá. – Ne aggódj a hangod is idővel vissza fog jönni. – Biztat, bár én nem hiszek annyira benne. Összerezzenek, mikor bekeni a sebet fertőtlenítővel. – Maradj nyugton egy kicsit és akkor hamarabb végzek. – Mondja, amire nagy levegőt veszek, és nyugodtan végig szenvedem a kötés cserét. – Kész is vagyunk. – Mondja felállva én meg egyik kezem a sebre rakom. – Ne erőltesd meg magad túlságosan. – Mondja felsegítve a földről. Még mindig ezen a fehér helyen vagyok mivel nincs kedvem elmenni. Vagyis van, de egyedül és Ink velem akar minden pillanatban lenni, hogy megvédjen. De az egyetlen veszélyforrás bennem van, szóval nem hinném, hogy bárki más veszélyt jelentene rám.

- Hali. – Köszön Error megsimogatva a fejem. – Visszajött már a hangod? – Kérdi, amire csak megrázom a fejemet. – Beszélhetnénk egy kicsit négy szem közt? - Kérdi amire Ink idegesen jön oda hozzánk.

- Hagyd őt békén Error! – Mondja fenyegetően, amire én csak a szememet forgatom. Majd megrángatva Ink kezét magamra vonom a figyelmét. Rám néz és én aranyos kiskutya szemekkel meredek rá. Próbál ellen állni, de nem megy neki. – Csak pár perc. – Mondja és elmegy egy átjárón kettesben hagyva minket. Leülünk a földre és én mosolyogva figyelem Errort.

- Még mindig el akarsz menni? – Kérdi a földet nézve, de félig engem figyel. Bólintok egyet, amire kezét kinyújtva nyit, egy portált mely felé ez van írva: Underfell. Értetlenül nézek Errorra. – Ink nem engedne téged sehova egyedül, de szerintem így a legkönnyebb a gyógyulás. Én figyelek majd rád, de nem szólok, bele mit teszel. Itt úgy is keveset voltál. – Mondja rám nézve. – Nem engedem Inknek hogy az övé legyél. – Mondja maga elé. Az övé? – Most indulj, mielőtt ecsetfej visszatér. – Mondja a portál felé lökve engem. Felállok és utoljára hátra mosolyogva Errorra átlépek.

Egy ideig sétálgatok, céltalanul majd megtalálom Fell házát. Óvatosan az ablakhoz menve bekukucskálok és meglátom Fellt, aki épp répát aprít. Egyik ujjammal elkezdek az üvegen kopogni, amire felém néz és ledöbbenve dobja el a kést. Körbe néz, majd elkezd jobbra mutogatni. Jobbra nézve rájövök, hogy biztos arra van az ajtó így elindulok arra. Megtalálom az ajtót amiben Fell áll kicsit mérgesen. Oda érve hozzá mosolyogva integetek, de ő karon ragad és bevonszol. Rálök a kanapéra, amin nyújtózkodok, egyet majd felülök.

- Mit keresel itt? Csak úgy eltűnsz, majd nem is tudom, mennyi idő után hirtelen előkerülsz? – Kérdi, idegesen a bal szeme pedig vörösen izzik. – Válaszolj! – Rivall rám, de én a torkomra mutatok. – Mi van a torkoddal? - Kérdi ingerülten.

- Ne... nem... - Próbálom meg és igazság szerint ez a szó volt eddig az első, amit ki tudtam mondani, de amint kimondtam köhögni kezdek, amivel vér jön fel. Meglátva a kezemben lévő vért Fell lefagy.

- Ne erőltesd.  Várj itt egy kicsit. – Mondja és eltűnik a konyhában. Körbe nézve nem látok semmi említésre méltót. Fell kezében egy tányérral tér vissza és a kezembe nyomja egy villával együtt.

- Egyél, amíg a bátyám nem ér haza. – Mondja, de én látom, hogy Fell mögött ott áll a bátya és dühösen néz minket. Fell bátyának a szeme is vörösre vált és előhívva egy csontot próbálja leütni az öcsét, de én ellökve Fellt. Kezem a báty felé nyújtva védem Fellt. De ekkor T ereje tör ki belőlem. A körmeim helyet hosszú éles karmok nőnek ki és Fell Paps kezére és lábára tekeredve lenyomják a földre és az ötödik karom a koponyájára céloz. De nem mozdul. Nem kerekedik felül rajtam T bár kis híja. A fejemet fogva és karmokat visszahúzva esek a földre és érzem, hogy a fejem és a szívem majdnem összetörik. Fell oda jön, és egyik kezével felhúz és ledob a kanapéra.

- Hé, Tina mi a baj? – Kérdi idegesen, de szerintem csak aggódik. A fájdalom ellenére egyik kezemmel felmutatom a hüvelykujjam jelezve „minden rendben". Majd mély levegőket véve stabilizálom a szívverésem.

'- Istenem T ezt most muszáj volt? – Kérdem T-től, aki karba tett kézzel ül a sarokban.

- Csak segíteni akartam! – Mondja a földet nézve. – Ha megöl, én kiszabadulok...

- És? Az nem jó neked? – Kérdem vele szemben állva.

- Akkor miért szenvedtél annyit az elkapásommal, ha egy hónapot se bírsz magadban tartani? Nem akarok neked szenvedést okozni. – Mondja, majd kínosan elneveti magát. Tényleg csak segíteni akart? Meg akart védeni?'

Fell felvitt a szobájába és letett az ágyra. Paps nagyon dühös, de nem mer a közelembe jönni.

- Pihenj egy kicsit aztán beszélünk! – Mondja, de ahogy elindul, megfogom a fekete pulóverét és megállítom. Ha alszok, még mindig rémálmaim vannak. Nem akarok egyedül lenni. – Mi a baj? –Kérdi vissza jőve hozzám, de én csak a földet nézem, és nem eresztem. Sóhajt egyet majd leül mellém. Lelök, az ágyra betakar majd a hozzá közelebb lévő kezemet megfogja és elvörösödve elfordul. – Aludj! – Parancsol rám. Én közelebb kúszok és szorosan fogom Fell kezét. Majdnem olyan mintha Sans lenne mellettem. Talán egyszer visszamegyek hozzá, de nem most. Az arcom jobb oldalán hatalmas heg ami egészen a nyakam közepéig húzódik, az oldalamon pedig szó szerint átszúrtak és hatalmas seb tátong, ami biztos begyógyul... de lelkileg se vagyok felkészülve a Sansel való találkozásra. Remélem, jól van és nem felejtett el.