Emlékek -BEFEJEZETT-

16

Amikor felkeltem már sötét volt kint, Amy pedig el tűnt mellőlem. Nagyot nyújtózva másztam ki az ágyból, és el indultam, hogy meg keressem elveszett barátnőmet. Az emeleten nem volt, így feltételeztem, hogy lent fogom valahol megtalálni.

-Fel keltél? – hallottam meg hangját a nappaliból

-Fel – ültem le mellé

-Akkor át jössz? – kérdezte

-Ha nem zavarok – mondtam zavartan

-Te hülye vagy – nevetett fel és megölelt – na pakolj, a kocsiban várlak – bólintottam és a szobába mentem. Harry bent feküdt az ágyban, de nem foglalkoztam vele, csak egy táskát magamhoz véve kezdtem pakolni

-Hova mész? – kérdezte halkan, meggyötört hangon

-Valahova – válaszoltam flegmán és tüsszentettem egyet. Gyors orr fújás után folytattam a pakolást. Egyébként jobban éreztem magam. Sokkal.

-Ne csináld, kérlek – mondta miközben hallottam, hogy fel kelt az ágyról

-Jelen esetben szerintem nincs sok közöd hozzá – húztam be a szekrényt, és ügyesen kikerülve indultam az ajtóhoz.

-Sajnálom – mondta én pedig kiléptem a szobaajtón. A fiúktól elköszönve siettem Amy mellé. A kocsit beindítva indultunk el. Tényleg nem volt messze hamar oda értünk. A házba belépve ledobtam a cuccomat és körül néztem. Az előszobából kilépve jobbra van a konyha, mellette az étkező. Előrre nézve ott a nappali ahonnan nyílt egy fürdő, egy szoba és még egy. Amy a konyhába ment én meg a kanapéra telepedtem. A tévét kezdtem kapcsolgatni amikor Harryt láttam meg

-„...talán össze vesztek?! Harry egy hatalmas rózsa csokorral lépett ki a virágüzletből, a fülén pedig végig a telefon lógott. Most vajon.." – hallgattam a riportert. Harryn nem ez a póló volt ma. Mikori felvétel lehet?!

-Ezt ne – kapcsolta ki gyorsan a tévét Amy

-Miért? – kérdeztem könnyes szemmel

-Ezért – mutatott rám – gyere – rángatott fel és az ebédlőbe vezetett. Egy torta volt ott. – gyerünk, fújd el

-Oké – bólintottam meglepetten. Kívántam, és végül nagy levegőt vettem és elfújtam a gyertyát.

-Boldog Szülinapot – tartott felém Amy egy zacskót

-Amy – néztem rá bosszúsan

-Ugyan, csak egy kis apróság – mondta és még jobban az arcomba nyomta. El vettem tőle és megnéztem mi rejtőzik benne. Egy kártya volt, amin egy cím és időpont volt látható

-Mi ez? – kérdeztem

-Egy nagyon szép hely – válaszolta a barátnőm

-De az áll rajta, hogy ma kell oda mennem, pontosabban 2 óra múlva – néztem rá

-Pontosan – bólintott – itt van amit fel kell venned – adott a kezembe egy másik zacskót

-Amy! – kerekedett el a szemem

-Jaj ne csináld már – nevette el magát – nézd meg

-Fú de kinyírlak – mérgelődtem, és előhúztam a szatyorból egy gyönyörű lila ruhát. Pánt nélküli, a szoknyája combközépig ér, viszont hátul hosszított. A hosszabb része átlátszó, halvány lila színű, míg maga a ruha sötét lila szint kapott. A mell alatti résznél strassz kövekből volt kirakva egy két ujjnyi vastag csík. A zacskóban még volt egy csakugyan lila színű tűsarkú és egy táska – Úristen de gyönyörű – ámultam

-Tudtam, hogy tetszeni fog – kuncogott

-Annyira köszönöm – öleltem meg

-Nincs mit – suttogta – Na nyomás készülődni – tolt el, aztán be tolt a fürdőbe. A hajamat besütötte, sminkemet szépen megcsinálta. Szememet kihúzta, hosszú szempillákat varázsolt, és eltüntette a bőrhibákat. Miután felöltöztem Amyvel kocsiba ültünk és elvitt ahhoz a helyhez. Egy étterem volt. Kiszálltunk majd besétáltunk. Előre engedett, szóval én léptem be elsőnek. Sok kerek asztal volt elhelyezve, gyémánt csillárok lógtak a mennyezetről, halk zene szólt. Nem voltak sokan, talán 5 asztalnál ültek csak. Megfordultam, hogy megkérdezzem Amy-t, hogy hova üljünk ám nem a barátnőm állt mögöttem. Harry volt, öltönyben és egy hatalmas rózsa csokorral a kezében. Olyannal, mint amit a tévében láttam

-Harry? - kérdeztem

-Őszintén sajnálom – kezdte – Fel zaklatott, hogy az a nő megjelent, és olyan hülyeségekkel kezdte tömni a fejed. Sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled, de azt sajnálom a legjobban, hogy fájdalmat okoztam annak az embernek, akit a világon a legjobban szeretek. Akibe őrületesen szerelmes vagyok, és azt akiért mindent megtennék – mondta könnyes szemmel

-Istenem – tettem a szám elé a kezem

-Kérlek bocsáss meg – lépett közelebb

-Szeretlek – suttogtam és abban a pillanatban leengedte maga mellé a csokrot, én pedig elé lépve ajkaira tapadtam. Körülöttünk tapsolni kezdtek mire belemosolyogtam a csókba. Sokáig nem engedett el, végül sikerült leülnünk az asztalhoz

-Isten Éltessen – mondta és egy dobozt húzott elő a zsebéből

-Mi ez? – kíváncsiskodtam

-Nézd meg – javasolta és a kezembe adta. Egy gyönyörű karkötő volt bele fektetve, amin egy medál lógott. „HS". Elmosolyodtam és rá néztem – Így remélhetőleg tudni fogják a sas szemmel figyelő kanok, hogy tartozol valakihez

-Nem vagy normális – nevettem fel – köszönöm szépen, ez meseszép

-Ne köszönd – rázta meg a fejét és enni kezdte a levesét, amit az előbb hozott ki a pincér.

f