somebody else ➳ irwin | on hold

three ✧

sokáig már nem maradtunk fent, mert mindketten elég fáradtak voltunk.

. . .

napsütéses reggelre ébredtem, egy aranyosan alvó amy-vel a mellkasomon.

sötétszőke haja kócosan terült szét vállain, kívánatos, duzzadt ajkai kissé elnyíltak egymástól.

csendben szuszogott mellkasomon, én pedig elmosolyodtam.

alkaromra támaszkodva figyeltem tovább az alvó lányt.

elgondolkoztam, majd lassan kikászálódtam amy mellől.

a konyhába sétáltam, ahol az egyik felső polchoz nyúltam. kivettem a kávét, majd odatettem főzni.

míg készült a kávé, elővettem két fehér bögrét, a tejet és a poharakba tettem 2-2 kanál cukrot.

mikor kész lett, kitöltöttem a bögrékbe és felkevertem a cukorral.

épp csavartam ki a tejes doboz kupakját, amikor lépéseket hallottam a nappali felől.

odakaptam tekintetemet, s amy-t pillantottam meg, aki ásítva közeledett felém.

- borzasztóan fáj a fejem. van valamilyen gyógyszered?

- másnapos vagy, amy. hozok fájdalomcsillapítót - mondtam, és elmentem a gyógyszerért.

miután visszatértem, a lány már a pultnál ült, a halántékát dörzsölgetve.

letettem elé a kis pirulát, és töltöttem neki egy pohár vizet.

bevette a gyógyszert, majd megköszönte azt.

- szeretnél valamit enni?

- ha t-te is - mosolygott.

a hütőhöz sétáltam, és kivettem onnan a szükséges hozzávalókat, majd nekiláttam a rántotta elkészítésének.

. . .

percek múlva meg is voltam az étellel, amit kitettem két tányérra.

leültem amy mellé, és lassan enni kezdtünk.

- wow ashton, ez rohadt finom - mondta hirtelen.

- köszönöm - mondtam széles vigyorral.

nem szóltunk ezután egymáshoz, így csendben folytattuk az evést.

miután mindketten befejeztük ezt a tevékenységet, gyorsan elmosogattam.

leöblítettem az utolsó tányért, megtöröltem kezeimet, s amy-hez léptem, aki már az ajtónál ácsorgott.

- köszönök mindent - ölelt át.

- semmiség az egész.

- a-akkor szerintem én megyek..

- várj! - mondtam gyorsan - haza szeretnélek kísérni.

- ez kedves tőled, köszönöm - mosolyodott el.

felvettem cipőimet, majd együtt elhagytuk a házat.

- a kocsival mi lesz?

- megoldom, ne aggódj - legyintettem.

a reggeli hűvös levegőt kezdte átváltani a közelgő déli meleg.

amy-re néztem.

az átlagos reggeli kinézetekhez viszonyítva teljesen máshogy nézett ki.

nem voltak karikásak a szemei, s a haja is csak egy picit volt kócos.

a gyönyörű zöld szemei most is csillogtak, kívánatos ajkai pedig szárazak voltak.

- a-amy?

- igen? - nézett rám mosolyogva.

- tartani fogjuk még a kapcsolatot?

- hogy érted?

- h-hogy találkozgatunk néha, meg tudod, mint a jó barátok..

- uhm igen, maradhatunk barátok.

barátság némi extrákkal
- suttogtam magamban.

tovább sétáltunk a lány lakása felé. nem szóltunk egymáshoz. mindketten a gondolatainkba voltunk merülve.

a hosszas 'járdanézegetés'-em után felemeltem a fejem, majd megpillantottam valamit.

szemeim rögtön kitágultak, szívem pedig egy gyorsabb ütemre kapcsolt. remegő lábaimnak alig tudtam megparancsolni, hogy tovább sétáljanak.

faye volt az.

fekete farmert viselt egy nagyméretű szürke pulcsival, amihez fekete bakkancsot vett fel.

haja kócos, elsietett kontyba volt fogva, szemeivel pedig a kezében tartott telefonját bújta.

- ashton, itt vagyunk - szólt amy.

- a-akkor szia - néztem rá, ő pedig szorosan magához ölelt.

viszonoztam ölelését, szemeim pedig egy pillanatra eltereltem faye-ről.

amy az arcomhoz hajolt, s a következő pillanatban egy puszit nyomott rá. elmosolyodtam, és elbúcsúztam tőle.

mikor bement a házba, felsóhajtva fordultam vissza a járdára.

faye alig volt tőlem pár méterre, szemeivel a járdát vizslatta.

pulzusom az egekbe szökött, amint egyre közeledett felém, és megéreztem kábító illatát.

- szia f-faye - próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt.

felemelte fejét, majd kifejezéstelen tekintettel nézett rám, ami leginkább szomorúságot sugárzott.

- szia.

ki akart kerülni a járdán, de megragadtam karját és visszahúztam.

egészen közel álltunk egymáshoz, ami az őrületbe kergetett.

faye továbbra sem nézett szemeimbe, így ujjamat lassan álla alá helyeztem és felemeltem fejét.

szemei csupán pár másodpercre találkoztak az enyémekkel, ami épp elég volt ahhoz, hogy kiszúrjam a benne csillogó könnycseppeket.

- f-faye, mi a baj? - kérdeztem aggódva.

elkapta tekintetét, és megpróbált kikerülni. de én nem engedtem ezt neki.

- ashton, engedj el! - nézett rám dühösen.

ez volt az első, hogy dühös szemekkel nézett rám.

tudni akartam, hogy mi bántja.

- mi a baj? - kérdeztem újra, ezúttal már ijedten.

- csak engedj el! - kiáltani akart, de hangja elgyengült.

felsóhajtottam, majd nehezen, de megtettem amit kért.

elléptem tőle, ő pedig elindult. az utca csendje miatt hallani lehetett, ahogy egy kis idő után kitör belőle a zokogás, és sírni kezd.

utána akartam futni.

megölelni szorosan, lecsókolni a könnycseppeket puha arcáról, és megnyugtatni.

de nem tehettem.

ő nem kiváncsi a társaságomra.

dühösen megfordultam és elindultam hazafele.

az agyamban villogtak a vészjelek, hogy utána kéne mennem, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni.

én megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, ő volt az, aki nem akarta elmondani..