A Manron Birodalom Örököse /befejezett/

Epilógus

Corey karjai közt ébredtem. Az arcát még mindig sebek borították, de már sokkal jobban néztek ki mint legútóbb. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideig voltam kiütve, de minimum néhány óráig, ahogy viszont Coreyra nézek, biztosra veszem, hogy nem lehetett több néhány napnál. A Manron beli szobámban voltam, az ágyon. Corey karja a derekam köré fonódott, úgy tartott a mellkasán. Kellemes melegség áradt szét a testemben, amit nemrég még egészen másnak tudtam volna be, de most már nem fogok hazudni saját magamnak.
Corey csendesen és egyenletesen vette a levegőt. A szeme csukva. Alszik.
Érdekes volt megfigyelni őt, olyan ézésem támadt, mintha kukkoló lennék. Az általában gondosan hátrasimított hajából most kiszabadult egy tincs, ami így a homlokába hullott.
-Azóta el sem mozdult mellőled - szólalt meg egy halk hang, mire kisebb szívrohamot kaptam.
Holden felnevetett.
-Ne haragudj! - lépett ki a szoba sarkában lévő sötétségből. - Nem akartalak megijeszteni.
-Mióta van itt? - tereltem vissza a tekintetemet Corey arcára.
-Amióta te. Négy napja.
-Négy nap - ismételtem meg suttogva.
-Először nem is akart aludni, amíg fel nem kellsz. Éjjel-nappal melletted volt, mígnem elnyomta az álom. Éjfél körül riadt fel én pedig megnyugtattam, hogy majd én figyelek rád, amíg ő kipiheni magát. De így sem volt hajlandó elmenni. Melletted aludt el. - mosolygott rám.
Elképedve pillantottam Coreyra, aki félig kinyitott szemekkel figyelt engem.
-Kösz, haver! - mordult Holdenre, mire a srác védekezően felemelte a kezeit és kisietett a szobából. Közben mi egy pillanatra sem szakadtunk el a másiktól. A pillantásunk összekapcsolódott egy hosszú, örökké tartó pillanatra, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Corey szája félmosolyra húzódott.
-Mi lett Simonnal? - jutott hirtelen eszembe.
-Elkaptuk és most a palota börtönében pihenget - vonta meg a vállát Corey, de a következő pillanatban komolyra vette a formát. - Miért jöttél utánam? Bajod eshete...- kezdte, de aztán észbe kapott és máshogy folytatta - Komolyabb bajod is lehetett volna.
-Mert meg akartalak menteni. És akkor nem érdekelt, hogy bajom esik e - jelentettem ki, mire Corey elmosolyodott.
-Aranyos vagy! - szólalt meg hirtelen, mire nekem kikerekedett a szemem, de mielőtt bárhogy is reagálhattam volna, Corey előrehajolt és az ajkait az enyémekre szorította. Teljesen beleszédültem a csókjába és ha nem tartott volna a karjaiban, valószínűleg a földre csúsztam volna.
Corey egyre szorosabban ölelt és feljebb húzott, hogy teljes testemmel rajta feküdjek. Egy hirtelen mozdulattal maga alá gyűrt és megtámaszkodott a vállam mellett, mintha éppen fekvőtámaszozna, nehogy a súlyával összenyomjon. Ez a póz neki nagyon előnyére vált. A karján annyira megemelkedett a bicepsze, hogy nekem elakadt a lélegzetem.
-Tetszik, Mei? - mosolyodott el Corey a tekintetemet látva. Az arca alig egy milliméterre volt az enyémtől.
Felnyúltam és megragadtam a pólóját, mire a szeme kikerekedett, de hamar perverz vigyor terült el az arcán. Már éppen meg akart szólalni, mikor rámordultam.
-Fogd be! - akkora lendülettel rántottam le magamhoz, hogy Corey majdnem elvesztette az egyensúlyát, de végül sikerült megtartania magát és mind a ketten élvezhettük a csókot.
Többször is elhúzódtunk, de csak egy rövid levegővétel erejéig és akkor sem messzire. Aztán hirtelen Corey leugrott az ágyról, mire én értetlenül néztem rá.
- Begörcsölt a karom - nevetett és megrázta az említett végtagját, mire belőlem kibukott a nevetés. Alig bírtam abbahagyni. Végül Corey hallgattatott el. A száját szorosan az enyémre nyomta.
-Mi lesz akkor most? - húzódott el ismét tőlem Corey.
-Fogalmam sincs. - ráztam meg a fejemet.
-Vissza akarsz menni? - kérdezte félve.
-Nem - ráztam meg a fejemet ismét.
-Szeretnél maradni? - tette fel a következő kérdést.
-Nem. Nem tudom - temettem az arcomat a kezembe.
-Jaj, te lány! Ennyire nem nehéz dönteni. Válaszd azt, amit szeretnél, de ha később meggondolod magad, változtathatsz rajta. Ez nem örökre szól. - mosolygott rám bíztatóan és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Olyan más vagy - motyogtam magam elé.
-Mihez képest? - nevetett fel.
-Amilyennek megismertelek. Önző voltál és mások gyengeségét fordítottad a saját javadra. De most. Törődsz másokkal, gondoskodó és hazaszerető vagy. Ezt az oldaladat még sosem láttam - mosolyodtam el és a kezemet a tarkójára csúsztatva húztam magamhoz közel. Alig egy milliméter választotta el az arcunkat egymástól.
-És velünk mi lesz? - komorodott el az arca.
-Ebben az esetben nincs olyan nehéz dolgom - mosolyodtam el és egy kicsit feljebb emelkedve az ajkamat az övére szorítottam.
Corey gyengéden simogatta a csípőmet, majd egy kicsit hátrébb húzódott.
-Szeretlek! - suttogta a számba, aztán ismét megcsókolt.
-Döntöttem - jelentettem ki határozottan, mikor levegőhiány miatt megint elváltunk.
-Valóban?
-Igen. Maradok - mosolyodtam el, mire Corey arcán hatalmas megkönnyebbülés áradt szét. - És én is szeretlek!
Corey felnevetett és úgy csókolt meg, hogy azért könyörögtem, soha ne legyen vége ennek a pillanatnak...

...így lettem én, Meira Daniels, aki sosem hitt a természetfelettiben, a Manron Birodalom Örököse.

THE END

Hát...idáig is eljutottunk. Befejeztem ezt a történetet is. Mindenkitől kíváncsian várom a kommenteket és a voteokat. Érdekelne a véleményetek a sztorival kapcsolatban.
Jó olvasást!
Puszi: AD