hallottam, hogy találtál valaki mást. először azt hittem ez hazugság.
pedig egyaltalán nem az.
utálok arra gondolni, hogy valaki mással vagy. a lelkedet valaki mással kötötted össze.
valaki más.
valaki más fogja most a kezedet.
valaki más kulcsolja most ujjait a tieidre.
valaki más néz bele a gyönyörű barna szemeidbe.
valaki mást akármikor mondhatja neked hogy 'szeretlek', és láthatja ahogyan elmosolyodsz.
valaki más akkor csókolhat meg amikor kedve tartja.
valaki más mindig veled lehet.
valaki más örömet okoz neked, és néha bánatot is.
valaki más akkor nyomhat puszit arcodra, fejed tetejére, vagy más testrészedre amikor csak akar.
találtál valakit, akit szeretsz.
találtál valakit, akire szükséged van.
ez a 'valaki' egyáltalán nem én vagyok.
az illető neve adrien richardson.
néha beugrik abba a kis kávézóba, ahol te nap mint nap dolgozol felszolgálóként.
én csak azért járok abba a kávézóba, hogy láthassalak téged.
mármint jó a kávé, kellemes a hely, finomak a kis sütemények de általában te vagy a fő oka annak, hogy ide jövök.
mert látni akarom a kissé kerekded arcodat, a csillogó barna szemeidet, a mindig mosolygó ajkaidat. és mert hallgatni akarom aranyos hangodat.
most is abban a kávézóban töltöttem szabad perceimet, amelyikben te dolgozol.
egy unalmas, egyszerű kis asztalnál ültem, ami semmivel sem különbözött a többitől.
az asztalon könyökölve támasztottam meg fejemet, és úgy bámultam ki az asztal mellett levő hatalmas ablakon.
az égen levő rózsaszínes-lilás barack színre hasonlító felhőket nézegettem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
a naplementék mindig magukkal ragadtak, egészen kiskorom óta.
szerettem csak úgy kiülni egy nyugodt helyre, egyedül, és a naplementét bámulni. közben maximumon zenét hallgatni, s elgondolkozni dolgokon.
a kávézóban levő kis hangszórókból egy számomra ismeretlen női előadó kellemes hangja szólt halkan.
a dal nem volt pörgős, és nem is lassú, hanem a kettő között, ami pont élvezhető volt.
a levegőben érezni lehetett a friss kávé és sütemények mámorító illatát.
- ashton.. - szólított meg egy kedves hang.
rögtön zavarba jöttem, hisz a te hangod volt az. a hang irányába fordultam és megpillantottalak téged.
hosszú sötétbarna hajad természetesen egyenes tincsekben omlott vállaidra. barna szemeid csillogtak, úgy ahogy általában szoktak. zárt ajkakkal zavartan mosolyogtál rám.
a kávézó világosbarna egyenruháját viselted, ami egy ingből és szoknyábol állt. az ing mellrészén kis névtábla, amin számomra jól ismert név terpeszkedett. faye collins.
kezem már mennyiszer leírta az 'f' betűt, egy szívecskében rengeteg teljesen véletlenszerű helyre.
üres falakra, párás ablaküvegekre, a csuklóimra, vagy füzetek lapjainak sarkába.
az asztal mellett álltál, kezedben egy doboz kávéval és egy kis fehér tányéron levő csokis muffinnal.
- köszönöm - mondtam.
szélesen elmosolyodtál, miközben letetted a kávét s a kis tányért az asztalra.
elővettem fekete nadrágom zsebéből az összegyűrt pénzösszeget, és az asztalra tettem.
- n-nem szükséges.. - tolta vissza a pénzt elém.
kérdőn néztem rá.
keze továbbra is az az asztalon pihent, közel az enyémhez. abban a pillanatban mindennél jobban szerettem volna rákulcsolni ujjaimat övéire.
egyik ujjamat kézfejére tettem, majd körkörös mozdulatokkal lassan simogatni kezdtem.
faye hirtelen összerezzent, de nem ellenkezett afelől amit elkezdtem.
szagatottan vettem a levegőt, miközben szívem a normálisnál sokkal gyorsabban kalapált.
arcom a megszokottnál sokkal pirosabb árnyalatot vett fel, miközben tekintetem újra faye felé emeltem.
a lány engem nézett barna szemeivel, ami mégjobban zavarba ejtett.
gyengéden beharaptam alsó ajkamat amint elképzeltem, hogy a lány ajkai mennyire puhák és kellemsek lehetnek.
faye elvigyorodott, majd megnyalta szája szélét.
gondolataim egyre piszkosabb dolgokon jártak, hiszen kegyetlenül vágytam rá.
ereimben felpezsdült a vörös folyadék, miközben szívem még vadabbul kezdett verni.
arcom kivörösödött, és abban a pillanatban csak egy dologra tudtam gondolni.
