Álomjárók( Kim Taehyung)

Vadóc

Másnap reggel Min különös zajra ébredt, ami a konyhából jött. Gyorsan kinyitotta szemeit és látva, hogy Taehyung nem fekszik mellette, lassan kikászálódott az ágyból, és rögtön a konyha felé vette az irányt.

Amint meglátta Taet, hogy miképpen próbál, hát...főzni, vagy valami hasonlót, elnevette magát. Amire a sürgő-forgó fiú rákapta a tekintetét, s mindössze csak egy mosollyal fogadta.

-Jó reggelt.

-Neked is. Szabad tudnom mit csinálsz?

-Hát..reggelit?

-Ez most kérdés volt?

-Is..nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz egy rántottát megcsinálni.- hitetlenkedett Tae, de Min csak a fejét rázta.

-Talán, mert nem nehéz. Na hagy segítsek.-lökte odébb Min, hogy végre a saját kezébe vegye az irányítást, mielőtt még Taehyung felgyújtja a házat is.

-Ezt most vegyem sértésnek?

-Akár.

Young MIn hamar elkészült a reggelivel és miután mindketten megették, elmosogattak. Látszólag minden rendben volt, de Tae furcsán kezdett el viselkedni, amire a fiatal lány is felfigyelt.

-Ahmm...minden oké?- kérdezte bizonytalanul Min. Tudta, hogy valami nincs rendben. Mikor ránézett a fiúra, mintha nem is őt látná maga előtt.

-Mi közöd hozzá?- ugrott neki egyből Taehyung, mire Min egy pillanatra összerezzent.

-Talán, mert együtt lakunk?

-És? Nincs jobb dolgod? Leszállhatnál végre rólam!!

-Taehyung mi van veled?- kezdett hátrálni a lány, mert Tae egyre közelebb és közelebb merészkedett hozzá. Le se véve róla a tekintetét.

-Mi lenne? Semmi sincs. Nagyszerűen vagyok, jobban mint valaha.

-Ne ..ne gyere közelebb.

-Mert?-vonta fel a szemöldökét .-Tudom, hogy odáig vagy értem.

Túl...túl nagy volt a kísértés, de Min tudta, hogy aki előtte áll, az nem Taehyung.

-Még mit nem.-lökött egyet rajta, és még egyet, amíg egészen messzire nem került tőle. De amikor ránézett a lélegzete is elállt.

Szemei dühtől csillogtak, aztán karjánál fogva magához rántotta a lányt.

-Te csak vendég vagy a sötétben, én benne születtem.

-T...taehyung...-dadogta. Még sosem látta ilyennek. Az a félénk fiú, akit megismert egy szempillantás alatt eltűnt, s helyette egy magabiztos gyilkost látott. Nem..semmiképpen sem. Ő nem egy gyilkos, hanem...

- Mi ..mi  történt?.- nyerte vissza valódi énjét és most már hatalmas ártatlan szemekkel nézett a lányra

-Semmi.-mosolygott rá Min, de látta rajta, hogy nem hisz neki. -Csak, egy kicsit elvesztetted az önkontrollt. Viszont most már minden rendben, hamar visszajöttél.

-Nem bántottalak?

- Dehogy..bár mondtál valami érdekeset

-Mit mondtam?

-Semmit, felejtsd el.

Néhány percel később Tae megint kezdett visszaesni. Meredten bámult maga elé, ezzel pedig megijesztette ifjú védelmezőjét.

- Taehyung hallasz engem?

-I..igen..jól vagyok. Csak..ne gyere közelebb. Nem akarlak bántani. Egy perc..és jobb lesz..csak ne..

-Figyelj...nem érdekel, hogy bántani fogsz-e vagy sem. Egy lépést tett felé MIn, de nem kellet volna, mert amint Tae közelébe került, hirtelen mozdult és már csak azt vette észre, hogy a földön fekszik. Vérző alkarral.

-Istenem...-ugrott meg Taehyung. -Én nem akartam..jól vagy? Ugye nem fáj? Min...

-Semmi bajom...-mondta, majd egyenesen belenézett a már-már könytől csillogó szembe. Akkor jött csak rá, hogy Tae bizony sír.

-Ezt most fejezd be. Látod, még élek, úgyhogy nincs baj. Ezt meg.-mutatott a véres karjára Min. -Majd bekötözöm és kész. De kérlek ne sírj. Rendben?

-Uhhum..

-Te jól vagy?

-Azt hiszem. Már megint kezdődik.

-Tudom, de máskor is sikerült már leküzdened, emlékszel?

-Igen..akkor is te segítettél..

-Az egyáltalán nem számít, a lényeg mindig az, hogy rendben legyél.

-Nem..engem a te biztonságod is érdekel, és amíg egy ilyen szörnyeteg vagyok, addig nem kéne a közelemben lenned. Min én..aggódom érted.

-Ne mondj ilyeneket...gyere csinálok neked forrócsokit mit szól? Én kis vadócom.- borzolta össze Taehyung platinaszőke haját. Ami lágyan hullott vissza homlokára, eltakarva ezzel az ártatlan szemeit. Ami, talán mégsem volt olyan ártatlan...