Sárkányszemmel [[SZÜNETEL]]

3. fejezet

Sziasztok!
Először is bocsi, hogy nem jelentkeztem... A részeket megírtam, csak wifi hiányában nem tudtam felrakni...

______________

- Sziaaa! - ugrott a nyakamba Angi mikor ajtót nyitott.
  - Hellóka! - üdvözöltem - Na indulhatunk?
  - Persze egy pillanat!

Szerencsénkre Angel csak 10 percnyi sétára lakik a sulitól, és mivel az odavezető utat végig beszéltük nem is érzékeltem az idő múlását és mire beértem a suliba teljesen megfeledkeztem a reggeli furcsaságokról.
Mivel első óránk nem egyezik, és nem is egymás mellett voltak a szekrényeink, könnyes búcsút vettem tőle és megindultam a sajátom felé.

Péntek lévén, elképesztő hangulat volt a folyosón még így is, hogy csak reggel nyolc lesz. Miután elverekedtem magam a szekrényig és előhalásztam a biosz cuccom, amikor egy nagy csattanást hallottam. Ekkor eszembe jutott minden reggeli esemény és ijedten perdültem a hang irányába ám semmi különöset nem láttam a diákok miatt. Visszafordultam és becsaptam a szekrényem, mire egymás után négyszer hallottam még csattanást, fokozatosan közeledve. Eléggé be voltam fosva,  ugyanis rekordidő alatt értem a teremhez.

Még mindig a fülemet dörzsölve léptem be a bioszelőadóba, és az ablak melletti padsor leghátsó padjához csörtettem, mielőtt bárki is pislantott volna egyet, és elfoglaltam a helyet. Egyszemélyes padok voltak, így nyugodt voltam, mert semmilyen plázacicával nem kell egy levegőt szívnom. Csengetésre beért a tanár is és elkezdte az ismétlést az emberi sejttannal.

Majdnem bealudtam, de visszatartott a tudat, hogy még egy plusz órát a suliban rohadhatok ha megteszem, úgyhogy kivételesen figyeltem. Unalmasabb a sejteknél... Nem sok van.

Óra végén lassan felálltam, és nagyokat ásítva elkezdtem pakolászni a cuccaimat. Olyan érzésem volt mintha figyelnének így körbe fordultam és meg is pillantottam a kukkolómat. Méghozzá egy fekete madár az ablakban.  
  - Szia! Hát te? - a madár félrebillentette a fejét és mikor elmosolyodtam koppantott egyet az ablakon és elreppent.

Egy pillanat múlva már a folyosón sietettem. Épp fordultam volna a szekrényemhez mikor valaki fellökött, és fájdalmasan felnyögtem.

  - Héééé! Nézz a lábad elé - förmedtem rá a fiúra aki felborított. Egy pillanatra elállt a lélegzetem is. Sötét haja amolyan "felkeltem és így állt" stílusban meredezett az ég felé, de gondolom órákig állt a tükör előtt és zselézgette. Szürke szeme meglepettségett tükrözve meredt rám.
  - Bocs, nem láttalak... Pedig azt hittem már hozzászoktál... - nah erről ennyit, megszólal és kiderül, hogy egy paraszt.
Azzal otthagyott a padlón. Felálltam, és rákvörösen előkotortam a rajzmappám a színeseimmel együtt és elviharoztam a termek felé.

Mikor beértem, szememmel megkerestem Angit és sietve leültem mellé.
  - Szia!
  - Szia! - már fordult felém, hogy mondjon valamit, de ekkor betoppant az új tanárunk.

  - Jónapot! Mr Roberts vagyok és mivel idén kezdem a tanítást, szeretném, ha mindannyian készítenének nekem egy rajzot, hogy tudjam, mit kell fejleszteni a tudásukon, illetve javítani. A második óra végéig lehet rajzolni.

Ennek senki sem örült, mert az osztályunk inkább amolyan sportosztály, mármint az osztály jobbik része, a plasztik részleg meg egyszerűen a rajzoláshoz is hülye. Egyetlen embernek jobb a rajztudása egy pálcikaember megrajzolásánál, mégpedig Angel-nek.
  - Jajj de jó!!! Szerinted mit rajzoljak? Uh, uh, uh lerajzolom Ywett-et - ujjongott Angi. Hatalmas lóbarát, és egy lova is van, őt hívják Ywett-nek, habár még egyszer sem láttam.