TALÁN [Dzsudzsák Balázs]

5.

Bőre sima, napbarnított. Szemöldökei szőkék, tökéletesen keretezték kék szemeit, melyekkel nem lehet betelni. Rózsaszín ajka azonnal beindítja fantáziám.

-Titkos fegyver?-vigyorom előakart törni szám sarkában, nehezen folytottam vissza.

-Este várlak.-odakacsintott majd kifelé vette az irányt. Dermedten álltam még mindig egy helyben.

Most gondolatban lehordhatnám hogy milyen egy nagyképű fickó, akire talán ez a jelző elég enyhe kifejezés. De nem teszem, hiszen Balázs csak magabiztos és tisztában van az adottságaival. Azért azt tegyük hozzá hogy rájátszik egy kicsit... viszont semmit nem ront a képen sőt, fokozza.

***

Kocsidudálás ütötte fel a fejemet viszont jól tudtam hogy honnan jön. Nem voltak annyian mint lenni szoktak, csak egy kisebb összejövetelt szervezett Balázs, melyre tudjuk jól: engem is vár... valljuk be, eszem ágában sincs átmenni, egyrészt a haverjai ki nem állhatnak, másrészt ezzel is hátsószándéka van, rá akar venni arra hogy legközelebb ne hívjam ki a rendőröket. Csak folytatni akarják a seggrészegre ivást és ez úgy működhet ha az "ellenséget" átcsábítják.

Vigyorogva léptem az ajtó elé mikor kopogtak. Tudtam ki áll mögötte.

-Csak nem mást vártál?-fekete szemöldökeit felhúzva cinikusan somolygott, mikor meglátta hogy lehervad a mosoly a képemről.

-Mit keresel itt?-zavaromban csak ezt a pár szót tudtam felnyögni.
Szó nélkül tessékelte be magát.-Hogy találtál meg?

-Némi időbe telt, de megtudtam hova szöktél.-nézett körbe a házban.-Hallom anyád ágynak esett... Jól van?

-Ne tegyél úgy, mintha érdekelne...-motyogtam fintorogva.

-Nem is örülsz nekem? Kilométereket kocsikázok, csakis azért hogy láthassalak, és egy csókot nem érdemlek...?!-vaskos tenyerével összeszorította számat, úgy húzott magához közelebb.
Semmit nem változott, sokkalta rosszabb lett.

-Tudtommal nem kértelek meg rá.-durván ellöktem magamtól.

-Ez a baj. Elköltözöl, szó nélkül... ott hagysz.

-Elhagytalak Robi! Szakítottunk, mégis mit keresel itt?-magasabb fokozatra kapcsoltam a hangszínemet, dühített. Dühített az hogy itt van, az hogy megint megtalált.

Erősen a kanapéba markol, barna szemeit elöntötte a méreg.
Vártam mikor indul meg felém, mikor emel rám megint kezet... azonban most annyiban változott a dolog, hogy nem féltem tőle.

-Amit én érzek, az nem érdekel?-lépett elém.

-Erre nincs szükség...-oldalra fordítottam a fejem, mikor láttam hogy meg akar csókolni.

-Találtál mást?

-Nincs hozzá közöd!

-B*SSZAMEG DIA!-alkaromra fonta vastag ujjait és úgy szorította ahogy csak bírta. Ordibálva rángatott, mire lekevertem neki egyet.

-Takarodj ki a házamból!-nehezen szűrtem ki fogaim közül ezt a pár szót, remegő hangom miatt pedig nem sikerült elég fenyegetőre.

Bepirosodott arcát dörzsölte majd megindult felém. Ijedve hátrálni kezdtem, ekkor kopogtak az ajtón:

-Hahó!-dörömbölt újra, hangja ismerősen csengett. Hála...