Eleinte azt gondoltam, hogy Law küldte. Tiz perc gondolkodás után ugy döntöttem, hogy visszairok:
Én: nagyon vicces vagy...
A válasz hamar jött.
??: Ez egyáltalán nem egy vicc.
Én: aha... Befejezheted Law. Még az se érdekel, hogy ha megfenyegetsz.
??: 😅 Honnan veszed, hogy Law vagyok? Felkell világitsalak aranyom, hogy nagyon is tévedsz.
Én: Figyú doki... Ennél EGY kicsit több kell, hogy elhidjem.
??: Nem tudom, hogy kinek hiszel, de ez most nem is fontos. A feltételeim a következők: nem szolsz senkinek se a dologról, mert ha igen akkor azt nagyon megbánod. Teljesited a követeléseimet, ha nem akarsz meghalni. Mindig elérhető maradsz.
Na jó ez már kezd bizzará válni. Bár még mindig úgy vélem, hogy Law szorakozik. Nem irtam vissza,nem megyek bele a hülye játékaiba.
~2 nappal később~
Tegnap újra kaptam egy üzenetet. Rövid volt és lényegre törő. 'Holnap 16:00-kór légy a parkban'. Nem törödtem vele. Látszik, hogy Lawnak nincs képzelő erője.
Már elmúlt 5 óra is. Épp Ritahoz tartottam, amikor megszolalt a telefonom. Elökotortam a táskámból. Új üzenet érkezett, visszont nem ugyanarról a számról.
"Szia tegnap valahogy amikor neked mentem hozzám került a rajzfüzeted." -már nem is tudtam, hogy hol hagytam el. - "Esetleg valahol találkozhatunk, hogy visszatudjam adni? " -Ez kérdés. Naná. Hisz az a füzet az életem. De honnan tudta a számom? - "Ui: a számod benne volt a füzet végén. Ha téves akkor sajnálom."
Talán végig kéne előbb olvassam az üzenetett mielőtt magamban kommentálom. De ez már egészen megszokott dologgá vállt. Ezelen nincs mit tenni. Bár nem emlékszek, hogy valaha is beleirtam volna a számom,de úgy látszik csak megfeletkeztem róla.Boldogan visszapötyögtem neki:
"Köszi,hogy szoltál. Már fogalmam sem volt, hogy hol hagytam el, fél hétkor a parkban megfelel? "
Hamar jőtt is a válasz.
"Tökéletes :D " . Valahogy annyira boldog lettem hirtelen. Nem is nagyon a rajzfüzetem miatt.
10 perc múlva odaértem Ritaék házához. Fél hat van. Ritaval megbeszéltük, hogy elmegyünk egyet sétálni. Ma ugyis nagyon jó idő volt kint és tanulnivalonk sem volt sok. Tökéletes egy hétfői naphoz képest. Koppogtam az ajton, nagy meglepetésemre Rita édesanyja nyitotta ki könnyes szemekkel.
-Szervusz misako...
-Jó napit. Rita? -valahogy nem akartam rákérdezni, hogy miért szomorú, Rita sokat szokott panaszkodni a szülei közti rossz viszonyról.
-Nem is hallotad ugye...?
-M-micsodát?
-Ritat elütötte egy autó. -Azt hittem, hogy elájulok. Ez komoly?!
-M-mégis mikor? Ugye jól van? - a nő megcsoválta a fejét és újra sirni kezdett.
-Kevesebb mint egy órája...a doktor azt mondta, hogy kevés esély van rá, hogy túlélje...
Nem tudtam hinni a füllemnek. Hirtelen szédülni kezdtem, éreztem, hogy a fejem széthasad. Könnyek jelentek meg a szememben és elrohantam. Hallottam, ahogy még Rita édesanya utánam kiállt, de nem voltam képes ott maradni. A ház előtt amelyben annyi emlékünk van, már kisgyerek korunk ota. Nem lehet, hogy igy legyen mindennek vége!
Kerestem egy helyet ahol alig voltak,s sirni kezdtem teljes szivemből. És én még olyan rosszakat gondoltam róla! Még jó, hogy nem mondtam a szemébe.
Hirtelen újra megszolalt a telefonom. Egy ujabb üzenet.
"Ezt azért mert nem fogadtál szót. Remélem nem kell még valakinek megsérülnie. "
Majdnem kiejtettem a kezemből a telefont. Nem hittem a szememnek. Ez nem lehet igaz! Law biztos, hogy nem menne el idáig. Ez csak azt jelenti..., hogy nem ő volt a zsaroló... De akkor ki lehet az?!
Már lassan háromnegyed hét volt amikor úgy gondoltam, hogy ideje elindulni a parkba. A szemeim teljesen kisirtak voltak. A park előtt megpillantottam egy fiatal férfit. Amikor észrevett elmosolyodott. Ugyanazz az aranyos,kedves mosoly.
Gyorsan odasiettem hozzá. Csak most vettem észre, hogy mennyire magas. Nem mertem a szemébe nézni, sőt inkább csak a földet bámultam. Nem szeretném ha észrevenné, hogy sirtam.
-Na. Mi baj? -fürkészte az arcomat.
-M-mi lenne? -kérdeztem remegő hangon. Ilyen feltünő lenne?
-Szomorúnak tünsz.
Felnéztem rá és rámosolyogtam egy ál mosolyal.
-Pedig nem vagyok az. -nehezemre esett ki, de valahogy összejőtt. Még elég hihető is volt.
-Hát rendben. -sohajtott majd elövette a füzetemet és átnyujtotta. Elvettem töle,elmotyogtam egy köszönömet és kinyitottam, hogy lássam tényleg-e az enyém. Igaz a boritott is kicsit én dobtam fel, mert gyárilag csak egyszinü volt.
Ahogy kinyitottam újra elkezdtek potyogni a könnyeim. Valahogy újra eszembe jutott Rita.
-Mi bánt, kicsi lány? -hallottam a srác hangját,de nem akartam válaszolni. Becsuktam a füzetett és tenyerembe temettem az arcom. Zokogni kezdtem.
-Hé... -lágyan magához ölelt. Bár még a nevét sem tudtam, de mellkasának döntöttem a fejem. Valahogy a mai után jól esett a társasága. A fejemre tette a kezét és csititgatni kezdett.
Pár perc mulva kicsit jobban lettem. Hátrább álltam egy kicsit és megtörőltem a szemem.
-Sajnálom...-motyogtam hallkan.
-Hé, nekem igazán elmondhatod, hogy mi bánt. -mondta egy kedves mosoly kiséretében. Megráztam a fejem.
-T-teljesen mindegy...
-Na... Mond el.
Sohajtottam. Nem kéne egy vadidegennel megosszam a problémáimat. Bár ilyenkor a legjobb az ha elmondom valakinek, hogy mi bánt.
-A-a legjobb barátnömet elütötte egy autó...az orvos szerint nem biztsos, hogy túléli.
-Értem... Bocsánat, hogy eröskődtem.
-S-semmi baj. -megráztam a fejem. - igazából jól esett kimondani...
Egy darabig csak álltunk szotlanul,majd végül ő törte meg a csendet.
-Ne szomorkodj, kicsi lány. Biztos vagyok benne, hogy a barátnőd felfog épülni. Tudod mit...ha úgy érzed, hogy valakire szükséged lenne, hogy beszélj vele, akkor nyugodtan irj nekem. Bocsánat,hogy nem mutatkoztam be hamarabb, de a nevem Ace.
-É-Én Misako vagyok...é-és köszönök mindent!
És én megint ide irtam, miközben felvagyok adosodva. Na de hozzom hamarossan azokat is. A képen Misako-t láthassuk 17 éves korában, vagyis jelenleg. (bár tökre mult időben játszodik a történet :'D).Remélem,hogy tetszik eddig legalább egy valakinek is a fanfic.
