Harry Potter Fanfic

1. fejezet

Reggel izgatottan keltem fel. Szeptember 1-je volt, aznap indult a Roxfort Expressz. A bátyáim, Fred és George állandóan cukkoltak, hogy "Ginny, Ginny, úgyis Mardekáros leszel!" Én erre hozzám méltóan reagáltam: kinyújtottam rájuk a nyelvem. Mindig ezt csináltam, ha bosszantottak, ezzel pedig számomra el volt intézve. Ilyenkor anya rájuk szól, hogy ne piszkáljanak, rám meg azért, hogy "Nem illik kinyújtani másra a nyelved!". Na mindegy, szóval végigrohantam a házon, hogy megtaláljak egy zoknit, a ládámba kellett. Aztán Ron lejött a konyhába és kijelentette, hogy Harry még nem kelt fel. Rögtön felpattantam, hogy felkeltsem, de rájöttem, hogy ez kínosan nézhetett ki, így nagyjából olyan vörös lettem, mint a hajam és gyorsan visszaültem a helyemre a pirítósom mellé. Aztán Harry is lejött, itt szívem nagyot dobbant. Elindultunk. Teljes káoszban. 3-szor fordultunk vissza: a naplómért, George Dr. Filibuster-féle csillagszórójáért és Fred seprűjéért. Aztán 3/4 tizenegykor kiértünk. Minimum tíz perc kellett, hogy apa szerezni tudjon egy-egy kulit mindannyiunknak. Fred és George voltak az elsők, aztán Percy és én. Utánam anyáék és Ronék. Vagyis Ronéknak kellett volna jönniük, de nem jöttek. Nem tudtam, mi történt velük, de pillanatnyilag nem tudtam velük foglalkozni. Le voltam kötve azzal, hogy helyet találjak magamnak. Aztán elindultunk. Rögtön találkoztam egy lánnyal, aki szintén egyedül volt. Bementem a fülkéjébe és beszélgetni kezdtünk.
- Szia! - köszöntem neki mosolyogva. - Ginny Weasley vagyok. Téged hogy hívnak?
- Szia! Én Bonnie Smith vagyok - ő is mosolygott. - Te melyik házba szeretnél kerülni?
- A Griffendélbe. És te?
- Én is! Így lehet közös témánk - kacsintott rám Bonnie. - Te miért szeretnél Griffendéles lenni?
- Azért, mert az egész családom az volt. A hat bátyám és a szüleim is. Egyébként hat bátyám közül négy még idejár. És te miért szeretnél Griffendéles lenni?
- Én is a családom miatt. Van egy nővérem és két bátyám. Ők is a Griffendélbe jártak, a szüleim viszont Hollóhátasok voltak. Alig várom a beosztást!
És akkor rájöttem, hogy ez egy igazi barátság kezdete. Nagyon közvetlen volt velem Bonnie az első pillanattól fogva és ez bizalommal töltött el. Már nagyon izgatott voltam a beosztás miatt, attól féltem, hogy esetleg nem egy házba kerülünk. De amint megláttam Malfoyt, már azért izgultam, hogy ne bántsa meg Bonnie-t az a disznó.
- Mi van, Weasley lány, elhagyott a barátod? - kérdezte tőlem lekezelően. - Vagy te hagytad ott őt? Megérteném.
- Szállj le róla, Malfoy! - mondta Bonnie. - Attól, hogy neked nincs normális életed, nem kell másra rászállnod!
- Ejnye, Weasley, máris szereztél egy sárvérű barátot? Olyan vagy, mint a bátyád... - gúnyolódott tovább rajtam.
- Honnan veszed, hogy az?! - jöttem dühbe én is. - Ennyire nem bírsz magaddal foglalkozni?! Szánalmas vagy, Malfoy!
Malfoy, úgy tűnt, nem tudott mit felelni erre, így aztán kifordult a kupéból.
- Kösz, hogy megvédtél - mosolyogtam a barátnőmre.
- Ugyan, semmiség, de én is köszönöm, hogy kiálltál értem - vigyorgott rám Bonnie.
- És, mondd Bonnie, Malfoy tudja a származásodat? - kérdeztem finoman.
- Nem - vont vállat.
- Honnan tudod te, hogy kicsoda ő?
- Ami azt illeti, szomszédok vagyunk. Sajnos. Bár az ő házuk elég távol van a mienktől. Mondjuk a mienk sincs túl közel a faluhoz. Nekik óriási házuk van. És az a baj, hogy nekünk se kicsi...
- Az miért lenne rossz? - kérdeztem kicsit irigykedve.
- Hát mert tök rossz, hogy sokan irigyek ránk.
- Aha - válaszoltam kicsit se bőbeszédűen. Tényleg irigyeltem őt. - Nekünk... Khm. Lakályos házunk van.
Ebbe majdnem belesültem!
- Egyszer majd eljöhetnél hozzánk, persze csak ha addig nen veszünk össze! - kacsintott.
- Ez jó ötlet! - vigyorogtam.
- Egyébként te hogy állsz a fiúkkal?
Rögtön elpirultam.
- Háát... asszem, bírom Harry Pottert. A bátyámnak ő a legjobb barátja, az egész nyarat nálunk töltötte. Képzeld, a három bátyám, Fred, George és Ron apa repülő kocsijával mentették ki őt a nagynénjééktől! Ha láttad, volna - kacagtam -, anya hogy kiborult! Apa bezzeg rögtön arról kérdezett, hogy hogy ment a kocsi!
Amint láttam, Bonnie-nak is tetszett a sztorim. Hátravetette szőke haját, úgy nevetett. Különben Bonnie nagyon szép lány volt (még most is az). Gyönyörű selymes, tejfölszőke haja a derekáig ért, és ragyogó, zöld szeme volt.
- És neked tetszik valaki? - kérdeztem. Bonnie ráncolta a homlokát.
- Pillanatnyilag senki.
Ekkor benyitott valaki. Ha jól tudom, akkor Seamus Finnigan jött be. Megtorpant.
- Oh.. Bocsánat, azt hittem, ez az én fülkém.
És Bonnie elvörösödött. Alig tudtam megállni, hogy elnevessem magam. Seamus kiment én pedig rögtön barátnőmhöz fordultam.
- Biztos, hogy nem tetszik neked senki?
- Azt hiszem, tévedtem... Nem tudod, hogy hívják ezt a fiút?
- Amennyire ismerem Harryék évfolyamát... Szerintem ő Seamus Finnigan. Egy nagyon vicces, kedves fiú, aki a bátyám szerint mindent képes felrobbantani maga körül.
Bonnie és én felnevettünk.
- De azért azt se hagyd ki, hogy jóképű! - tette hozzá Bonnie. Észrevettem a hangjában szemernyi álmodozást. Nagyon gyorsan elrepült az idő, így kettesben. Beszélgettünk Harryről és Seamusről, mindkettőnknek volt egy "álmaim fiúja!". Jól éreztük magunkat, és jött a büfés boszorkány. Én csak sóvárogva néztem a sok édességre, de láttam, hogy Bonnie mindenből kér, ezért végtelenül hálás voltam neki.
- Kérsz csokibékát? - kérdezte tőlem jóindulatúan.
- Igen, köszönöm, Bonnie. Bonnie, te szereted a bon-bont?
- Igen. A rumos a kedvencem! És imádom az ajándékokat, amiket ad! - nevetett.
- És neked mikor van a szülinapod?
- Augusztus 19-én. Neked?
- Augusztus 11-én.
- Akkor idősebb vagy... - Bonnie kicsit lebiggyesztette vöröslő ajkát.
- Ugyan! Emiatt nem kell szomorkodnod, mert mindig lesz valaki, akinél idősebb leszel. Na de ez most mindegy. Inkább egyél!
- Együnk! - javított ki Bonnie, mire hálásan pillantottam rá. Elkezdtünk falatozni: ettünk kondéros kekszet, tökös derelyét, Bogoly Berti Féle Minden Ízű Drazsét, nyalókát és ittunk sütőtöklevet. Vidáman telt az utunk, beszélgettünk, nevettünk, és végül rádöbbentem, hogy át kellene vennünk a talárunkat. Gyorsan szóltam is Bonnie-nak, és átöltöztünk. A vonat lassítani kezdett, majd megállt. Izgatottan felálltunk és megpróbáltunk kifurakodni a tömegbe. Sikerült is, így le tudtunk szállni. Rögtön keresni kezdtem Hagridot, mert Ron elmesélte, hogy ő fog minket átkísérni a tavon. Azt is elmondta, hogy Hagrid nagyon magas, legalább három méteres, így aztán egy magasan levő lámpást kerestem, és Hagrid óriási sziluettjét. Meg is találtam, s nyomban meghallottam mély, brummogó hangját:
- Elsőévesek, ide hozzám! Elsősök, gyertek!
Az elsősök nem kis rémületére Hagrid ott tornyosult felettünk. Én már láttam őt, ezért nem ijedtem meg.
- Gyertek, gólyák, megyünk a tóhoz, hogy azt átszelve érjünk a kastélyba. Négy fős csónakokban utazunk a túlpartra - mondta Hagrid. Én Bonnie-val, Luna Lovegooddal és Colin Creevey-vel mentem egy csónakban. Nagyon izgultunk mindannyian. Körülbelül öt percig szeltük a vizet, aztán felhangzott Hagrid kiáltása:
- Fejet lehajtani!
Finoman nekiütközött a ladik a barlang kövének, amibe bementünk. Kiszálltunk, majd Hagrid felvezetett bennünket az előcsarnokba.
- Jó estét, elsőévesek! - csendült egy szigorú, női hang a hátunk mögött. Minden elsős odafordult, és megpillantott egy magas, szikár nőt. - McGalagony professzor vagyok, én fogom bekísérni önöket a beosztási ceremónia helyszínére, a Nagyterembe. Várjanak itt néma csendben, amíg vissza nem jövök! - azzal kiment. Mi izgatottan vártuk őt, közben halkan sutyorogtunk. Körülbelül 3 perccel később a professzor visszatért, magával hozva egy kopott, ócska süveget és egy háromlábú széket.
- Kérem, rendeződjenek libasorba.
Bonnie és Luna közé kerültem, majd bementünk. Eltátottam a számat: