Harry Potter Fanfic

3. fejezet

Másnap reggel már hajnalban felébredtem, így volt időm szépen, komótosan átöltözni. Felvettem a szoknyámat, térdzoknimat, ingemet és nyakkendőmet, a taláromat pedig a vállamra terítettem. Lementem a táskámmal a klubhelyiségbe és elkezdtem a naplóval beszélgetni.
Jó reggelt, Tom!
Szia, Ginny! Mondd, hogy vagy mostanság?
Köszönöm szépen, nagyon jól.
Örülök, örülök. És mondd csak hogy van Potter barátod?
Ő is nagyon jól érzi magát, de még mindig nem tudok megszólalni a közelében. És Tom, te hogy vagy?
Köszönöm kérdésed, kedves Ginny, istenien.
A következő mondatomat már nem tudtam leírni, mert Bonnie álmos fejjel, de már ébren lebotladozott a lépcsőn.
- Hát te? - kérdezte. - Azt hittem, sokáig szoktál aludni. - rám kacsintott.
- Nem tudom - nevettem. - Valamiért korán felébredtem. És te ilyen korán szoktál kelni?
Vállat vont. Elindultunk reggelizni, mikor megtörtem a köztünk levő csendet.
- Képzeld Bonnie, megint beszéltem a naplóval.
Barátnőm kérdőn nézett rám, mire folytattam:
- Valamiért nagyon szóba akarja hozni Harryt.
- Hát azt nem is csodálom, elvégre ő az, aki túlélte Tudodki gyilkos szándékát.
- Igazad lehet - vontam vállat. Mikor beértünk a nagyterembe, még szinte senki sem volt bent. Csak néhány mardekáros. Kettőt találhattok, ki volt. Igen, Malfoy meg a csatlósai.
- Jól látom, Weasley és Smith? - kötött belénk. - A sárvérű és a véráruló. Akárcsak az egy évfolyammal feletted járó bátyá... - nem tudta befejezni a mondatot. Ugyanis ekkor egy kéz csattant arcán. De nem az enyém volt. Csodálkozva meredtem a mellettem álló Bonnie-ra, aki lángoló tekintettel nézett Malfoyra. Barátnőm így szólt:
- Malfoy! Te nagyképű rohadék! Attól, hogy a te szüleid a Nagyúr csatlósai voltak, attól te nem leszel nagyobb! Sőt! Egyenesen undorító vagy! De nem csak emiatt. Egyáltalán, a viselkedésed miatt. Olyan szinten cseszteted a többi embert, hogy az már szánalmas! Jól hallottad, szánalmas vagy! - ordította Bonnie. Malfoy megütközve bámulta a lányt. - Nem vagy a suli királya! Se a legnagyobb varázsló a világon! Te egy kis puhapöcs vagy, aki azt élvezi, hogy mást bánthat. Csak azért, mert el akarod terelni a gyenge, szerencsétlen énedről a figyelmet. De nem mindenkinél jön ez be! Majdhogynem jobban kitűnik ez az oldalad ettől az állandó szekálástól! Borzalmas, undorító, szánalmas alak vagy!
- Ha ezt apám megtudja... - kezdte volna, de Bonnie félbeszakította.
- Teszek rád is és az apádra is! - üvöltötte, majd sarkon fordult és odasietett a Griffendél asztalához, én pedig követtem. Még egy utolsó, gúnyos vigyor kíséretében hátrafordultam és büszkén láttam, hogy a Mardekár királya köpni-nyelni nem tud.
- Bon-Bon! Nagy voltál! - szorongattam meg barátnőmet. Ő nagy, ártatlan, zöld szemeivel úgy nézett rám, mint egy kiskutya.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. - Na, ne játszd itt nekem az ártatlant! - nevettem fel. Bonnie is elkezdett nevetni, aztán megreggeliztünk. Fent összeszedtük a cuccunkat, majd elindultunk dupla mágiatörténetre. Te jó ég, bár ne tettük volna! Az az óra! Borzasztó volt... Siralmas... Binns professzor egy szellem, de nem különösebben izgatja. Olyan monoton hangon beszél, hogy az már fáj. És ezt kellett hallgatnom két órán keresztül! Mikor végre valahára kicsengettek, úgy rohantam ki az ajtón, mintha üldöznének. Bár, ha belegondolok, üldöztek is: az a hülye, unalmas két óra.
- Ginny! Várjál már! - kiáltott utánam Bonnie. - Hova rohansz így?
- Jaj, ne haragudj Bon-Bon, csak annyira borzalmas volt ez az óra, hogy muszáj volt elfutnom.
Bonnie kinevetett, és pedig vele nevettem. Elmentünk átváltoztatástanra, ahol még mindig tűt kellett varázsolnunk a gyufából. Mostmár nekem is sikerült, így szereztem 10 pontot a házamnak. Alig vártam az óra végét, ugyanis már korgott a gyomrom. Kicsengettek, én pedig már rohantam is az ebédlőbe, Bonnie-val a nyomomban. Mindketten úgy tömtük magunkba az ételt, mintha már egy hete nem ettünk volna. Pedig csupán három órája reggeliztünk. Aztán elmentünk gyógynövénytanra. Utána bűbájtan következett, ahol még mindig a lebegtető bűbájt tanultuk. Miután vége lett, visszamentünk a nagyterembe, házit írni. És egyszer csak berepült egy bagoly. Nem tudtam nem felismerni...
- Errol! - hallottam meg Ron csodálkozó hangját. Errol, a szerencsétlen, öreg családi baglyunk levelet hozott. Egyenesen Ron házijára pottyantotta le.
- Ron! - szólt Hermione. Bátyám elhűlve meredt arra a borítékra. A piros, mozgó borítékra.
- Odanézzetek! - kiáltott fel Seamus. - Weasley kapott egy rivallót!
Harry értetlenül nézett körbe, s Dean személyében emberére akadt. Egyikük se tudta, mi az a rivalló.
- Nyisd ki Ron! Egyszer félretettem egy ilyet! Borzalmas volt! - unszolta Neville. És Ron kinyitotta. Abban a pillanatban anya rikácsolása zengte be a termet.
- Ronald Weasley! Hogy merted ellopni azt a kocsit?!? Apádat felelősségre vonják a munkahelyén! - és anya csak mondta, mondta, s én meg már rég nem figyeltem, mikor meghallottam a nevem. - Óh, Ginny drágám, gratulálok, hogy a Griffendélbe kerültél! - azzal kinyújtotta a boríték a nyelvét Ronra és felrobbant. A bátyám sokkos állapotban bámulta a boríték füstölgő helyét. Teljesen kivolt. A mardekárosok füttyögtek meg röhögtek, míg én és Hermione csak rosszallóan csóváltuk a fejünket. Mikor befejeztem a házim, felmentem a szobámba és vagy három órát ott punnyadtam. Aztán egyszer csak megzörrent valami. A napló. Gyorsan előkotortam és megnéztem, mi van beleírva.
Ginny, most azt fogod tenni, amit én mondok.
Dehogyis, Tom, megőrültél?!
Nem őrültem meg. Ismétlem: most azt fogod tenni, amit én parancsolok neked - és furcsamód tényleg úgy éreztem, mintha Denem parancsára várnék.
Menj le Hagridhoz! Öld meg az összes kakast, megértetted?
Igen, Tom.
De csak fojtsd meg őket! Aztán az egyik kakas vérét használd fel az alábbi szöveg felírásához egy falra:

***

Este a szobában belenéztem a tükörbe: borzasztóan megijedtem, mert a talárom csurom vér volt, egy kis kakastollal párosítva. Gőzöm se volt, honnan szedhettem össze ezeket. Miután magamra kaptam valami tiszta ruhát, Bonnie berontott a szobába, elég feldúlt arccal.
- Ginny! Hol voltál!? Istenem, annyira megijedtem! Azt hittem, valami bajod esett! Képzeld, az egyik folyosón valaki felírta a falra, hogy Feltárult a Titkok Kamrája, az utód ellenségei, reszkessetek! De nem akármivel írták, hanem vérrel! Fú, nagyon beparáztam! És ráadásul, Frics macskáját kővé dermesztették! Teljesen ki volt akadva! Meg akarta fojtani szegény Harryt, mert azt hitte, ő volt az! Pedig Harryék csak éppen arra jártak, és nem mellesleg segíteni akartak! A lényeg, hogy most mindenki tökre kivan. És találgatják, ki lehet az a bizonyos Utód. Sokan Malfoyra tippelnek, mert ő az, aki minden mugliivadékot sárvérűnek nevez - és Bonnie csak mondta, és mondta, míg én ijedten szedtem össze a gondolataimat. Lehet, hogy...? Nem, biztos nem én voltam... Istenkém, én szabadítottam Mardekár szörnyetegét Mrs. Norris-ra! Én írtam fel a falra azt a szörnyű üzenetet! Ezt mind el akartam mondani Bonnie-nak, de mégsem, mert nem akartam ezzel terhelni, és attól is tartottam, hogy megutál. Így aztán ez az én kis titkom marad.

Sziasztok!
Nagyon remélem, hogy tetszik nektek ez a rész! Puszi! ❤❤