Harry Potter Fanfic

12. fejezet

Hali! Ezt a részt újrapublikálom, mert a Wattpad nem szeret és lehagyta a sztorim felét!! 😬😬😬 Nem tudom, hogy 2.-jára sikerül-e vagy megint beszopat, de mindenesetre megpróbálom. :)

- Én nyitottam ki a Titkok Kamráját.

- Hogy mondod? - kérdezte anya könnyes szemmel.

- Mondom, én nyitottam ki a Kamrát. De esküszöm, nem tudtam, mit csinálok! - nagyon féltem, hogy anya esetleg nem hisz nekem és megutál.

- Ginny, szívem - ez már egy biztató kezdés -, semmi baj. Én még akkor is szeretnélek, ha szándékosan tetted volna. És tudom, hogy nem volt direkt.

- Annyira féltem, anya! - borultam sírva édesanyám nyakába.

- Elmúlt a veszély. Mostmár nem kell félni, kincsem - simogatta a hajamat.

- Köszönöm anya. Szeretlek.

- Én is téged, Ginny - suttogta, ami engem annyira megnyugtatott, hogy elaludtam a folyosó kellős közepén.

A gyengélkedőn ébredtem. Még nem nyitottam ki a szemem, mert nem volt erőm hozzá, de hallottam, hogy felettem beszélgetnek. Anya volt az egyik ember, a másik talán Madam Pomfrey, a harmadik pedig apa. Rólam volt szó, és arról, hogy mi volt a Titkok Kamrájában. Csak találgattak, de meglehetősen jól. Nem tudtam hova tenni, hogy ennyi mindent tudnak. Talán Dumbledore mondta el nekik. Talán nem. Kinyitottam a szemem, anya pedig azonnal rámugrott. Persze nem szó szerint, de azért elég hevesen ölelt meg.
- Jajj, Ginny drágám, csakhogy felkeltél! Már egy napja csak alszol. Apáddal kezdtünk megijedni. Kérsz valamit? - traktált anya.
- Nem, anya, köszi. Csak egy kis vizet szeretnék inni. Meg azt megtudni, hogy mi lesz a sorsom. És Harry-éké. Ők az életüket kockáztatták értem.
- Dumbledore professzor azt mondta, hogy a fiúk megkapják az Önzetlenül Az Iskoláért különdíjat! - csillogott apa szeme.

- Rólad viszont még senkivel sem beszélt. Azt szeretné, hogy te tudd meg először - jelentette ki anya. - És azt üzeni, hogy előbb mindenképp egyél valamit, csak aztán menj fel hozzá. Egyedül - tette hozzá az utolsó szót halkan. Aggódott, méghozzá nagyon. De nem csak ő, apa is és én is. Féltünk, hogy kicsapnak engem. Ez volt az első évem! Mi lesz Bonnie-val? - gondoltam. Madame Pomfrey ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy a kezembe nyomjon két csokibékát. Gyors mozdulattal kinyitottam az egyiket és a kártyát figyelmen kívül hagyva magamba tömtem a csokit. Miután némileg lenyugodtam, felálltam és Dumbledore szobája felé vettem az irányt. Azonban ahogy odaértem, megtorpantam, mert eszembe jutott, hogy nem is tudom a jelszót, ami beenged az igazgatóhoz. "Szerencsére" viszont épp akkor jött ki a professzor és beinvitált a szobájába. Felmentünk a csigalépcsőn, majd beléptünk a kerek helyiségbe. Körbenéztem: mindenfelé portrék voltak, amik most engem néztek. Lehet, hogy ők már tudják a döntést? - gondoltam.
- Nos, kedves Ginny, remélem, jól vagy. Édesanyád mondta, hogy miután kiküldtelek, összefutottál Luciusszal. Igaz?
- Igen, professzor úr.
- És Molly azt is elmesélte, hogy milyen pompás rontást küldtél Mr. Malfoyra. Ezért...
- Kérem, ne csapjon ki, Dumledore professzor! Nagyon szeretem ezt a helyet, nem tudnám elviselni, ha elküldene innen! - folytatni akartam még ötezer bocsánatkéréssel, de az igazgató csak felemelte a kezét, ezzel csendre intve engem.
- Eszem ágában sem volt kirúgni téged, Miss Weasley, csupán gratulálni szerettem volna, hogy elsőéves létedre el tudtál ijeszteni egy felnőttet. Oh, mellesleg Harry szabaddá tette azt a manót, akit valószínűleg láttál Mr. Malfoy mögött. Na mindegy is, meg akartam kérdezni, hogy szeretnél-e nekem mondani valamit? - kérdezte. Gondolkodtam, hogy hogyan fogjak hozzá.

Na hali emberek!
Uramisten, már vagy 3 hónapja nem raktam ki részt! Ne haragudjatok, nagyon nagyon sajnálom, nem akartam írni, valamiért úgy éreztem, jobb dolgom is van. 😞 Most azonban itt van egy újabb rész, remélem, ez alatt a hatalmas kihagyás alatt nem hagytatok el mindannyian. ☺😊
És meg szeretném köszönni ezt:

Há' mégis mi ez????  3,33K megtekintés és 305 vote??! Mi a szösz?! Nagyon hálás vagyok nektek ezért, és remélem, tetszeni fog a rész!