SOLDIER [Antoine Griezmann]

2.

Nem terveztem hogy veszekedésbe kezdek vele, feszélyezett a helyzet mert tartottam tőle. Elkeseredett, félig részeg ember meggondolatlanul tehet pár dolgot.
Stephanie előre jelzett hogy nem lesz melegszívű, de azért ilyen fogadtatásra sem számítottam.
Még mindig gonoszul meredt rám, amitől libabőrös lettem.
Adana valamit tátoghatott neki, párjai ekkor már ő rá siklottak. Hatalmas gúny éktelenkedett arcán mikor kifordult az ebédlőből.

Mrs. Griezmann-t lefoglalták a kanalak és a villák. Vak is látja, szégyellte magát. A helyzet csakis azért lett kínos mert mindenki szótlanul bámult maga elé. Antoine erős befolyással van a családjára.

-Ne haragudj. Ne is törődj vele.-keserves mosolyt intézett felém barátnőm, ugyanolyan ábrázata volt mint az anyjának.

-Steph kérlek.. -mutatott Adana háta mögé, kérve hogy hozza be az ételt. Lánya hűségesen sprintelt a konyhába. Négyszemközt maradtunk, mintha így akarta volna.-Azt hittem kedvesebb lesz.-fonta össze hosszú vékony ujjait, görcsösen feszegette tenyerét.

-Nincs g

-Ne mond ezt, mert tudom hogy rosszul esett! Csak..-az a kivirult arc ami a bejárati előtt fogadott, most eltűnt. Mondhatni azt, hogy eddig bírta tartani a látszatot.-Ha szóltam volna egy szót, akkor veszekedni kezdünk, azt pedig nem akarom hogy lásd. Csak türelmet kérek tőled, és sajnálom hogy így fogadtunk.-dörzsölte meg zavartan homlokát, hangja itt-ott megbicsaklott, egész teste remegett.

Szótlanul ültem le mellé, szomorúan pislogtam rá. Tartottam attól hogy mindjárt sírni kezd. Egek... Mrs. Griezmann kész stressz.

-Megértem.-simítottam kezeimet övéire. Lágyan elmosolyodott.

Stephanie velem szemben ült, Adana mellettem a fiú pedig húga oldalán foglalt helyet.

Feszültségtől telt levegőt Antoine törte meg mikor kinyitotta sörét, majd nagyokat kortyolt belőle mielőtt egy falatot is evett volna. Rúgjunk be, mielőtt berúgunk.

A család két női tagja csöndben fogyasztotta ételét, egyikőjük az ablakon meredt kifelé, a másik pedig érdekesebbnek találta a falat.

Az én párjaimat a fiú vonzta magára, pedig semmi érdekeset nem csinált, csak evett. Haja rövid volt, kétoldalt felnyírva, halvány bajusz díszelgett szája fölött. Arccsontja még férfiasabbá tette őt. Nem az a kerek, puha kisfiús kinézetet hordozta már magán, mint ezelőtt 2 évvel. A hatást fokozta izmos karja, mely betöltötte szürke pólóját. A katonaság sokat változtatott rajta, de ugyanannyit belül is.

-Van rajtam valami?-komor, sötét hangjára a többi négy szempár is felfigyelt. Alkarjával támaszkodott az asztalon, rám szegezve kifakult kék szemeit. Egy értelmes mondat nem jutott eszembe, féltem attól hogyha bármit is válaszolok pillanatok alatt megaláz.-Vagy jobban szeretnéd ha nem lenne?-megjegyzésétől égető pír futott fel arcomra.

-Antoine!-csattant fel ekkor anyja.-Vegyél vissza!-hangja megemelkedett, szemei dühösen cikáztak fián.

Visszafojtott buja vigyorával turkálta a kaját, jól szórakozott. Számomra, ekkor már sokkal tekintetfogóbb volt a krumpli ami érintetlenül virított tányéromon.

-Gondoltam, megkérdezem.-szólalt fel újra, húga szem forgatva nyelte le utolsó falatját.

-Felesleges volt.-feszülten tudtára adta.

-Még nem mondott semmit.-pillantott rám újra. Habár arca semleges volt, szemeiben huncut fény csillant fel.

-Mára eleget szemtelenkedtél!-fejezte be az évest Adana.

-Mára.-piszkálta nyelvével fogait, majd sörét kezébe véve hanyagul szemügyre vett.

***

Volt egy külön kis szoba, melyet otthonosan berendeztek nekem. Az ablak alatt hatalmas ágy díszelgett, sarokban lévő szekrényen TV állt, a kép pedig a hatalmas ruhásszekrénnyel teljesedett ki.

Stephanie a vacsora óta csöndben van, most pedig csillogó szemekkel mered rám. Bátyja megpecsételte hangulatát, láttam rajta mennyire sajnálja a történteket.

-Lehet tényleg rosszkor jöttél.-dőlt az ajtófélfának.

-Nem rázol le ilyen könnyen!-ültem a puha ágyra, arcomra valami buta grimaszt formáltam. Azt akartam hogy nevessen, elvégre itt vagyok.

-Saj

-Ki ne mond! Ma már elégszer hallottam, és nem győzöm elismételni hogy nem baj! Jól érzem magam, teljes mértékben megértem Antoine-t is, és benneteket!-lábaimat nőies ülésbe vágva, mutatóujjammal magyaráztam el neki a tényeket. Tényleg nincs bennem harag, ha neki ilyen a személyisége akkor el kell fogadnom és megbirkózni vele.

-Biztos?-húzta fel vékonyra szedett szemöldökeit.

-Száz százalék!-keserves mosoly futott fel fáradt arcára. Szavaimmal nem sokra mentem, tudtam hogy belül bűntudat gyötri.

Hajnali kettőkor álmosan kászálódtam ki az ágyból, régi bevett szokásom hogy a semmitől képes vagyok megszomjazni.
Kiszáradt ajkakkal indultam felfedezésre, melyben a bokám és a lábam kisujja szíves örömest segített.
Csúnyán szitkozódtam egyet, mikor harmadjára ütöttem be végtagomat.
Hála az égnek, a konyhában volt némi világ: most azt vagy úgy hagyták, vagy pedig van köztünk egy éjjeli bagoly.

Sötét szemei ekkor már nem pusztán ördögiek voltak, hanem karikásak is. Bögréjét szája előtt tartotta, csúnyán bámult. Vajon abba is sör van?
Sántikálva vettem el egy poharat a mosogatótól, félig megengedtem vízzel. Lassan kortyolgattam, torkom összeszűkült mikor éreztem rideg pillantásait hátamon.

Sziasztok!
Szeretném megköszönni a Vote-okat és a kommenteket. Imádlak benneteket!! <3