Álomjárók( Kim Taehyung)

Féktelenül

Végre megérkeztek, legalábbis Taehyung ezt hitte, és jelen pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy talán most aludhat egy kicsit, anélkül hogy bárki is meg akarná ölni vagy felébreszteni. Esetleg mindkettő. De sajnos még egy kicsit tovább kellett menniük, hogy elérjenek az egyik közelben levő városba, ami a legeldugottabb helyen volt. Majdhogynem az erdő közepén.

– Hmm ez érdekes...-szálltak ki szinte egyszerre a kocsiból. -Úgy látszik elfelejtették mondani, hogy ez egy kibaszott kastély.

– Hát valóban nem erről volt szó. Azt mondták, hogy védett lesz és végtére is ez az, nem?- mosolygott Min miközben a csomagokat pakolászta.

– Valahogy a részleteket mindig kihagyják, nem gondolod?

– Nem mindig. Én tudtam hova jövünk, mondták, hogy valami ilyesmire számítsak, de nem gondoltam volna erre.

– Mi a...és nekem miért nem mondtad?

– Gondoltam jó meglepetés lesz. Egy kastély. Erre vágytál nem? Jó nagy.

– Kezdem azt hinni, hogy folyamatosan kihallgatod a gondolataimat.- forgatta meg a szemét Taehyung. Majd lassan besétált a hatalmas vaskapun. Min pedig szorgalmasan követte, kezében a csomagokkal.

– Nem akarsz segíteni?- imbolygott meg egy kicsit Min, mert természetesen nem csak a saját cuccait hozta.

– De..de.- fordult meg Tae és elvette az összeset, amit a lány egy jóleső sóhajjal nyugtázott és egy varázslatos mosollyal a száján. Ű

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős is tudsz lenni.- nevette el magát Min.

– Tudod, hogy erős vagyok. Ezért keresnek.- zárta rövidre a mondandóját Taehyung, de ahogy elértek az újabb ajtóhoz, Tae megtorpant.

– Ugye van nálad kulcs?

– Igen. Parancsolj..-nyitotta ki Min a hatalmas ajtót. Mikor beléptek az épületbe, kis híján leesett az álluk. Márvány padló egészen addig amíg a szem ellátott, és arany borítású csillár. Na meg méreg drága üveg. Taehyung le merte volna fogadni, hogy némelyik akár még gyémántból is lehet.

– Na?-szólalt meg először a fiú.- És még azt mondtad, hogy nem vagyok olyan mint az elnök. Szerinted neki van ilyenje?

– Biztosan...és ne feledd, hogy ez a miénk Tae. Nem a tied.

-Jól van...jól van..ne haragudj. Csak annyira..

– Semmi baj. Nem haragszom. Gyere nézzünk körül

Viszonylag hamar körbejárták az amúgy sem kicsi épületet. Eközben mindketten kiválasztották a nekik legszimpatikusabb szobát, ami úgy nézett ki, hogy Tae eldöntötte, hogy neki bizony ez a szoba kell, és Min kénytelen volt a vele szemközti szobában aludni, mert minél közelebb volt hozzá, annál jobban meg tudta védeni, és figyelni is jobban tudott rá.

Az este további részében Young Min vacsorát készített, s mikor végeztek vele TaeTae kijelentette, hogy ő most aludni megy. Min is hasonlóképpen cselekedett, így neki se kellet sok, hogy belehuppanjon a kényelmes ágyba. Már javában aludt, mikor az ajtó nyikorgására lett figyelmes. Azonnal felpattant az ágyról és már vette volna elő a pisztolyát, ha nem szólalt volna meg az árnyék tulajdonosa.

– Csak én vagyok. Uhmm...aludhatnék veled?- lépett Taehyung az ágy mellé.

– Miért? Történt valami?

– Semmi..csak nem tudok aludni. Tudod a ....rémálmok. Azt gondoltam, hogy melletted majd...

– Gyere...-szólt közbe Min. Egyrészt nagyon fáradt volt már ő is, másrészt eddig is együtt aludtak. Így számára ez nem volt újdonság.

De most mégis teljesen más volt a helyzet. Taehyung gyorsan befészkelődött a lány mellé, majdnem teljesen hozzábújt, amit Min is észrevett.

– Taehyung...túl..túl közel vagy. Kicsit arrébb mennél?

– Zavarok?- nézett szomorúan a mellette fekvőre, akinek a látványtól majd megszakadt a szíve.

-Nem dehogyis...csak...mindegy.

– Mi a baj?

– Semmi.

– És ezt higgyem is el?- kérdezte felvont szemöldökkel Tae, majd egy gyors mozdulattal Min fölé kerekedett, és lágyan mégis erőszakosan vette birtokba ajkait.