somebody else ➳ irwin | on hold

four ✧

faye viselkedése borzasztóan összezavart.

ahányszor a kávézóban voltam, nem jött oda hozzám, hanem messziről elkerült.

egy más lány szolgálta ki a vendégeket, ő pedig a pult mögül nézelődött.

szemei fáradtak és karikásak voltak, gyönyörű selymes haját pedig állandóan kócos kontyban hordta.

nem beszéltünk.

nem szólt hozzám.

nem szóltam hozzá.

sokszor nézett mikor a kávézóban voltam, de nem jött oda hozzám.

így ment ez egy teljes hétig.

aztán egyik nap, egészen zárásig ücsörögtem az asztalomnál.

a többi vendég már elment, és az alkalmazottak is.

csak én, és ő voltunk a kávézóban.

- nem gondolod, hogy menned kéne? - hangja rekedtes volt, de borzasztóan jól esett hallani egy hét némaság után.

felálltam az asztaltól, és a pult mögé sétáltam.

faye falnak támasztott háttal ült a földön, ujjával ajkát birizgálta és lábait felhúzta magához.

ahogy meglátott hangosan felsóhajtott, amibe hangja beleremegett.

gondolkodás nélkül leültem mellé.

testemet megbolondította a tény, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz.

agyam minden lehetséges dolgon kattogott, szívem őrületes módon kalapált, tenyereim pedig izzadtak.

faye szomorúan nézett rám.

szemeiben megcsillantak a könnycseppek, mire ajkaim elnyíltak egymástól és közelebb húzódtam hozzá.

közelsége újból megbódított, szemkontaktusunk pedig zavarba ejtett.

- mi a baj, faye? - kérdeztem halkan.

- ne-nem kéne e-ezt.. - megrázta a fejét.

- mit?

- é-én.. - kezdte - egyszerűen csak félek attól, hogy beléd fogok szeretni.

- faye, én is ettől féltem - haraptam bele gyengéden alsó ajkamba.

mégközelebb húzódott hozzám, s újra enyémbe fúrta tekintetét.

duzzadt ajkai mintha arra vártak volna, hogy megcsókoljam őket.

- de nem kell félned..

- ashton, én nem szeretnélek megbántani mert sokat jelentessz nekem és.. - hadarta, de nem fejezte be.

ujjaim gyengén arcához érintettem, és végigsimítottam puha bőrén.

szemeiben keveredett a félelem és a vágy vegyes érzelme.

a fejemben teljes káosz volt, s a szívem is majd' kiugrott mellkasomból.

faye ajkai egészen közel kerültek az enyémekhez, már-már csak centik választották el.

nem bírtam tovább ellenállni.

lassan puha szájára tapasztottam ajkaimat, és lágyan kezdtem el csókolni.

a lány először meglepődött, majd vissza is csókolt.

ujjaimmal arcát simogattam, az ő egyik keze pedig átkarolta nyakamat.

hirtelen tolt el magától, mire kérdőn húztam össze szemöldökeimet.

- ne-nem jó ez, a-amit csinálunk.

- faye.. - sóhajtottam.

- ashton, komolyan mondom - szívta be alsó ajkát - nem szabad egymásba szeretnünk. mi csak két jó barát vagyunk..

- senki sem tud erről az egészről, és nem is tudna, rajtunk kívül.

a lány tekintete továbbra sem sugallt több magabiztosságot.

- és amúgy is..az életben a legjobb dolgok tilosak - suttogtam mélyen szemeibe nézve.

- a-akkor legyen - mondta fáradtan.

belül tomboltam az örömtől, de külsőmön csak egy halvány mosoly jelezte boldogságomat.

- adhatok még egy puszit?

- csak eggyet? - néztem rá kiskutya szemekkel.

- egyenlőre - mosolyodott el, és puszit nyomott az arcomra.

elmosolyodtam.

nem bírtam elszakadni faye gyönyörű szemeitől, amik hirtelen csillogni kezdtek.

de nem az örömtől.

a lány pislogott egyet, és szemeiből két kövér könnycsepp folyt végig arcán.

- minden rendben? - kérdeztem ijedten.

- nem - rázta meg a fejét - semmi sincs rendben.

- jajj, faye - húztam magamhoz egy ölelésre.

- m-miért nem lehet a gyógyíthatatlan betegségeket meggyógyítani?

- miről beszélsz? - toltam el, hogy a szemébe tudjak nézni.

- a..ba-barátom rákos.

ahogyan kimondta ezeket a szavakat, összeszorította szemeit és száját, majd sírni kezdett.

- a b-barátod? - újra megöleltem.

- i-igen. adrian, adrian ford. pár hete derült ki, é-és az orvosok szerint még csak egy hónapja van, de az is nagyon maximum.. - zokogta.

félretéve minden utálomat a srác iránt, rohadtul sajnáltam.

annyira rossz, mikor valaki fiatalon hal meg.

egy csomó minden van, amit az élet ajándékoz, jó is, rossz is, de ő ezt már nem élheti át.

nem kaphatják meg az "ajándékait" az élettől.

faye vállai rázkódtak, a lány pedig halkan zokogott engem ölelve.

tekintetét szürke pulcsim vállába temette, én pedig háta simítgatásával próbáltam nyugtatni.

- minden rendben lesz.

- re-remélem - szipogta teljesen összetörve.

- amíg itt vagyok neked, hidd el, minden rendben lesz.

/////////

tudom, ez a rész egy nagy összevisszaság lett 🙀
legközelebb megpróbálok jobbat hozni.

a végére pedig ez az irtó aranyos gif, remélem feldobja a napotokat picit 🐹💗

all the love,
xx