TALÁN [Dzsudzsák Balázs]

6.

-Itt aludni?-néztem rá elképedve. Merő egyszerűséggel jelentette ki gondolatát miközben karját végig nyújtotta a kanapén és fáradtan ásított egyet.-Nem, erre nincs semmi szükség!-próbáltam tiltakozni, reménykedtem hátha vállat rántva feláll és távozik.

-Nem tőlem kell félned!-jegyezte meg semlegesen.

-Nem félek.

-Maradok.

-Nem, ne

-A kanapé tökéletes lesz.-mondata közben megszabadult cipőitől.-De ha szeretnéd, akkor szívesen védelek közelebbről!-csábos vigyora és érzékien csengő hangja célzóan jött le.
Dzsudzsák Balázs épp most kínálta fel magát...

-Még csak arra nincs szükségem...-bal szemöldökömet felhúzva hátra pillantottam mielőtt elindultam a lépcsőn.

-Ahogy akarod.-feküdt el a kanapén, közben kisfiús vigyorát intézte felém.-Nem tudod mit utasítottál vissza!-fejcsóválva vonultam be a szobámba, levakarhatatlan ez a pali.

***

Nem kicsit forgott velem az egész ház a fejfájásomat halántékom dörzsölésével akartam enyhíteni, de alig segített valamit.
Úgy döntöttem, hogyha odalent találom a másnaposságom okozóját, egy pohár vízzel keltem fel.
Azonban ez nem valósulhatott meg, reggelre már sehol nem volt.
Reggel? Már rég az ebédet kellene főznöm és rohangálni oda-vissza a konyhába.
Azonban ez sem valósulhatott meg...

A borosüveget és a poharakat összekapkodtam, mikor telefonom rezegni kezdett a konyhapulton.
Kókadtan lépkedtem oda, nem várt SMS-t kaptam bátyámtól aki a kórháznál vár hogy együtt menjünk be anyához.

Mondhatni meglátszik hogy testvérek vagyunk: ő fesztiválokra járt én meg leiszom magam, gyakorlatilag ugyanazt csináltuk miközben anya egészsége romokban hever.

***

-Csak nem ide toltad a képed?-intéztem felé szavaimat miközben kiszálltam az autóból.

-Neked is szia!-vágta be szokásos műmosolyát.

-Kibuliztad magad?-gúnyolódtam.

-Kerüljük a felesleges lecseszést! Légyszíves!-nyitotta ki nekem a kórházi ajtót, komoly arcáról láttam hogy így is eléggé bánja és már nem kell benne bűntudatot kelteni.-Mi volt a múltkor?

-Megint szívmegállása volt.-közöltem vele miközben beszálltunk a liftbe.-Az orvos szerint nem lesz javulás, habár nagyon ritkán, van rá pél

-A szokásos duma.-húzta el szája szélét.
Szívesen megkérdeztem volna, mindenféle csipkelődés nélkül hogy miért bulizott inkább mintsem hogy meglátogassa anyát, de nem volt szívem tovább rontani a helyzeten. Ismerem már, tudom most inkább jobb hagyni és kerülni a haszontalan veszekedést.

Halkan lépkedtünk előre, ha netán alszik nem akarjuk felkelteni, amúgy is váratlanul állítottunk be ide, afféle meglepetésként.
Vágyakozóan nézte az ablakot, ahogy a szél játszik a fehér függönnyel.
A tanyán töltötte  élete nagy részét, folyton kint volt, most meg állandóan az ágyat nyomja. Mennyire rossz lehet itt bezárva lenni.

-Ó, gyerekek!-csillantak fel szemei amint megpillantott minket, karjait egyből előre nyújtotta Mátét szorosan ölelte magához.-Úgy hiányoztál!-puszilgatta arcát.
Bátyám szótlanul viszonozta, hosszasan bújtak egymáshoz.
Elég régóta nem találkoztak már.-Kisfiam!-vette kezei közé arcát.

-Bocs hogy nem tudtam korábban jönni.-megbánóan méregette anya vonásait.

-Ennyi?-szóltam közbe.